Madonna a tizenkettedik stúdióalbumával, az MDNA-jel a tutira ment, összeszedte az elmúlt évek legnagyobb slágergyártóit, és kreált egy olyan popalbumot, ami garantáltan eladható. Mindezt pedig megfejelte a tőle megszokott profi marketinggel: a Facebookon és a Youtube-on a lemez megjelenése előtt hallhatóvá tette az összes számot.

Zseniális, ahogy Madonna saját magához nyúl mind a dallamokban, mind a szövegben – ez utóbbi fejtegetésére akkoriban Facebook-csoport alakult. Az MDNA első felét hasonló diszkós-popos lüktetés uralja, mint a Confessions on a Dance Floort. Azonban például a Girl Gone Wild csak sokadszori hallgatásra hagy az emberben olyan nyomot, mint amilyet a Hung Up, illetve a Girl Gone Wildhoz nagyon hasonló Get Together hagyott elsőre – az I’m a Sinner egyébként egy az egyben a Beautiful Stranger. Hogy az első kislemez a superbowlos Give Me All Your Luvin’ lett, nagy kár, ez ugyanis a leggyengébb az albumon. A Gang Bang, amelyen körülbelül tizenöten dolgoztak (beleértve olyan dalszerzőket, mint Keith Harris, Mika és William Orbit), a legmegragadóbb mind közül, ezt hallgatva értelmet nyer az ecstasys albumcím. Azonban az öt és fél perc túl sok, mondhatni k*rvasok, ha már annyiszor elhangzik a bitch – még a dubstepes közjátékkal együtt is.

A kissé töredezett hangzású lüktetés csak az album felére jellemző, addig azonban csak tökéletes popslágereket hallani. Az I’m Addicted, a Turn Up The Radio és a Superstar az oh-la-lás refrénjével (nyári) slágernek született. A Some Girlsben – ezt hallva a Goldfrapp Ooh-La-La-Lája ugrik be – Madonna hangja felismerhetetlen, mintha valaki más énekelne helyette. A tizedik szám után az album lírai hangvételre vált, a Love Spent és a W.E. filmzenéje kettétöri az albumot, és Madonna a végére egészen elaltatja az érdeklődést. Az album utolsó dala, a Falling Free hamisítatlan Orbit-ballada, de ez a Ray of Light album idején volt csak izgalmas.

Ha valamiben újított Madonna, akkor az a refrénekben keresendő. A mostani trendekkel szemben nem a kiszámoló-szerű, egyszerű, pár hangos dallamokat hallani, hanem nagyon is nehéz, olykor bonyolultakat. Ez megmutatkozik már az első számnál (ami a második kislemez az albumon), a Girl Gone Wildnál. Az, hogy egy-egy számban felfedezhető valamelyik korábbi Madonna-sláger, az előadóból kiindulva egész biztos tudatos döntés.

Igazából az album dalait sajnos bárki énekelhetné, akár a nagy riválisként emlegetett Lady Gaga is, ugyanaz lenne az eredmény – legfeljebb nem Guy Ritchie-hez szólnának a dalok. Madonna akkor ütött volna ezzel az albummal óriásit a mai popiparon, ha az albumon vokálozó lányának adja azt. Akkor igazi riválist állított volna fel, igényes, legalábbis a piacot uraló zenéknél jóval igényesebb albummal. De mivel Madonnáról van szó, az ikonról, így az MDNA csak egy közepes Madonna album, azonban figyelemre méltó üzleti vállalkozás.

A kritika 2012-ben íródott.

U.T.
Forrás: langolo.hu