Reggel vastag, szürke felhőpaplan borítja a fehérgyarmati eget. De nézzük a jó oldalát: ezen a napon talán nem lesz olyan hőség! Előző este az észszerűsítés jegyében módosítunk az útvonalon. Ilyen „újratervezés” nem szokatlan egy kerékpártúrán, rendszerint az útviszonyok, az időjárás vagy a „futóműveink” állapota befolyásolja. Szerencsére errefelé is bringázásra alkalmas kisforgalmú országúton és aszfaltozott töltésutakon kerekezhetünk.

Kisar felé félúton

Kisar felé vesszük az irányt. Alig néhány kilométer megtétele után egy harangtornyra emlékeztető, fából ácsolt kilátóhoz érkezünk, amely az Öreg-Túr egyik kanyarulatában magasodik az út mentén. 2013-ban építették, háromszintes, esőbeálló, pihenő és kilátótorony egyben. A legfelső szintről a Bereg tengersík vidékét pásztázhatnánk, de ezúttal a szürke esőfelhők dagadó látványa jobban izgat minket, mint a párás homályba burkolózó pusztai táj. Jobb lesz indulni, hogy estére Vásárosnaményba érjünk! Menedéket a készülő zápor elől a kisari Szatmár-Beregi Natúrpark Látogató Központ látványos épületében is találnánk, de még zárva találjuk. A természetrajzi múzeum gazdag bemutatóit így nem tudjuk körbejárni, a valódi természet azonban rengeteg értékkel, szépséggel kárpótol, akármerre járunk. Egy csatorna vizében például szépséges hófehér tavirózsák úszkálnak, mint valami füvészkertben – Móricz Zsigmond nem véletlenül hívta a vidéket Magyarország utolsó „tündéri mezejének”.

Nagyar – Luby-kastély rózsakertje és Petőfi fája napsütéses időben (Képek forrása: wikipédia)

Kitérőt teszünk Nagyar felé. Vajon mit találunk Petőfi legendás fájánál? Méltó-e a hírére a „Rózsakirály” kastélya? Hogy ki ő? Luby Gézát, a felvidéki származású nemesembert hívták így, miután 1879-ben menyasszonya érkezésére megépíttette a ma is látható csodálatos kúriát. De nemcsak azt, hanem egy kitűnő ízléssel létesített rózsaligetet (rosarium) is, az akkori Magyarországon egyedülállót! A korát meghaladó szellemiségű férfiú szívesen időzött itt hitvesével nap mint nap. Az államosítás után a kastély általános iskolaként működött, állapota erősen leromlott. 2010-ben egy magánember vásárolta meg, teljes egészében felújíttatta, új élet költözött a kertbe is, hogy a Luby család haladó szellemisége tovább élhessen. A 2013-ban átadott kastély ma rendezvénytermeknek, étteremnek, konyhának ad otthont, de büszkék interaktív múzeumukra, újonnan létesített, egzotikus növényekkel benépesített impozáns pálmaházukra és persze a viruló rosariumra. Még mielőtt elérnénk a falucska első házait, megérkezik az égi áldás, az esőcsppek egyre szaporábban kopogtatják a védősisakjainkat. A Luby-kastély és az azt övező csodálatos rózsakert inkább egy színes foltokból álló impresszionista festményre emlékeztet. Próbálok egy-két hangulatidéző képet „lőni”, mert kiderül, hogy ezen a napon amúgy sem jutnánk be, rendezvényre készülnek. A tengernyi színpompás rózsa így az utcáról bekukucskálva, az esőfüggönyön keresztül is varázslatos látvány! Tető alá húzódunk, de nehezen bírjuk a kényszerpihenőt. Ennél vizesebbek már úgysem leszünk, ahogy csendesedik az idő, folytatjuk az utat. Petőfi fáját – amelyről az a legenda járja, hogy itt születhetett A Tisza című verse – már nem keressük fel. Források tanúsítják, hogy egykor Petőfi és jó barátja, Luby Zsigmond gyakran időzött itt, ezért szinte bizonyos, hogy ez a táj és az itt szerzett élmények ihlették a költemény megírására. Egy helyitől megtudtuk, hogy az 1961 óta védett, 6 méteres törzsű, 25 méter magas kocsányos tölgyet 1996-ban villám sújtotta, kigyulladt és elpusztult. Tövénél új fácska sarjadt ki, manapság is sokan felkeresik, mert parkosított, kellemes pihenőhely vették körbe.

