Frida Kahlo kultusza az egész világot meghódította, a feminista mozgalom egyik ikonjává vált, számos film készült róla, az egyik legismertebb a Salma Hayek főszereplésével forgatott Frida (2002). A festő képeit Magyarországon először 2018-ban, a Nemzeti Galériában állították ki.

A művet fordító Szabó T. Anna a kilencvenes években ismerkedett meg a művész munkáival. „A kiállítás posztere, Frida Kahlo tövisnyakláncos önarcképe egy teljes éven keresztül bámult rám a dolgozószobám faláról” – idézte fel. Frida a popkultúrának ugyanúgy része, mint a magas kultúrának, azért válhatott ilyen népszerűvé. „A színes, a harsány, az egyszerűen értelmezhető keveredik benne a rétegekkel és finomságokkal. A harsányság a visszafogottsággal, a gondolkodás a játékkal” – vélekedik a műfordító.

Az 1907-ben Mexikóvárosban született Kahlo 17 éves korában súlyos közlekedési balesetet szenvedett, majdnem 30 operáción esett át. Egész életét végigkísérte a testi szenvedés, amely festményein is megjelenik. A napló, amely élete utolsó tíz évében ábrázolja a világgal való kapcsolatát, abban is segít, hogy ne csak azt a Fridát lássuk, aki számos önarcképén megjelenik. Minden fájdalma ellenére vágyott az életre. „Viva la vida” – hirdette.

A munkával kapcsolatban Szabó T. Anna elmondta: a szöveggel hónapokig tartó foglalkozás idején „nekem elsősorban a költőisége volt fontos, a szavakkal festés ereje, valamint a napló dinamikája, lélegzete. Frida szövegei szabadversként szárnyalnak. A vers jelleg a spanyol nyelv muzikalitásából is következik, emellett az is jellemző, hogy asszociatívan gondolkodott. Szavakkal festett. A szavak hangzása érdekelte, és engem is ez a muzikalitás fog meg a költészetben. A naplót a spanyol szöveggel párhuzamos angol közvetítéssel fordítottam, de végig követtem az eredetit, és több szövegkiadást is felhasználtam segédeszközként.”

A műfordító nem járt még Mexikóban, nem látta a nyüzsgő nagyvárosban álló híres kék házat (a fenti képen), ahol Frida férjével, élete nagy szerelmével, a festőművész Diego Riverával élt, de szerinte a napló is olyan, mint ez a kék ház: kívül harsány, látványos, de van egy belső kertje, ahol a buja növények és állatok laknak. „Az egész napló egy ilyen falakkal körülvett belső kert, ahol a növények szabadon nőhetnek, aminek saját klímája van.”

A több tucatnyi vízfestményt és rajzot, különböző színekkel írt bejegyzéseket tartalmazó naplóban Frida gyakran fogalmazza meg Diegóhoz fűződő szenvedélyes szerelmét. „Megértettem ebből a naplóból, hogy milyen izzó intenzitással szerette Diegót. Megrázó, mert éppen úgy megjelenik benne a testi és lelki vonzódás, mint a művész tisztelete. A szerelemről vallott felfogásával nagyon tudok azonosulni, én is úgy gondolom, hogy csak lángolva érdemes élni. Szabó Magda mondta, hogy "tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni". Frida is eszerint élt, és ez a szenvedélyessége csapott át politikai szenvedélyességbe is. A nagy tanulság számomra, hogy egyrészt teljesen tudok azonosulni vele a szerelmi rajongása miatt, másrészt egyáltalán nem.”

Szabó T. Anna szerint a napló politikával foglalkozó részét volt a legnehezebb lefordítani. „Bár értem, hogy máshonnan és máshogy látta, de Kelet-Európából nézve rettenetes volt olvasni, hogy "Éljen Sztálin", ugyanakkor tanulságos is volt fordítani, a saját gyerekkori diktatúratraumám miatt.”

A naplóban versek, álmok, gyermekkori emlékek is feltűnnek. Egy ilyen felmerülő varázslatos emlék volt a fordító legkedvesebb szövegrésze: találkozás egy képzelt kislánnyal, akivel gyermekkori éber álmaiban beszélgetett és eksztázisban táncolt. „A régi szobám ablakán, ami az Allende utcára nézett, mindig ráleheltem a felső üveglapra. Aztán az ujjammal megrajzoltam az "ajtót". Azon az "ajtón" kimentem” –  írja Frida. Azért borzongató, mert ezt a mágiát egész életében megtartotta. Vissza tudott menni abba a másik világba. Minden nagy művészet olyan, ahogy ő leírja: fújunk az üvegen egy kaput, és átmegyünk rajta” – mondta a műfordító, akit meglepett az a költői intenzitás, amit pusztán szavakkal el tud érni, hiszen Fridát elsősorban festőként ismerjük. „A sűrítettség, az asszociativitás és a szenvedély együtt van jelen a szövegeiben, de a képek nélkül sok mindent valóban nehéz értelmezni.” 1953-ban, egy évvel halála előtt, egyik lába amputálását követően jegyezte le naplójában az egyik legtöbbet idézett frázisát: „Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!”

Az ezer példányban nyomtatott kötet a POKET zsebkönyvsorozat legújabb darabja, amely vasárnaptól kapható a POKET könyvautomatákban és online. A fakszimile kiadás első részében az eredeti napló oldalai lapozhatók, majd két értekezés után következik a napló szövegének magyar fordítása – tájékoztatott a napló kiadásán dolgozó Sidó Anna művészettörténész.

Forrás: MTI

A képek a Wikimedia Commons és a flickr.com szabadfelhasználású gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezéseivel a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.