Csaknem száz éven keresztül nem volt rendszeres ferences jelenlét és lelkipásztori szolgálat Egerben. Valószínűleg azért valamiféle élő kapcsolat megmaradhatott a várossal. A Gyöngyösi Ferences Könyvtár egyik értékes, Nürnbergben, Koberger nyomdájában készült ősnyomtatványába a korra jellemző incidens történetét írták be röviden. A könyv a Szent Jeromosnak tulajdonított Vitae patrum antiquorum, melynek nyomtatását 1483 áprilisában fejezték be a bajor városban. A 69. lap rectóján, előlapján örökítették meg az egri törökök magyarok általi kirablásának történetét: 1601. október 12. utáni pénteken „el haitottak az egri törököknek el haitottak az magarok minden marhaiokat”. (Sajnos azonban a pontos idő ez alapján nagyon nehezen határozható meg, hiszen XIII. Gergely pápa ugyan 1582. február 24-i bullájával megreformálta az időszámítást, de hogy ezt mennyire vették tudomásul egyszerű emberek nálunk, legalábbis kétséges. Bár a bejegyzés egy komoly tudós munkában található, de az íráskép és az indokolatlan ismétlés nem vall sokat író emberre. Az új naptár szerint 1601. október 12. péntek volt. Miért nem írta inkább azt a bejegyző, hogy október 19-én történt az incidens? A régi naptár szerint október 12. hétfő volt, és akkor a következő péntek október 16. Valószínűleg ekkor történhetett a marhák elhajtása.)

A gyöngyösi ferences rendház (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár CC BY)

Nyilván a gyöngyösi szerzeteseknek sokszor kellett Egerbe utazniuk különféle ügyes-bajos dolgaikkal. 1681-ben például az egri tisztektől kértek oltalomlevelet. Ez nagyon komoly irat, már csak keleti terjengőssége miatt is. Így kezdődik: „Mi az hatalmas, és győzhetetlen Császárunk Vég Eger Várában lévő s- lakozo nemzetes és nevezetes vitézlő diványos Urak, és Agák, nevezet szerint Janicsár Vitézek fő Agája, vitézlő Mehomet Aga, Gőmlia vitézek fő Agája, vitézlő Moharin Aga, Vitézlő Záin Ispájak Tester Tihajaja, Vitézlő Juszof Aga…” És csak az összes aga felsorolása után tértek rá a lényegre, nevezetesen, hogy senki ne háborgassa a gyöngyösi ferenceseket. De több ehhez hasonló egri iratuk is fennmaradt a gyöngyösi szerzeteseknek. 1596-ban Omer aga adott ki menlevelet, 1597-ben Szinan Ben Ali pasa, 1601-ben Mohammed Begtas útlevelet, és a sor még hosszasan folytatható lenne. Amikor azonban 1687-ben végül a császári csapatoknak sikerült visszafoglalni a várost, a gyöngyösi ferenceseket kis híján végzetes szerencsétlenség érte. A törökök a hódoltság utolsó idejében ugyanis a megszállók hírét vették, hogy a császári csapatok hamarosan Eger ellen indulnak. Sebtiben tartalék élelmiszerhez és pénzhez akartak jutni, hogy megfelelő készletek segítségével nagyobb esélyük legyen visszaverni a támadást. Az egri törökök ebben az időben már meglehetősen elszigeteltek voltak, hiszen a környező, korábban oszmán birtokban lévő erődítményeket, Hatvantól Szolnokig, sorra meghódították a császáriak. De minden elszigeteltségük ellenére valamiképpen mégis tudhatták vagy sejthették, hogy a császáriak nem heves ostrommal, hanem blokáddal próbálják bevenni a várat.

Török katona Berki Viola színezett rajzán (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Így aztán az egri Rusztem pasa úgy gondolta, hogy megfelelő tartalékokkal kell nekivágni a küzdelemnek. Ehhez egyszerűen ki kellett rabolni a környék lakosságát. Gyöngyösre is hatalmas sarcot vetettek ki. A város azonban képtelen volt a követelt gabonát átadni vagy az ellenértéket kifizetni. És az ilyenkor szokásos tárgyalásos huzavona sem jelentett megoldást, hiszen a közelgő ostrom miatt az egri törökök nem hajlottak a megegyezésre. Sietniük kellett. A két gyöngyösi bíró, Kallói István és Kompolti Pál próbálkoztak ugyan, de nem nagy sikerrel, így a mozlimok túszul elvitték Egerbe a városi tanács több tagját és a gyöngyösi rendház agg házfőnökét, Móra Atanázt is. A gyöngyösi bírók gyűjtést rendeztek, hitelt kértek. Ám a megoldás elég felemás lett, ugyanis Maró Mihály héhalmi plébános hajlandó volt kölcsönt adni a városnak, viszont ezzel csak a városi tanács tagjait tudták nagy nehezen kiszabadítani. A gyöngyösi ferences házfőnök valahogy lemaradt a listáról, és a koldulórendi szerzeteseknek egyáltalán nem volt semmi lehetősége a váltságdíj kifizetésére. Az egri törökök durva fenyegetőzésbe kezdtek, karóba húzásról és egyéb kínhalállal végződő kivégzésről volt szó, ha nem kapják meg a ferencesektől azonnal a kért pénzt. A kolostor lakói számára az sem lehetett kérdéses, hogy még ha csak puszta ijesztgetésből üzengetnek ilyen borzalmas dolgot az egri janicsárok, már csak a vártömlöc sem jelent alkalmas körülményt a továbbéléshez egy idős, legyengült ember számára.

Lázár Norbert kétszáz évvel korábban vett részt a stúdiumokon (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár CC BY)

A gyöngyösi ferences rendház nagy bajba került. A házikáptalanon egy fiatal klerikus javasolt megoldást. Lázár Norbert minden tekintetben igyekezett életszentségre törekedni. Tizenegy évvel korábban még csak novícius volt Gyöngyösön, tehát nem fogott hozzá a filozófiai és teológiai tanulmányokhoz. 1678-ban filozófiát tanult, és 1686-ban, már felszentelt papként, Móra Atanáz házfőnök alatt, aki a Szent Ferenc és Szent Antal Társulat igazgatója is volt, valamint hitszónok és gyóntató, Lázár Norbert megkapta az adománygyűjtő – valójában kéregető – feladatot. Talán ez volt a legnehezebb munka ebben a végtelenül szegény időben. Egy katona, végvári harcos, akár magyar, akár török, könnyen megszerzett bármit. Lázár Norbert viszont „pályakezdő”, körülbelül huszonnyolc éves szerzetes, aki rimánkodni tudott csak, hogy valami alamizsnát kapjon a ház, és ne vesszenek éhen. Ő jelentkezett fogolycserére 1687. február 12-én. A törökök valószínűleg nem értették a dolgot, de elfogadták. Végül is teljesen mindegy, kit fognak legyilkolni vagy halálra éheztetni. Egy öreget vagy egy fiatalabbat... (folyt. köv.)

Címlapkép: Török katonák díszfelvonulása színezett metszeten (kanizsaujsag.hu)

Fáy Zoltán
Forrás: forumhungaricum.hu

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész
2. rész