Tivadarnál elérjük a Tiszát, átkelünk a Tarpa felé vezető útra. Hamar megpillantjuk a Beregi-síkságból kiemelkedő tarpai Nagy-hegyet, amely valójában mindössze 154 méter. Az Alföldön ritka, vulkanikus eredetű képződmény 1986-ig kőbányájáról volt ismert. Kőzetét útalapba, a Tisza mederrendezéséhez vagy éppen házépítéshez használták. Minderre ma már csak egy üresen tátongó üreg emlékeztet. A hegyoldalban hangulatos hétvégi házak, pincék bújnak meg a dús gyümölcsösökben, innen a Szőlőhegy elnevezés. Aki szeretné jobban megismerni a környéket az élővilágtól, például a beregi futrinkától a hegy kialakulásán át a helyi gazdálkodásig, annak az 5,5 km hosszú Szőlőhegy-tanösvény végigjárását ajánlják. A hegy mögött a messzeségben már jól kivehetően kéklenek a „zordon Kárpátok” hegyvonulatai. A végtelen síkság után igazán lélegzetelállító ez az élmény!

A tarpai „lónyúzó”

Mire Tarpára érünk, az eső is eláll. A falu nevezetessége a közel kétszáz éves szárazmalom, Észak-Tiszántúl egyetlen fennmaradt ilyen jellegű építménye, amely ma már műemlék. A fazsindelyes kerengősátor 384 fogú, 13 méter átmérőjű nagy kerekét egykor két ló hajtotta, innen a „lónyúzó” beceneve. A malomházat, amelyben eredeti berendezéseket találunk, szorosan hozzáépítették a kerengőhöz. 1929-ben őröltek itt utoljára, utána bálokat, lakodalmakat tartottak, sőt moziként is működött. 1980-ban felújították, és megnyitották mint múzeumot a nagyközönség előtt.

Tarpa református temploma

Mai túránk első középkori eredetű templomát is Tarpán találjuk. Nem kétséges, hogy ez a Bereg legnagyobbika, egyhajós, keletelt, egytornyos, gótikus stílusú, a református gyülekezeté. Méretei egyértelműen utalnak a falu korábbi környékbeli jelentőségére. 45,5 méteres tornyát 1881-ben akkora villámcsapás érte, hogy harangjai széthasadtak. Híres, 7 cm vastagságú, jó állapotú, eredetiben megmaradt gótikus vasalt ajtaja, amely az épület néhai védelmi funkciójára emlékeztet. A déli kapu fölött még látható a Bátori-címeres kőtábla, melyet a Sárkányrend jelvénye ölel körül. A sárkány feltűnik a templom különleges látványosságaként emlegetett, XV. századi eredetű falképen is, amely Szent György küzdelmét ábrázolja a Sárkánnyal. A Bátori (néhol Báthory) család őse a legenda szerint az ecsedi láp sárkányát ölte meg, ez a motívum a Sárkányrend jelvénye is. A falkép középső blokkjában a Keresztrefeszítés jelenete elevenedik meg, a kereszt alatt Mária és Szent János alakjával. A harmadik képen pedig a jobbjában pallost, baljában mérleget tartó Szent Mihályt ábrázolták. Érdemes alaposabban megnézni, beszédes ábrázolás: a mérleg bal serpenyőjében egy stilizált torony van, a másik kart három ördögfigura egy malomkő segítségével sem tudja lehúzni. 1782-ben készült, majd 1903-ban festették ki a famennyezetet. Itt találjuk talán a legdíszesebbnek nevezhető „koporsós mennyezetet”. Korábban Kölcsén láttunk ilyen érdekességet, és itt végre fény derül a titokra, hogyan tudták a mennyezeti ládába vagy „királykazettába” elhelyezni az értékeket. Nem hosszú létráról, nem embertorony segítségével, hanem egy erre a célra kialakított padlásszerűség útján. Gyönyörű a Mózes-pad (ahol a lelkészek ülnek a szertartás alatt) népi barokk festménye.

Tarpa – II. Rákóczi Ferenc és Esze Tamás szobrai

A templom közelében magasodik II. Rákóczi Ferenc bronz lovasszobra, amelyet az általa vezetett szabadságharc kezdetének 300. évfordulójára állíttattak 2003-ban. A szobor talapzatán a fejedelem Tarpának adott 1708. évi kiváltságleveléből idéznek, megemlítve, hogy a tarpaiak „elsők valának akik fegyvert kötvén s életeket felszentelvén mellénk adták önmagukat”. Nem messze, parkosított környezetben a „talpasok vezére”, a tarpai jobbágy, kuruc brigadéros, Esze Tamás fehér mészkőszobra áll, aki hazahívta Rákóczit, hogy vezesse harcukban a szabadságért küzdőket.

Márokpapi – tájház és templom

A következő, Márokpapi igen apró falucska, talán soha nem is hallottunk volna róla, ha nincs szépen felújított református temploma, amelyet már a XIV. század elején források említenek. Messziről hívogató színes, festett, mutatós virágdíszei a külső homlokzaton már a református idők alkotásai. 1939-ben villámcsapás és tűz pusztította az épületet, de szerencsére nem bontották le, a 2000-es évek kutatásai, restaurálása eredményeként egy ragyogó kis építészeti emléket járhatunk körbe. Szemet gyönyörködtető a gótikus, kőkeretes kapu, a Háromkirályok vonulását és Krisztus testét felemelő angyalokat ábrázoló ősi freskók, a bordás keresztboltozat. Nem hagyjuk ki a tizenöt méter magas, a XIX. század második felében megújított fából ácsolt harangtornyát sem, melyben egy 1791-ben öntött harang lakik. A falu egyablakos kicsiny házai különös hangulattal ajándékoznak meg bennünket. Az embernek az az érzése, hogyha nem is állt meg itt az idő, mindenképpen lassabban, nyugalmasabban hömpölyög. A helyiek barátságosan köszöntenek bennünket, egyikük éppen a boltba teker, felajánlja, hogy ideküldi a boltost, hogy a közelben álló Tájházat is megnézhessük, mert érdemes. Jó döntés volt öt percet várni a boltosra, aki szenvedélyes gyűjtője, gondozója a háznak, és elképesztő mennyiségű, sokféleségű emléktárgyainak. Bő egy órás beszélgetős időutazással lettünk gazdagabbak. A kis ház minden helyisége zsúfolásig telve van, de jól átgondolt rendszerben sorakoznak a dolgok. Nem lehet könnyű itt port törölni! Mustránk célja azonban az, hogy kiderítsük: Mi micsoda? Mire használták? Hogyan oldottak meg ezt-azt? Ezernyi kérdésünkre pedig szíves választ kapunk, amiből jól kirajzolódik, hogy egykor milyen egyszerűen, de okosan tudtak élni elődeink.

Csaroda – „mosolygós szentek” a karcsú tornyú középkori templomocskában

A reggeli borongósságnak semmi nyoma, mire kora délután Csaroda református templomához érünk. Be kell vallanom, hogy én már jártam itt, ezért különös izgalommal várom az újbóli találkozást a „mosolygós szentekkel”. Igaz, kiskamasz vándortáborozóként láttam őket először a templom falán (és az bizony már a „múlt században” volt), de akkor nagyon mély benyomást tettek rám. Nemcsak a mosolyuk ragadott meg, hanem történetük is, az, hogy évszázadokig a meszelt fal alatt pihentek, mire egy felújításnak köszönhetően 1972-ben ismét napvilágra kerülhettek. A templom azóta is a késő román kori falusi templomok egyik legszebb példájaként élt az emlékezetemben. A Csaronda-patak által ölelt kis dombon, a fazsindellyel fedett, karcsú, körerkélyes tornyában nem harang lakik, a strázsa „vigyázta” innen a környéket. Harangot külön álló fatoronyban találunk. A XVI. század közepén, miután a reformátusok birtokába került a ház, bevakolták a falakat, és saját hitükhöz illő csodaszép, virágos-életfás motívumokkal díszítették kívül is, belül is. A kifestés dátumát is odafestették: 1642. július 9. A bútorzat, a csigás szószékkorona, a deszkamennyezet és a festett padok 1777-ből származnak, a mennyezeti láda még a nyelvújítás előtti magyar nyelvet idézi fel. Legrégebbi eredetűek a hajó bal oldali falán sorakozó szentek szigorú bizánci rendben, János apostol, Kozma és Damján, az orvosszentek, Szent Péter és Szent Pál, Szűz Mária és a Szent Család követi egymást. Különösen kedvessé vált számomra a szentélyben ábrázolt Szent Dorottya és Szent Barnabás nem túl gyakran ábrázolt alakja, mivel gyermekeinknek is ezeket a keresztneveket választottuk születésükkor. A kicsiny templomot egy gyönyörű, fás-virágos-tavas ligetbe képzeljék el!

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Elérkezett az ideje egy jó kávénak, és hogy kipróbáljuk, lehet-e szivargyújtóról kávét főzni. Lehetetlennek tűnő próbálkozásunkra a helyi Halőr (nem emlékszem a nevére, ezért ezt szándékosan, hálából írom nagybetűvel) is felfigyel, segítségül áramot ajánl. Míg lefő a fekete, jó hangulatú beszélgetésbe elegyedünk. Nincs is jobb téma, mint a pálinka! Persze erről nem beszélni kell, hanem inkább inni, ezért előkerül a helyiek méltán híres szíverősítője, amely szépen bontogatja a korlátokat az újdonsült barátságban. Vennénk is a nedűből, de arra a kérdésre, hogy „Hol lehet jó pálinkát kapni?”, meghökkentő válaszul azt kapjuk, „Sehol.” Azt ugyanis a gazda elrakja magának, és a gyengébbet adja el. De a pálinkához más „okosságok” is kapcsolódnak! A negyvenegy-két fokost errefelé „csak a gyerekek isszák”, a disznóölésen a férfiak rögtön ötvenkét fokossal kezdik, mert kell az erő a lefogáshoz. A sikeres „bökést” pedig le kell öblíteni, darabolás után ezt meg kell ismételni, és csak ha már mindent elvégeztek, akkor jöhet a gyengébbik. A környéken látott rengeteg gyümölcsös miatt megkérdezem, hogy „Itt is a hagyományos módon főzik még a szilvalekvárt?” Rossz kérdés volt! A lekvárfőzés „szilvagyilkosság”! A legjobb, amit a szilvával tehetünk, ha pálinkát főzünk belőle. Hát így űztük-fűztük jókedvünkben a szót, aztán elbúcsúztunk, folytattuk tovább a kerekezést.

