Robival nem új keletű az ismeretségetek, 2003-ban a Sziámi végigturnézta az országot az akkor még csak underground berkekben ismert hiperkarmával. A közös album mégis ezután majd’ húsz évvel valósult csak meg. Milyen volt akkor a kapcsolatotok?

Szerintem az idő tájt, azon a turnén mindketten inkább magunkkal voltunk elfoglalva, bár azért a hangulat barátkozós volt. Én a legtöbb időt Novák Péterrel töltöttem – a Kimnowak a harmadik főszereplője és egyben ötletgazdája volt a KulTurnénak. De – például – a szegedi állomáson, az IH-ban figyelmesen végighallgattam a hiperkarma dalait.

A hiperkarma 2014-es visszatérő koncertjén vendégként ráénekeltél egy rövid szöveget a Csak az kiabál, aki fél című hiperkarma számra, amihez később Robi Kirschner Péter közreműködésével önálló zenét írt, és ebből lett a Szeretni még című szám, melynek aztán sokkal tovább mutatott a története több szempontból is. Ez volt az első közös alkotásotok?

Már korábban is írtunk együtt egy dalt az Árad a szeretet című lemezre, ami a Baltazár Színháznak készült. Már több mint tíz éve színészkedem együtt a csodás, értelmi sérült, többnyire Down-szindrómás kollégákkal. 21 kiváló magyar zeneszerző és előadó szerepelt a CD-n, és a MÜPA-ban a koncerten egyben Robi visszatérését is ünnepeltük vele és az együtt írt, Marci hevesen című számmal.

A Robitól most kijött, Én meg az Ének: NAPIDALOK című lemezének szövegei a NAPIDAL Sziámival 366 nevet viselő, egy éven át minden nap újabb dalszövegeket megzenésítésre kínáló projekted darabjai. Te kerested meg a Robit, vagy ő kezdett el hozzányúlni a szövegekhez?

Végül a lemez címe is NAPIDALOK lett. Amikor Robi az első dalszövegekhez nyúlt, nagyon sok időt töltöttünk együtt, közös döntés volt. De még ez előtt kérésemre megszületett a Lesz még itt fesztivál című dalunk – az is egy NAPIDAL-ötletből –, amelyhez klip is készült 13 jelentős, jobbára épp elmaradt hazai fesztivál aftermovie-jainak képeiből. Több fesztivál is elkérte azóta, hogy himnuszként használhassák, illetve saját klipet készíthessenek a dalra. Azután hihetetlen lendületet vett az alkotás, legtöbbször Robi választott a megjelent dalötletek/szövegek közül.

Meglepett Robi szövegválasztása?

Azt éppen nem mondhatnám, hiszen jól ismerem a preferenciáit, a helyében én is ezeket választottam volna a több száz közül. De a dalírás közben egyre többet tudtam meg a lelkivilágáról. Kedvenc szavak, kerülendő szavak – egyre világosabb lett, hogy mi az, amit ő is szívesen vesz a szájára a gondolataimból. Ami viszont igazán meglepett, az a hihetetlennek tűnő alkotói összhang és lendület volt, na és persze maga a lemez meg a Jóember klip. Mondhatni, életem legszebb születésnapi ajándéka…

A Napidal játék során a szerzőtársaid amúgy is magas száma százas nagyságrenddel lett nagyobb. Milyen az a zenész, az a hozzáállás a szövegeidhez, amelyeket a legjobban szeretsz, melyek leginkább illenek a verseidhez? Vagy másképp: mi a közös azokban a zenészekben, akik a legjobb dalokat hozták ki a szövegeidből?

