Stjepan erősségei bár nem zsánerfüggők, a sötétséget, a mélységben lakozó megnevezhetetlen rettenetet megidéző plasztikus hangvétel és annak szándékoltan túltolt humorba oltása fekszik neki leginkább. Egyaránt beidézi korunk popkult nézőpontjait, a minden merevséget kamaszlendülettel felrúgó vadulást, miközben a barátság, a figyelem, az áldozat- és felelősségvállalás, a szociális és közösségi érzés féle minőségeket is megnyugtatóan komolyan veszi. Persze a nagy megfejtések közben is folyton rést nyit a jó beszólásokra, a karcos ironizálásra, úgy egyáltalán a gonosz szemébe röhögésre, figuráit a fárasztó poénok elsütésében a halál torkába csúszás nemhogy korlátozza, mint inkább inspirálja.

A Virrasztókat, amit Stjepan saját bejáratú dark-fantasy univerzumnak szánt, mintegy szerzői bestofnak tekinthető. A Harleenból is megtapasztalhattuk, hogy feszesebb keretek közt is tud úgy írni, amivel benn is marad, de kívülre is bátran merészkedik. Persze szó sincs felesleges csiki-csukiról. Mindent átgondol a történetvezetéstől a lélektani mozgatókig, a karakterek sajátosságait megtartva tolja őket egyre mélyebbre, amihez hasonlóra a szerzők többsége nem tud vagy mer vállalkozni. A Virrasztókban, mivel saját univerzumról van szó, Stjepan másik jeles készsége is látványosan kidomborodik: a világépítés. Gyakorlatilag az utolsó oldalakig tágul a fabula, az események menetében szinte csak az éppen bekövetkezők vannak vizuálisan és párbeszédekben kifejtve, így minden új jelenet meglepetéseket és további információkat tartalmaz a karakterekről éppúgy, mint a történésekről.

Az alapkonfliktust a világosság (Virrasztók) és a sötétség (Nekromanták) gyermekeinek folytonos egymásnak feszülése szolgáltatja, vagyis ezer évek óta megy a hirig. Persze nem ilyen egyszerű és tiszta a képlet: senki sem egészen fényes és makulátlan, és a lovecrafti mélységekből szalajtott csápos ősszörnyeket / ősisteneket leszámítva a gonosz oldalán harcolók sem feltétlenül elveszett lelkek, onnan is lehetséges visszaút, hogy aztán ebből a sevilági szürkezónában zajló végenincs csatározásból úgyse keveredhessenek ki. A két létsíkot elválasztó Fátyol innenső oldalán folynak főleg az események, ami érthető, talán túl sok is lenne már az abszurd humorból, ha a sötét családot is szemlélhetnénk például reggelizés és délutáni szieszta közben. A felütésben az egyik kétkezi akciózásban jeleskedő jófiú hétköznapinak számító ügymenetébe kukkantunk bele: kezdő Nekromantákat rak épp helyre, majd egy másik jelenetben arra is fény derül egy rosszul elsült átlépési kísérlet folyományaként, hogyan lesz valakiből új Virrasztó. Clara figurája egyfajta mozgó fókuszpont, akin keresztül a régi szereplők minket is beavatnak a történésekbe és világuk rejtett állapotaiba. Kaszás Bernadette, a legnagyobb hatalmú Virrasztó egészen kicsiny csapatot vezet ebben a végtelenített játszmában, de az esélyeket egyenlíti, hogy minden létező eszközt bevetnek, szükség esetén akár a sötétségbe való időszakos átlépést is.

Közben talán feltűnhet, hogy ebben a világban sem megy hatékonyan másképpen semmi, csakis összefogással. És ne higgyük, hogy kizárólag a jók csapatának mániája a család és a testvériség, a többrendbeli kötődés, mert a fekete sereg is nyögi rendesen ennek minden nyűgét-baját, az egyértelmű előnyök mellett. Igaz, van némi különbség, mégpedig kardinális: amíg a Virrasztók tűzbe és sárkánytorokba mennek egymásért, és szükség esetén akár életüket áldozzák, a gonoszok szívesebben dobják oda egymást a kiélezett pillanatokban. A legjobb történetek tehát pont azok, ahol az alapvető minőségékből is megjelenik néhány. De mégse vigyen egyirányú utcába bennünket a lenyűgöző díszletek, a kosztümök, az ezernyi apróság mellett még a nagybetűs morális húzás se, hiszen felettébb domináns a kiterjedt kapcsolódási szövedék árnyékos fele is. Ez ugyanis nem csak a sötétség lényeit, de a Virrasztókat is erősen sújtja: régi sérelmek, elhallgatások, évszázadok óta húzódó meg nem bocsájtások tarkítják a viszonyokat, és ezek bizony komoly kihatással vannak a társaság egészére, és akár bukáshoz is vezethetnek, így sürgető orvoslásuk éppoly fontos, mint az objektív erők és képességek bevetése.

Stjepan másik nagy erőssége a történet- és karakterépítés mellett bámulatos vizuális fantáziája, gyakorlatilag bármilyen nézőpontból, képkivágásban és plánozásban jó, beleértve a figurák mozgatását, a karakterállandóságot és a háttereket is. A karakterállandóság kérdése ráadásul itt sarkalatos, mert a szereplők külsejére bizony kihat, hogy éppen milyen viszonyban vannak saját erőikkel.

Remek hír: idén őszre elkészül a folytatás, reméljük, hogy a magyar kiadás rövid időn belül követi. A kötet a teljes nyolcrészes Death Vigil-sorozatot tartalmazza, fordította Holló-Vaskó Péter.

Beleolvasó és rendelés

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu