Fodor Veronika elsősorban gyerekkönyvek szerzőjeként ismert: a Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című kötetének már a második kiadása látható a boltokban (egy országos szövegértő versenyen is beválasztották az olvasmányok közé), a Holnap Kiadó Operamesék sorozatában pedig az általa írt 4 könyvből (Az állatok farsangja, Egy kiállítás képei, Pomádé király új ruhája) a Szentivánéji álom elnyerte a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Fitz József-díját. Ezenkívül rendszeresen ír kisebb meséket (Hó vaníliás cukorból, A déli gyorsvonat), illetve verseket és novellákat felnőtteknek, amelyekbe szerzői Facebook-oldalán bele is lehet tekinteni.

Úgy tudom, hasonló formátumú és koncepciójú, történelmi tényeken alapuló, ifjúságnak szóló könyv még nem készült Magyarországon. Hogyan született meg a kötet ötlete?

A Manó Könyveknél jártam egy beszélgetésen, ahová egy ifjúsági regény tervével érkeztem, és végül a szabadulókönyv ötletével távoztam. Kertész Edina, a kiadó szerkesztője vetette fel az ötletet, hogy kellene írni egy úgynevezett szabadulókönyvet, amely ötvözi a lapozgatós és a játékkönyvek világát. Számomra ez kihívás volt, hiszen nem elég „csak” egy mesét írni, feladatok, játékok is kellenek a történetbe, és figyelni kell arra is, hogy a több szálon futó események az ide-oda lapozás közben ne keveredjenek össze, minden lépésnek legyen lezárása vagy folytatása, semmilyen szál ne maradjon elvarratlan. Remélem, sikerült.

Mennyire volt más korábbi könyveidhez képest „mesét” írni a történelemből, olyan detektív-kalandregényt, amelynél csak bizonyos keretek mentén lehetett szabadjára engedni a fantáziát?

Természetesen voltak korlátok a korszakkal, a helyszínekkel, a szereplők egy részével kapcsolatban, de eleve úgy terveztük, hogy nem egy történelemkönyv jellegű kiadványban fogunk gondolkodni. Humoros mesét szerettem volna írni, olyan feladatokkal, amelyek egy kicsit kikapcsolják az olvasót, és ha éppen van hozzá kedve, akkor Kámfor ügynök aktáiból még néhány dolgot meg is tanulhat. Illetve a könyvben vannak kitalált szereplők és dolgok is.

A karakterek megalkotásánál, részletes kidolgozásánál milyen mintákra támaszkodtál? Mennyire könnyű olyan szereplőt megteremteni, akivel az olvasók könnyen tudnak azonosulni?

Eleve adott volt a szereplők többsége. Amit pluszban hozzátettem a történethez, az a császári ügynökök karaktere, akik mellékszereplőként végigkísérik a főszereplőt (aki maga az olvasó), és szintén a középpontban van minden eseménynél egy kislány, Cilike. A mellékszereplők „viszik” a történet humoros vonalát, és talán még az ügynököket is könnyű az olvasónak a szívébe zárni, sokszor esetlenek, elrontanak dolgokat, mégis mindent megtesznek azért, hogy teljesítsék a küldetésüket. Cilike pedig minden lében kanál kiskamasz, mindenben segíteni akar, mindenhol ott szeretne lenni, és buzgó, néha túlzottan is.

Hogyan alakítottad ki azt az alapvető stílust a könyvhöz, amellyel egyszerre lehet szórakoztatni és tanítani? Mekkora teret engedtél például a humornak a történetfolyamban? („Mit kíván a magyar nemzet? … Megint az egyetemi büféről lesz szó?”)

Nem szerettem volna nagyon „komolykodó” szöveget. Inkább vicces szituációkat, a Márciusi Ifjak összezörrenéseit, érdekes momentumokat, részleteket mutatok a korszakból. Azért van benne komolykodás is a forradalmi helyszínek bemutatásával, térképpel, feladványokkal, de vannak olyan feladatok is, amelyek úgy kapcsolnak ki, mint egy-egy szórakoztató kis szusszanás az ügynökös hajsza közepette.

Érkeztek már visszajelzések a könyvről diákok, szülők vagy éppen pedagógusok részéről? Elképzelhető ebből a formátumból akár egy sorozat is, amely jelentős történelmi eseményeket dolgoz fel játékos formában, a tanulók életkorának nyelvén?

Várjuk nagyon a visszajelzéseket! A kiadó kiírt egy pályázatot is, amely általános iskolásoknak szól. Például ez is egy jó lehetőség arra, hogy a pedagógusok a gyerekekkel együtt megismerhessék a könyvet. Reméljük, hogy minél több olvasóhoz eljut, és ha tetszik, akkor akár lehetne folytatása.