Ha ez a kérdés, akkor persze nem csak a napidalosokról kell beszélnem. Gyerekkori legjobb barátom, Dévényi Ádám – aki később elismert szövegíró lett – pályája kezdetén az én szövegeimet zenésítette meg és énekelte őket. Most került elő például a Lavina 70-es évekbeli hangfelvétele Ádival, amit egy fehérvári rajongó rögzített. Az ebből a versből és a Kirschner Péter telitalálatos zenéjéből készült AndFriends-verziót jelenleg is játsszuk a zenekarral. Ekkor, az Ádámmal közös munka során ébredtem rá, hogy mennyire szeretek dalokat kitalálni, dalszöveget írni. Időnként duóztunk is, de akkor még eszembe sem jutott, hogy magamnak írjak. Aztán született pár közös dal a SPIONS-szal, (Hegedűs) Péter Ogival, és innen már csak egy lépés volt az URH 1980-as megalakulása, amikor megéreztem az ízét annak, hogy milyen úgy dolgozni egy zeneszerzővel – Menyhárt Jenőről van szó –, hogy természetes, de azon belül mégiscsak őrült tempóban, óriási élvezkedésben sorra születnek a számok. Szinte az egész, tizennégy számos URH-repertoár egy hétvégén született meg a Kőbánya-Újhegyen levő lakótelepi lakásunk konyhájában. Azóta szinte valamennyi magyar zeneszerzőnek és előadónak írtam már dalszöveget minden létező műfajban és stílusban, igazából ez lett a szenvedélyem, de a „foglalkozásom” is, bár alapvetően költő és műfordító maradtam, ami azért – remélem legalábbis – érződik a dalszövegek milyenségén is. A teljesség igénye nélkül kiemelek pár társalkotót, akikkel könnyed öröm volt az együttműködés: Szakcsi Lakatos Béla, Markó Tamás, Tolcsvay László, Polgár Péter és (Polgár) Odett, Lévay Szilveszter, Szakcsi Lakatos Róbert, Giacomo Puccini, Hajnóczy Csaba, Rátóti Zoltán, Kiss Tibor, Cipő, Szirtes Edina Mókus, a csodálatos sziámi-társ Gasner János, az utóbbi tíz évben pedig az AndFriends lelke: Kirschner Péter. Ő jelenleg épp sokrétű szakértelemmel és odaadással rakja össze a MÜPA-beli jubileumi bulit az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekarral (Müller Péter Sziámi 70), amelyben legnagyobb részt a vele létrehozott szerzemények lesznek műsoron. És most itt van a Robival való, hihetetlenül könnyedén és hatékonyan szárnyaló közös alkotás. Robi is jön a MÜPA-ba, elénekli az egyik kedvenc közös dalunkat a lemezről.

A dalaidhoz zenét szerző alkotók mindig is karakteres, erős világgal rendelkező művészek voltak. Robi is egy ilyen karakter, milyen sajátosságokat tudnál megfogalmazni, amelyek rá, az ő világára jellemzők?

Az előbb nagyjából már válaszoltam is erre. Annyit tennék hozzá, hogy meglepő alázattal, ugyanakkor kérlelhetetlen szakmaisággal és érzékenységgel nyúl a szövegekhez, ő az egyetlen, akivel sokat gyúrtuk együtt azt, amit én nagyjából késznek tekintettem, sokkal szigorúbb – még nálam is – az egységes ritmika tekintetében. „Az énekes szája egy dob” – szokta ismételgetni, határozottan törekszik a hibátlan manír-mentességre, személyességre. Valamennyi társ közül ő az, aki a legmélyebbre merül önmagába a munka során. Itt persze a szövegeire is gondolok, amiket nagyon nagyra becsülök. És, ami a lényeg: bár „csak” kb. másfél éve él megtisztulva, drogmentesen, de alapvetően nagyon tiszta, jó embernek ismertem meg. Ez pedig a művészi világában is megmutatkozik.

Nehéz két ilyen kialakult karakternek együtt dolgozni?

Nyolcvanegy NAPIDAL-zenésítésünk született Robival, és már készül a második közös lemezünk is (Képzeld Magad), amelynek minden számába duett-partnert hívott maga mellé. Egyik dal jobb, mint a másik. Ha nehéz lett volna, nyilván az első közepén abbahagytuk volna.

A lemezen Robi a Beatlesre emlékeztető dolgot szeretett volna, te pedig az első hiperkarma lemezre hajazót. Miért, és mi az, amiben szeretted volna, hogy hasonlítson arra az albumra?