Tákos – a „Nap temploma”, a „Mezítlábas Notre Dame”

Tákos református templomában Viola néni (Buda Lajosné), a gondnok vár bennünket. Aki egyszer ide látogat és őt hallgatja, amint szeretett templomáról mesél, soha nem fogja elfelejteni, hogy itt járt. Nem szégyellem, hogy néha annyira figyeltem, hogy még a szám is tátva maradt. A rengeteg ismeret, a mesemondói előadásmód és persze maga a csöppnyi, rengeteg érdekességgel szolgáló templomocska mind okot adott erre. Egyik érdekessége az a három elhasznált malomkő, ami valamikor 1766-ban került ide Sárospatakról. Egy rögtön a bejáratnál a lábunk alatt hevert, a másikon nyugszik a szószék, a harmadik pedig a kiskertben pihen. Az épületet alul széles favázra építették úgy, hogy ebbe előre elkészített tartóoszlopokat állítottak, jó erős, mert tölgyfaszeggel rögzítették, vesszővel befonták az oszlopok közét, mindkét oldalát betapasztották jól kidolgozott szalmatörekes-agyagos sárral (ez a paticsfal), majd bemeszelték. Okos megoldás volt ez, mert a Tisza bizony gyakran kiöntött. Ilyenkor nem vitte el az egész épületet az ár, a tartószerkezet megmaradt, csak a sártapaszt kellett újra megcsinálni.

Ez a paticsfal Európában egyedülálló. „Mezítlábas Notre Dame”-nak is nevezik, mert ezt a tapasztásra szolgáló agyagot mezítláb taposták jó simára, hogy jól kenhető legyen. „A nép emelte magának fából és sárból”, mert Mária Terézia a reformátusoktól megtagadta a követ és a téglát, de a tákosiak megmutatták, hogy akkor is szép templomuk lesz fából és sárból, mint a fecske fészke, ami mind a mai napig „állja a sarat”. A Notre Dame pedig az igen régi bútorzatra vonatkozik. 58 kazettából álló mennyezetén nincs két egyforma festés, mind más-más motívumot ábrázol. A legtöbb valamilyen virágot: tulipánt, liliomot, árvácskát, szegfűt, rózsát és még szívvirágot is. Egy része Asztalos Lándor Ferenc mester munkáját dicséri. Némelyik táblán a templomépítés története olvasható. Ablakai keletre és délre néznek, a Nap egész nap besütött, és körbejárta a templomot, megvilágítva a mennyezet festményeit. Nem is akárhogyan, hanem a csillagászati égöveknek megfelelően, ezért a nap templomának is nevezik. A templom december 24-én új életre kel, ilyenkor a fény pontosan az első sorban lévő magyar jelképre, a turulra esik. A templom meglepően pici, padlója döngölt agyag, mennyezetét szinte kézzel is el lehet érni. 1953 óta műemlék, önálló lelkipásztora van. Egyedülálló festett fakazettás mennyezete, berendezése, szószéke, karzata olyan értéket képvisel, hogy külföldről is sokan idejönnek megnézni. Különös értéke a „Bereg aranya”, vagyis a beregi keresztszemes, amelynek gyönyörű példáit a Tájházban is megcsodálhattuk. Ahogy Viola néni fogalmazott: „Minden kézimunka mögött egy egyéniség áll.” A falu egyöntetű képe a 2001-es árvíz után jött létre a Makovecz tervei alapján készült 200 parasztház eredményeként. Izgalmas történet szól a templom felújítási munkálatairól, hogyan kapott teherbíró beton sávalapot, illetve a 16 méteres harangtornyot hogyan rekonstruálták.

Fantasztikus, tartalmas és emlékezetes napot zárunk Vásárosnaményba érve, ismét átkelünk a szőke Tiszán, hogy a következő napokon innentől kövessük kanyargós vonalát egészen a Tisza-tóig.

SzaSzi
Fotók: Horváth Csaba és Szabó Szilvia

Fotógaléria: Észak felé a Tiszához!

Horváth Csaba és Szabó Szilvia fotói

54 kép

 

Felhasználásra ajánlom: terkepem.hu, oroksegtura.hu, temple-tour.eu

A YouTube-ra feltöltött videók beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezésével: videó 1, videó 2.

A sorozat korábbi részei:
1. A felkészülés
2. Lefelé a Szamos partján
3. Kalandozás kelet felé