Lanczinger Mátyás illusztrátor, képregényrajzoló, animációs tervező. Diplomafilmje, az All That Cats több külföldi és hazai fesztiválon is szerepelt. Az utóbbi években a Kuflik, illetve a Bab Berci kalandjai című sorozatokban dolgozott. Illusztrációs munkái között szerepel a Bence és a türkiz Nabu, valamint a Karton ​és Matild – A zombimentők című könyvek. Instagram oldalára rendszertelenül tölti fel hobbi rajzait, firkáit, rövid képregényeit.

Rajzoltál már korábban is illusztrációkat hasonló történelmi témához? Általánosságban milyen hangulati világ illik ehhez a műfajhoz?

Nálam ez többnyire képregényes projektekben került elő. Ha a magyar történelmet vesszük, a Magyar Képregény Akadémia tagjaként például egyszer egy 1956-os témán dolgoztunk Felvidéki Miklóssal közösen, de a 12 pont is fel lett dolgozva különböző alkotók által. De készítettem képregényt Szent Mártonról is, ami nem volt szigorúan vett történelmi hátterű anyag, hiszen legendák képezték az alapját. Könyvillusztrátorként a Steven Isserlis könyveken keresztül kerültem még közelebb történelmi témákhoz. Ami a hangulati világot illeti, fontosnak tartom, hogy a korszak hitelesen jelenjen meg, amennyire lehetséges, de nem szabad elfelejteni, hogy a mai kor számára is frissnek hasson a grafika. Ha a téma, pontosabban a körítés engedi, lehet az egészet lazábban is kezelni. Ha komolyabb a hangvétel, és a célközönség is felnőttebb, akkor többnyire realisztikus rajz az elvárás, úgy gondolom (de akár a Maus rögtön meg is cáfolja ezt).

Milyen inspirációk mentén készültek a Talpra, magyar! rajzai? Mennyire törekedtél arra, hogy történelmileg hűek legyenek a helyszínek, a tárgyak, a karakterek, vagy inkább erőteljesebben hagyatkoztál a fantázia adta szabadságra?

A saját stílusom miatt kerestek meg ezzel a munkával, szóval nem inspirálódtam máshonnan, hoztam, ami „készleten” volt. Szempont volt, hogy a stílus legyen könnyed, de ne túl elszállt, maradjunk meg egy egészséges középúton. Amennyire lehetett, igyekeztem valós források mentén dolgozni, de ezeket, a használati tárgyakat, ruhák díszítéseit, épületeket stb. mindig leegyszerűsítettebb formában valósítottam meg. Például Petőfi ruhája is redukáltabb lett, fölöslegesnek éreztem jobban belemenni abba, hogy realisztikusabban adjam vissza a díszítéseket. A jelleg, az alap formavilág legyen meg, ez számított.

Van tipikus védjegyed – természetesen a saját stílusodon, eszközhasználatodon túl? Szoktál esetleg a textúrák mélyén „üzenni”, vagy mondjuk kikacsintó „easter egg”-eket elhelyezni a rajzaidban?

Régebben többször előfordult ilyen, hogy rejtett poént helyeztem el egy-egy rajzban, de itt nem rólam szólt a történet, igyekeztem alávetni magam annak, amit a szerkesztő, az író elképzelt, és amit a korszak megengedett. De az egyik tömegjelenetben van például egy kokárdás kutya, ennyi poént megengedtem magamnak. Ha a borítót vesszük, a kézzel rajzolt címtipóval, az is beilleszthető a korábbi borítóterveim sorába – csak ha már a védjegy szóba került.

Mennyire volt könnyű és mennyire volt kihívás Fodor Veronika szövegéhez rajzolni? Van kimondottan kedvenc fejezeted vagy illusztrációd a könyvben?

Könnyű dolgom volt olyan szempontból, hogy a szerkesztőtől eleve kaptam rajzlistát, és hárman többször is összeültünk átbeszélni a rajzokat, illetve a könyvben található játékos feladatokat. Megtisztelő, hogy a betördelt verziónál is kikérték a véleményem, így ez igazi közös munka volt. Veronika sokat segített, sok forrást kerített, amelyek alapján nekikezdhettem a rajzolásnak. Ami a szöveget illeti, rengeteg apró, kedves humor van félmondatokba rejtve (pl. pecek – kupecek szóviccpár, vagy a kissé sértődékeny Petőfi alakja, aki imádja a tejfölös kávét), amelyekkel rögtön tudtam azonosulni, és nagyon remélem, hogy a rajzok jól rezonálnak együtt a szöveggel. Kedvenc rajz: Kammerer és a két ügynök alakja, vagy amikor rajtakapják Cilikét, de a hajóhidas rajzot is kedvelem. Kicsit mindegyiket szeretem, ugyanakkor önkritikus is vagyok, van, amit már másképp rajzolnék.

Szilvási Krisztián
Fotók: Vadas Máté (1. kép), Timkó Éva (2. kép)