Bizonyos szempontból az első hiperkarma LP is Beatles-szerű volt: tiszta, megjegyezhető akkordmenetek, harmóniai vázak és vokál szólamok, a fődallam „városi folklór”. Én ezt nagyon szeretem, talán épp ezen belül a legnehezebb eredetit és igényeset létrehozni. Robi ebben nagyon jó, és ezt illetően is teljes köztünk az összhang. A hetedik lemez tervezésénél tartunk, mindig szempont a következetes dramaturgia, a hangnemek gondos és arányos megválasztása, a választott irányon belül a különböző karakterű számok válogatása. És az egész program valahonnan valahova vezető íve.

Robinak korábban két Én meg az Ének lemeze is megjelent, melyen az általa szeretett „hősök” dalait dolgozta fel, azonban egyik lemezen se volt Sziámi, állítása szerint azért, mert bármennyire is szerette, valahogy nem érezte, hogy elénekelné őket, jól állnának neki, vagy illenének hozzá. Most viszont azt érzi, hogy nagyon szívesen dolgozik a közös dalaitokon, mert bölcsebb, jóságosabb, derűsebb, szárnyalóbb szövegíró lettél. Te milyen különbséget látsz a harmincöt évvel ezelőtti és a mostani szövegeid között?

Semmi alapvetőt. Hároméves korom óta írok verseket, a legtöbbször énekelhető, dalszerű verseket vagy éppen dalokat, amik hol komplikáltak, hol egyszerűbbek. Hol kíméletlenül személyesek, hol lazán távolságtartóak, olykor akár kuplék, stílusjátékok. Ahogy én se ismertem helyből Robi minden munkáját, ő se ismerhette mind a párezer dalt, amit írtam. Nem is baj – sokkal jobb ez így, hogy érintetlen dalötletekkel/szövegekkel találkozott össze. Persze, a világért sem akarnám tagadni, hogy én is, minden kanyarral együtt, folyamatosan igyekeztem a letisztulás és a szeretetteljesség felé, és örülök, ha ezt mások is észreveszik. Sokan csak az URH, a Kontroll vagy a Sziámi olykor atavisztikus intenzitását hallják meg bennem, de akkor őket arra kérem, hogy hallgassák mellé a Kicsi kicsiszolt kő, vagy éppen a Mária Evangéliuma szövegeit. Nem is beszélve a másoknak (Koncz Zsuzsának, Odettnek, Tolcsvay Lacinak) írt dalokról. Csak az olvassa versemet… :-)

És a Robi milyen a húsz évvel ezelőtti önmagához képest? Vagyis: mi az, ami miatt most „találkoztatok”?

Sorsszerűnek nevezném a találkozást, a Sors hozott össze. A Sors a felfogásomban nem végzet, és semmi esetre sem véletlen. Egy játszótárs, aki megválasztja az adott játék résztvevőit. Aki akar, játszik vele. Nekünk most összejött. Rápacsiztunk, hogy együtt játsszunk a Sors által összeválogatott csapatban. Robi a húsz évvel ezelőtti önmagához képest épp húsz évvel érettebb, de semmit sem veszített az elképesztően eredeti tehetségéből, és a minden részletre kiterjedő ösztönös tudatosságából. Párhuzamosak vagyunk, pont itt és most, a végtelenben válhatott aktuálissá és termékennyé ez a találkozás.

Volt olyan, hogy Robi megkérdezte, bizonyos soroknál mire gondoltál, honnan jött, és megbeszéltétek, hogy neked mit jelent egy adott szöveged? Volt olyan dalkezdemény, amely iránya nem tetszett neked, és változtattatok közben?

Olyanokat választott, amiket, ha – saját bevallása szerint – helyből nem is értett mindig pontosan és szó szerint, de az alapüzenetüket mindig fogta. Abban maradtunk, hogy ő a zenei megfogalmazás gazdája, én meg az értelemé, de a részleteket illetően mindkét mezőben sokszor hoztunk együttes döntést. A lényeg az volt, hogy az apró, közös átértelmezések után is maradjon tiszta és egyértelmű az említett alapüzenet.

Az album elsőnek kijött dala, a Jóember három hónap alatt több mint félmilliós nézettséget ért el. Tudtátok az első pillanattól, hogy ez a szám hasítani fog?

