A második világháború alatt munkaszolgálatot teljesített. Társaival átszökött a szovjet csapatokhoz, majd Gyergyószentmiklóson tanított. Szüleit koncentrációs táborba deportálták, ahol életüket vesztették. 1944-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, a párt gyomai szervezetének vezetőségébe került. 1945 februárjában a Néphadsereg tagjaként politikai nevelőtiszt lett.

Az 1940-es évek végétől újságíró gyakornokként volt különböző lapok munkatársa. 1950-től a Szabad Népnél, 1952-től a Magyar Rádiónál, 1956 után a Ganz gyári üzemi lapnál tevékenykedett mint szerkesztő. 1956-1957-ben a Magyar Rádió főosztályvezetője volt, a Külföldi Adások Szerkesztőségénél dolgozott. Ezt követően a Magyar Távirati Iroda (MTI) Külföldi Sajtószolgálatához került, ahol 1963-ig látta el a főosztályvezető-helyettesi teendőket a Külpolitikai Szerkesztőségnél. 1963-1964-ben pekingi tudósító volt, majd 1964-től a Népszabadságnál londoni tudósító, 1967-től a lap külpolitikai rovatvezető-helyettese, 1970-től pedig a vasárnapi mellékletet szerkesztette.

Patkó Imre újságíró és külpolitikus volt, hat nyelven beszélt. Tudósítóként sok olyan helyen fordult meg a világban, ahová kevés magyar jut el, dolgozott Vietnámban, a Közel-Keleten és Afrikában is. 1974 és 1979 között a párizsi követségen alkalmazták, 1979-től haláláig a Nemzetközi Szemle főszerkesztői teendőit látta el. Keresetét  nem aranyra költötte, hanem műtárgyakat vásárolt, sokat pedig ajándékba kapott munkája során szerzett barátaitól. A művészetek megszállottja volt.

1957 után kezdett műtárgyak gyűjtésével foglalkozni. Fáradhatatlanul kutatott, és részben saját maga, részben pedig barátai segítségével, anyagiakat is szívesen áldozva, vásárlással teremtette meg magángyűjteményét. Sok barátja volt a művészek körében, támogatta őket, nemritkán anyagilag is – elsősorban a fiatal, a pályakezdő képzőművészeket. Az otthona mindig nyitva állt előttük, amiben csak tudott, segített.

Patkó Imrét kettős cél vezérelte. Legelsősorban az, hogy megőrizze az utókorra hagyható magyar és más népek művészetének igazi értékeit, másrészt szándéka volt, hogy támogatást nyújtson a fiatal, kezdő, tehetséges művészeknek. Amit lehetett, hazahozott a világból, a nemzet kincseit gyarapító képzőművészeti, ipar- és népművészeti ritkaságokból. Gyűjteményének, a 789 képzőművészeti műalkotásnak felbecsülhetetlen az értéke. Közöttük megtalálhatók Derkovits Gyula, Dési Huber István, Kassák Lajos, Székely Vera, Nicolaus Schöffer, Pátkai Ervin, Victor Vasarely alkotásai, a külföldi nagyságok közül pedig Jean Coetean, Marc Shagall és Pablo Picasso munkái a gyűjtemény ékességei, valamint a Távol-Keleten, Tibetben, Vietnámban és Kínában fellelt kuriózumok.

Patkó Imre utazásait és tudósítói élményeit könyvekben örökítette meg. Semmiféle közeli kapcsolat nem fűzte Győrhöz, csupán a végakarata volt világos: az évek során összegyűjtött képzőművészeti kollekcióját köztulajdonba kívánta adni egy állandó kiállítás számára. Az örökösök ennek tettek eleget. Patkó Imréné Bíró Lívia, Bíró Mária és Patkó András több jelentkező közül a győri Xántus János Múzeumot választotta. Ők ennek fejében a Művelődési Minisztériumtól 1,2 millió forintot, a Győr-Sopron Megyei Tanácstól 1,3 millió forintot kaptak.

A város a Széchenyi téri Vastuskós házban helyezte el a gyűjteményt, amely 1986 óta látogatható (a fenti képen). Ma a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum része. A kollekció mintegy száz festő százötven művéből áll: Amos Imrétől Vasakó Erzsébetig, Barcsay Jenőtől Korniss Dezsőig, Egry Józseftől Dési Huberig terjed a paletta. A gyűjtemény egyik ékessége Kondor Béla Darázskirály című alkotása. De Anna Marik, Vasarely vagy Tóth Menyhért művei ugyancsak fontos darabjai a kiállítási anyagnak.

Nagy Mária
Fotó: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum (címlapkép), Csendes Richárd

Forrás: wikipédia; Győri életrajzi lexikon. 2. átd. kiad. Szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr: Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár. 2003.; Új magyar életrajzi lexikon. V. (P–S).főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004.