Kiosztották az Oscar-díjakat

A CODA lett a legjobb film, Sipos Zsuzsanna is szobrot kapott

coda-dune-oscar

A CODA kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint március 27-én, vasárnap este Los Angelesben megrendezett 94. Oscar-gálán, amelyen Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője is Oscar-díjat vehetett át a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt.

A hollywoodi Dolby Színházba a pandémiát követően, két év után tért vissza az Oscar-gála a szokásos külsőségekkel. A műsor házigazdája Regina Hall, Amy Schumer és Wanda Sykes volt. Az adásban az 50 éve bemutatott A keresztapáról és a 60 éves első James Bond-filmről is megemlékeztek. (A produkciós tervezés Oscar-szobrát hét további kategória díjával együtt még az élő közvetítés kezdete előtt osztották ki a Dolby Színházban, és csak a köszönőbeszédeket vágták be az adásba, hogy a gálaműsor gördülékenyebb legyen.)

A Frank Herbert klasszikusából, Denis Villeneuve rendezésében született Dűne, amely részben Magyarországon készült, tíz jelöléséből hatot is díjra váltott. Hans Zimmer második Oscar-szobrát vehette át a filmzenéjéért. A film operatőre, Greig Fraser és vágója, Joe Walker is díjazott lett, és a Dűne a legjobb hang, valamint a legjobb vizuális effektusok Oscar-díját is megkapta. Sipos Zsuzsanna a díj átvételekor magyarul is megköszönte az amerikai filmakadémia elismerését, Patrice Vermette pedig azt mondta, hogy az álma vált valóra a filmmel.

Az este fődíját a CODA kapta, amelyet a közönség állva ünnepelt. A CODA a Child of Deaf Adult (siket felnőtt gyermeke) kifejezés rövidítése. Az alkotás egy siket családban felnövő halló gyermekről szól, aki énekes szeretne lenni. Sian Heder filmjében siket színészek (Marlee Matlin és Troy Kotsur) alakították a lány szüleit. Kotsurnak ítélték oda a legjobb férfi mellékszereplő díját, és ezzel az első siket férfi színész lett, aki Oscar-díjat kapott. A CODA továbbá azzal is beírta magát az Oscar-történelembe, hogy az első, streamingszolgáltató (az Apple TV+) által forgalmazott produkció lett, amely elvitte a legjobb film díját.

A legjobb rendezőnek járó díjat az új-zélandi származású Jane Campion nyerte el A kutya karmai közt című filmjéért, így ő lett a harmadik nő, aki rendezői Oscart kapott. A legjobb színész díját Will Smith vehette át a Richard király című film címszerepéért. Pár perccel korábban az egész közönségben meghűlt a vér, mikor Smith felugrott a színpadra, és felképelte Chris Rockot, aki felesége, Jada Pinkett Smith – betegségből adódó – kopaszságával viccelődött. Smith az Oscar-szoborral a kezében könnyezve beszélt a szeretet fontosságáról, és felidézte, hogy az általa játszott Richard Williams is hevesen védelmezte családját, majd bocsánatot kért a filmakadémiától és a közönségtől.

A legjobb színésznő Oscar-díját a 45 éves Jessica Chastain nyerte el a Tammy Faye szemei című filmért, amely Tammy Faye Bakker televíziós evangélista felemelkedését, bukását és megváltását mutatja be. A trófeát átvéve Chastain a kisebbségek elleni erőszak ellen szólalt fel. A legjobb női mellékszereplő Oscar-szobrát a West Side Story afrolatin színésznője, Ariana DeBose vehette át. A Steven Spielberg rendezte musicalben éneklő, táncoló, játszó DeBose az első afrolatin és nyíltan LMBTQ-színész, aki Oscar-díjat nyert ebben a kategóriában. A 31 éves színésznő a díját azoknak ajánlotta, akiknek valaha megkérdőjelezték identitását. „Ígérem, van hely a számotokra” – mondta. Az Oscart Rita Morenónak is megköszönte, aki a West Side Story 1961-es és mostani, új feldolgozásában is szerepelt.

A legjobb nemzetközi film Oscar-díját a japán Vezess helyettem című háromórás dráma nyerte el, amelyet Hamagucsi Rjuszuke rendezte Murakami Haruki novellája alapján. Ez az ötödik alkalom, hogy japán film kapta meg a kategória díját. Az eredeti forgatókönyvek mezőnyében Kenneth Branagh nyert Oscart Belfast című filmjével, a legjobb adaptált forgatókönyvért járó szobrot pedig a CODA írója, Sian Heder vehette át. A legjobb filmdal Oscarját Billie Eilish és fivére, Finneas O’Connell kapta a Nincs idő meghalni című Bond-moziban felcsendülő számukért.

A legjobb animációs film Oscarját az Encanto alkotói kapták. A dokumentumfilmek mezőnyében A lélek nyara, a rövid dokumentumfilmek között a The Queen of Basketball győzött, a legjobb animációs rövidfilm díját a The Windshield Wiper kapta, a legjobb kisjátékfilm a The Long Goodbye lett.

A díjátadón egyperces csenddel emlékeztek meg az ukrajnai háborúról és az Ukrajnában az orosz katonai invázió miatt kialakult humanitárius válságról. Az ukrán származású Mila Kunis a színpadon arról beszélt, hogy  a „közelmúlt globális eseményei sokakat megráztak”, és „lehetetlen nem meghatódni, látva a pusztítással szembenéző emberek erejét és méltóságát”. A megemlékezés a nézőkhöz intézett kéréssel zárult, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a háború sújtotta országban élők megsegítésére.

Forrás: MTI

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2022.03.28