Barátom a természet

Dr. Alexay Zoltán fotóművész kiállítása a győri könyvtárban

alexay-zoltan-kiallitas18

Barátom a természet címmel nyílt meg dr. Alexay Zoltán győri fotóművész természetfotóiból rendezett kiállítás 2022. február 25-én a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében. A fotótárlat március 19-ig látogatható.

Fújdogál a szél az öreg Duna felől – csendült fel a jól ismert szigetközi dallam, amely a kiállítótérben szereplő képekhez jól illő, stílusos hangulatot idézett a megnyitón. Sass Nelli, a Széchenyi István Egyetem magánének szakos hallgatójának előadásában még több szigetközi népdal hangzott el a műsorban. A bemutatót Németh Tibor, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója nyitotta meg, aki külön is köszöntötte a szép számmal megjelent kazinczys öregdiákokat. Felidézte az ötven évvel korábbi találkozásukat, az Alexay házaspár gimnáziumhoz köthető, de annak falain túlnövő természettudományos oktatásban-nevelésben kiemelkedő tevékenységeit: „Legalább négyjegyű azon tanítványaiknak a száma, akik az ő motivációjukra választották későbbi hivatásukat. A biológia, a természet szeretete, a világ eseményei iránti folyamatos érdeklődésük átragadt ránk, és ezek az elindító gondolatok meghatározták későbbi életünket. Igényes munkát, a természet, a világ dolgai iránti érdeklődést, folyamatos készülést vártak tőlünk, felhívva ezzel figyelmünket későbbi feladatainkra. Bátran mondhatom, kiemelkedő tanáregyéniségük nagy hatással volt ránk.

Alexay tanár úr a 90-es évek első felétől nagyobb diákok tanítására vállalkozott, a Széchenyi főiskola akkor induló környezet-mérnöki szakán, emellett járta a természetet, fotózta az őt körülvevő világot. A Kisalföld napilap hasábjain több évtizeden keresztül jelentek meg hetente érdekes ismeretterjesztő cikkei. „Biológus szívéhez” már a 60-as évek végén ez a tájegység került különösen közel. A világ az általa készített képeken keresztül ismerte meg a Szigetköz gyönyörűségeit. „Erről a tájról jelentek meg nagyszerű kiadásban könyvei, az első 1982-ben, az eddigi utolsó, A természet képei 2017-ben. Könyvei sokunknak jelentett felhívást a természet csodáinak felfedezésére.”

alexay-zoltan-kiallitas12

Közben a Duna-ügy valódi szakértője lett: „Fél évszázadig közelről, hozzáértő szemekkel figyelte Szigetköz ökológiai képét. Nagy kár, hogy szaktudását nem használták ki úgy, ahogy lehetett volna, ahogy kellett volna. Tanár úr jól látja az elterelés óta kialakult pusztulást, félti a Dunát, a Szigetközt, az itt élőket, a jövő nemzedékét, amely ezt az értékes tájegységet, ökológiai társulásait nem láthatja majd, ráadásul a túl sok víz okozta katasztrófa réme is itt fenyeget. Nem könnyű egy olyan sokat látott természetvédőnek a mai helyzetben nyugodt lélekkel járkálnia a szeretett tájon, amit több mint 50 éve gyakorta látogatott” – folytatta az igazgató, aki abban a különleges helyzetben lehet, hogy diákként ott volt a Tanár úr első kiállításán is.

Dr. Alexay Zoltán jelen bemutatója is tartalmaz új képeket, mert még mindig nagy érdeklődéssel figyeli a szigetközi élővilág fordulatait, 86 évesen is kitartó a művészi alkotókedve. 85 kiállítása alatt nagyszámú néző látta a fotóit, amelyek eljutottak Dániába, Belgiumba, Ausztriába, Németországba és sok-sok magyarországi és környékbeli településre. „Büszke lehet Győr városa is, amely Pro Urbe-díjat adományozott neki tevékenységéért. A Győri Fotóklubnak 1970 óta tagja, a Vadász Szövetségben hosszú évtizedeken át viselt különböző funkciókat. Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata Csizmadia Andor-díjjal, a magyar állam a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéssel ismerte el kiemelkedő munkásságát” – méltatta köszöntőjében az alkotó-tanárt Németh Tibor.

Zárásként hozzátette: „Dr. Alexay Zoltán 50 éve mutatja meg nekünk szűkebb környezetünk kiapadhatatlan természeti csodáit, értékeit, hívja fel figyelmünket egy olyan korban, ahol a természetvédelem legtöbbször csupán szavakban létezik. A tanár úr lélekgyógyító képeit nézve, legalább magunkban visszaállíthatjuk az ember és természet régen megszakadt harmóniáját.

Az ünnepélyes megnyitó kötetlen beszélgetéssel, nézelődéssel zárult.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető március 19-ig, hétköznapokon 13-16 óráig. (Ettől eltérő időpontokban előzetes bejelentkezés alapján látogatható.)

SzaSzi
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2022.02.28