Nem gondoltunk erre, de nagyon örültünk. Külön pikantériája a dolognak, hogy Robi kérte, ne engedélyezzünk kommenteket, de még lájkokat se, nézzük meg, így hány embert érdekel. Így is lett, és mostanra már a hétszázezres megtekintésen is túl van a Jóember klipje. Őrület. Pedig azt még be is néztük, hogy nem ez az első ilyen című szám.

Ezek a számok nem AndFriends, és nem is hiperkarma dalok. Hol lehet majd élőben hallani őket?

A hiperkarma játszani fog néhányat közülük, és tervezünk egy erre a projektre felálló közös zenekart, amelyben a legjobb napidalosok lesznek a frontemberek, mi pedig mindketten énekeljük a kedvenc közös dolgainkat. Jelenleg a zenészek meghívása folyik. Mondhatni, ez még a jövő zenéje.

És akkor menjünk végig a NAPIDALOK lemez számain…

C.V. A fiatalokat átható karrierszorongás gondolata kísértett, amikor megírtam a dalt. Elképzeltem hozzá egy szituációt és egy lelkiállapotot – drámai jelenetet láttam magam előtt. A „Fogalmazd meg a szívedben”, és az „Írd meg a CV-dben” a lélek és a cselekvés egységét sugallja az „állásinterjú” előtt álló embernek. Persze, felmerült, hogy egyáltalán mindenki érti-e majd a CV kifejezést. (lásd József Attila Curriculum Vitae)

JÓEMBER Ez a szöveg szép akart lenni, én meg hagytam. Az égre verset író madarak és az áramlatban gondolattal vonuló halak képéhez magától jött a három, hagyományokból táplálkozó alapgondolat. „Ne tégy felebarátoddal olyat, amit nem kívánsz tenmagadnak!” – mondja az Újszövetség. Cohen szerint „a dalokért oda kell elmenni, ahol a dalok vannak”. Végül Brecht és az Ószövetség üzenete összecseng a Jóember keresésében, és abban, hogy a világot az Igazak tartják meg. Ez is magasztos popdal, amihez talán épp ezért maradéktalanul illik a szellemes és kedves klip.

EREKLYE A Fiú könyve című kortárs regényt fordítottam Lili lányommal. Középkori misztikus történet, amelyben egy púpos páriáról kiderül, hogy a púpja igazából angyalszárnyakat rejt. Kiss Llászló barátom is gyönyörű zenét írt hozzá, szerepelteti az új lemezén is. Robi verziója szintén megérinti a szakralitást, de sokkal könnyedebb a hangvétele, a történet mai fantasy-irányba mozdul el. Mi sem jellemzőbb erre, mint az, hogy ebben a felfogásban kérésére a „Lebegsz a hitben” kifejezést „Lebegsz egy liftben”-re változtattuk.

ÉLETET LEHELEK BELÉD A legtöbb ember élettelenül éli le az életét, nyomasztó, szorongást keltő, megfogalmazhatatlannak tűnő hiányérzetekkel, vágyódva a költőiségre, a derűre, a földhözragadtságtól való elszakadásra. Ezzel az élesztővel próbáljuk feléleszteni őket. Érdekes lehet összevetni a napidalos Sziklai Zoltán zenésítésével és a hozzá tartozó klippel, amiben vidáman ugrabugrál a gyerekeivel egy erdőben. Robinál a refrénben hangsúlyosan megjelenik a költői létezésre és a bátor megmutatkozásra való buzdítás:

„Életet lehelek beléd
hagyd csak, hogy áthasson a lét
láthass, és láthasson eképp
az, aki látni szeretne még
Életet lehelek beléd
iá-zhatsz majd, kelj fel, szamár
hallasd a hangod, hadd halljon
mind, aki hallani szeretne már”

ÚGY NÉZEL RÁNK Bérczesi Robi megfogalmazásában ez a szám a fesztivál-rock a NAPIDALOK lemezen. A legmasszívabb dramaturgiai tartóoszlop. Hangosan fenyegetjük benne a mindenkori zsarnokokat, inkvizítorokat és álszenteket. Úgy kell nekik.

„Ha neked nincs mitől miért reszketsz?
ha nincsen bűnöd arra nincs bocsánat
rendet teremtünk tudtad hogy ez lesz
Retteg a vihar mert tudja magáról
hogy ki szokott törni mert az az ő dolga
és olyankor aztán mindent legázol

Mi vagyunk a zsarnokok gyilkosai
Mi vagyunk a kegyetlen orosz tél
Mi vagyunk a féktelen pusztító villám
Aki fél mind tőlünk fél

Mi vagyunk a meztelen igazság
Mi vagyunk a kiontott gonosz vér
Az utolsó utáni ítélet vagyunk
Aki fél mind tőlünk fél”

MOST CSAK EMBER Ez eléggé személyes téma. Az ember szeretné is a holtak zaklatása nélkül leélni a földi életét, meg nem is. Vágyódik is az odaáti világ jelenlétére, meg tart is tőle. Nálunk, odahaza mindig úgy jöttek, mentek a tanító, jótékony szellemek, mint másoknál a villanyszámlás. Az ihlet is tőlük jön. Csak nagyon ritkán ugyan, de olyankor előjön az a vágy is, hogy de jó volna az itteni házi feladatot tisztán itteni erőforrásokból megoldani…

MACKÓMÉZ A járvány alatti titkos éjszakai családi séta ihlette. Konkrétan az a kérdés, amit a kislányom tett fel: Hova tűnt a Hold? Amire a nagyfiam simán rávágta: Elemet cserél magában.

FARKASÉKNÁL Brutál vidám horror ballada. Alkoholista párkapcsolati dráma. A rengeteg lassan gyógyuló/halálos seb kisrealista felszaggatása. Nagyon más, mint a többi. Bravúrzenésítés és előadás Bérc(z) kolléga részéről.

TÉRIDŐ Szinetár Dóra megkért egyszer, hogy írjak neki egy lemezt, ami végül nem született meg. Maradt viszont belőle ez az alapgondolat és hozzá a szabadságvágy egyedi és ágyastól szárnyaló megnyilvánulása.

HULLÁM Ennek is elárulom a forrását. A Netflixen az egyik kedvenc sorozatom – leginkább a színészek és a főcímzene miatt – A viszony volt. Valaki kommentelte hozzá, hogy ez minden idők legszarabb főcímdala. Szerintem pedig messze az egyik legszebb. És kihallottam belőle a dalunkat is elindító alapmondatot. Ezen a dramaturgiai ponton összefoglaltan ott van benne minden fontos, ami eddig elhangzott. Személyes, földi, és egyszerre szól a halandóságról és a halhatatlanhoz való tartozásunkról.

AKI NEM MEGY EL Többen azt írták, hogy ez a legszebb szerelmes dal, amit valaha… Nekem biztosan. A feleségemnek írtam, és aki meghallgatja, képet kaphat arról, hogy mit jelent nekem a kapcsolatunk, és hogy mekkora misztériumot érzek abban, hogy kibírja mellettem. A hála szavai jöttek elő belőlem, és gyorsan meg is ragadtam őket, mert az ilyesmit nem képes bármikor szavakba foglalni az ember. Énekeltük együtt Robival, és elmondta, hogy miközben én a gyerekeim anyukájára gondolok, ő a nemrég meghalt nagymamájára. Boldog mosollyal vettem tudomásul, hogy ennyire univerzális. És nagyon várom, hogy befejeződjön a klip vágása.

EBBEN A HÁZBAN Na jó, ez egy hülyéskedős dal, kikönnyítésül az eddig elhangzottakhoz. Zárjuk le derűsen – a derűnél nincs fontosabb. Gyerekkoromban a nagyimtól hallottam egy végtelenített dalocskát: „Egy kutya a konyhában a kolbászt ellopta…” – talán ismeritek is. Mindig szerettem volna egy ilyet írni én is. Hogy tábortűzi – vagy bármilyen – szalonspiccben a végtelenségig lehessen énekelni. Egyre hangosabban és egyre gyorsabban. Erre szolgál ez a vidám, a végtelenségig körbeérő sírfelirat, amit a költőnek szenteltünk.

Starzyński Zsolt
Fotók: Szodorai Regina
Forrás: langolo.hu