Mert Elizabeth Barrett Browningnak (1806-1861) bizony nehéz sors jutott ki ezen a világon a 19. században. Bár neves (nagy)családja körében neméhez képest szabadon, termékeny intellektuális lehetőségek között cseperedett, 1821-től kezdve azonban (valószínűleg) tuberkulózis kínozta, amely törékeny egészségét jelentősen megviselte, így egész élete során betegeskedett. 14 éves korában ráadásul leesett egy lóról, és olyan súlyosan megsérült, hogy „nyomorék” maradt.

1825-től folyamatosan jelentek meg versei különböző újságokban, majd kötetben, de anyja és legkedvesebb öccse halálai miatt újabb csapások érték, így az akkori, egészségében történt visszaesésen túl komoly mértékben erőt vett rajta a letargia is. Hírneve azonban egyre messzebb szárnyalt, immár Anglián kívül is. Robert Browning angol költő és drámaíró végül vette a bátorságot, hogy írjon neki: „Teljes szívemből szeretem a verseit, kedves Miss Barrett ... friss, különös zenéjüket, a bőséges nyelvet, a kitűnő pátoszt és az igazi, új, bátor gondolatokat.” Egy barát végül elintézte, hogy találkozhassanak, így 1845. május 20-án megkezdődött az angol irodalom egyik leghíresebb kapcsolata.

Kölcsönös inspirációként hatottak egymásra, az udvarlás, majd az esküvő titokban zajlott, mivel Elizabeth tudta, hogy apja nem hagyná jóvá. A zárt körű házasságkötés után Párizsban töltötték a nászutat, majd 1846 szeptemberében Olaszországba költöztek, amely a költőnő haláláig szinte folyamatosan az otthonuk lett. A szigorú apa a frigy hallatán kitagadta lányát (ahogyan minden egyes gyermekét, aki férjhez ment), Elizabeth arra viszont nem számított, hogy testvérei is elutasítják őt.

Mivel Elizabeth-nek volt némi saját pénze, a házaspár viszonylag jól élt Olaszországban. A Browningok köztiszteletben álltak, sőt híresek voltak. A költőnő megerősödött, és 1849-ben, 43 éves korában, négy vetélés között, fiút szült, Robert Wiedeman Barrett Browningot, akit Pennek neveztek el.

1850-ben jelent meg Elizabeth Barrett Browning legismertebb műve, a Portugál szonettek, amely 44 szerelmes, 1845-46-ban íródott költeményt tartalmazó gyűjtemény. Rendkívül személyesnek érezte ezeket a verseket, férje azonban váltig állította, hogy ezek a legjobb angol nyelvű szonettek Shakespeare óta, és unszolta feleségét a kiadásukra. Kitalálták, hogy a „bensőségesség” megőrzése érdekében úgy lesznek majd feltüntetve a költemények, mintha idegen nyelvből fordították volna őket. A kötet eredményeként Elizabeth népszerűsége és kritikai megbecsülése pedig tovább nőtt.

Talán legszebb verse is a Portugál szonettekben kapott helyet, amely tökéletesen foglalja össze több mint 150 év távlatából is, mit jelent a valódi szerelem.

Elizabeth Barrett Browning: Hogy hogyan szeretlek? (43. szonett)

Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig lelkem ér, oly messze forr
Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
A Lét s a Menny határaira lel.
Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
Ahogy a Jogért harcol-robotol
A hős, akinek dicséret se kell.
Oly lángolón szeretlek, oly vadul,
Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
S ahogy szerettem vesztett, szomorú
Szentjeimet – szeretlek én vidám
Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
Hagyja, még jobban halálom után.

(A verset Kardos László József Attila- és Kossuth-díjas irodalomtörténész, kritikus, műfordító ültette át magyar nyelvre.)

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipédia (magyar és angol), feherilles.blogspot.com

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.