200 éve halt meg Albert Kázmér Ágost herceg, a bécsi Albertina alapítója

Nagy Mária írása

albert-kazmer-agost

Albert Kázmér szász-tescheni herceg III. Ágost lengyel király fiaként született 1738. július 11-én Moritzburgban, Drezda mellett. Gyermek- és ifjúkora nem volt felhőtlen, a Habsburg örökösödési háborúk miatt őt is majdnem három évig őrizetben tartották. Családja papnak szánta, ő azonban 1759 őszén önkéntesként csatlakozott az osztrák hadsereghez.

Később Mária Terézia ajánlatát elfogadva belépett a császári és királyi hadseregbe, és a ranglétrán is egyre feljebb jutott: császári-királyi altábornagy (1760), lovassági tábornok (1763), majd Komárom kormányzója (1763) lett. Ez után Budára helyezték át.

Albert Kázmér még bécsi évei alatt szeretett bele Mária Krisztina főhercegnőbe, ez azonban sokáig reménytelennek tűnt, mert a főhercegnőt másnak szánták. Lotharingiai Ferenc császár nem támogatta a házasságot, de Mária Terézia másként gondolta. Krisztina volt a kedvenc gyermeke, ezért is próbált meg segíteni a szerelmeseknek. 1765-ben Lotharingiai Ferenc meghalt, és még a gyász lejárta előtt Albert Kázmér bátyja megkérte öccse számára Mária Krisztina főhercegnő kezét.

A várva esküvő előtt Albertet különböző címekkel ruházták fel, neki adományozták a tescheni hercegséget, megkapta a legmagasabb királyi kitüntetést, a Szent István rend nagykeresztjét, és őt nevezték ki Magyarország helytartójának is. A várva várt esküvőre 1766. április 8-án került sor. Mária Terézia gazdag hozománnyal látta el lányát: a házaspár megkapta a mannersdorfi, féltoronyi, béllyei, magyaróvári és ráckevei uradalmat. Az ifjú pár jó gazdának bizonyult, felvirágoztatták a birtokokat.

Mária Terézia halála után nagy változás következett be. II. József Albert Kázmért az Osztrák-Németalföld, a mai Belgium helytartójává nevezte ki, de sok időt töltöttek Pozsonyban, Féltoronyban és Béllyén is. Virágzó kulturális életet teremtettek ezeken a helyeken. Albert Kázmér Brüsszelben megépíttette a Laeken kastélyt, amely ma is a belga királyi család rezidenciája. Ide került híres műgyűjteménye.

A francia forradalom eseményei miatt távoznia kellett Brüsszelből, Németalföld francia katonai megszállás alá került. Albert Kázmér és felesége Bécsbe költözött. A Hofburg mellett lévő palotát – amelyet Emanuel Teles Silva-Tarouca épített – átalakították, ma mindenki Albertina néven ismeri, és híres műgyűjteménnyel rendelkezik. A herceg felkérésére Adam von Bartsch művészettörténész katalogizálta a hatalmas gyűjteményt, és további értékes művekkel gyarapította. 1920-ban az Osztrák Köztársaság kormánya államosította a gyűjteményt és az épületet is. A palota a második világháború brit-amerikai bombázásaiban súlyosan megsérült, csak egy részét építették újjá.

1798-ban Mária Krisztina hastífuszban elhunyt, a Habsburgok családi sírhelyén, a bécsi kapucinusok kriptájában temették el. A herceg Antonio Canova olasz szobrásszal készíttett síremléket felesége emlékére, amely az Ágoston-rendiek bécsi templomában látható.

Albert Kázmér 1818-ban Magyaróvárott Wittmann Antal javaslatára megalapította Európa első, ma is működő agrár-felsőoktatási tanintézetét, a mai Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar jogelődjét, a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézetet. Az intézmény kezdetben a herceg birtokai számára képzett mezőgazdászokat, de mindenki más számára is lehetőséget biztosított a tanulásra. Albert Kázmér híve volt a felvilágosodásnak, anyagilag is támogatta a hallgatókat, ún. ösztöndíjakat is biztosított.

Albert Kázmér herceg 1822. február 10-én hunyt el, őt is a bécsi kapucinusok kriptájában temették el. A hercegi párnak sajnos nem született gyermeke, vagyonát unokaöccse és fogadott fia, Károly főherceg örökölte.

Nagy Mária

Forrás: mnl.gov.hu, mandiner.hu, Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk .Markó László 1. köt. Budapest : Magyar Könyvklub, 2001.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2022.02.10