Sok évtizeden át oktatott bennünket a televízió képernyőjén keresztül anyanyelvünk szép és helyes használatára – mégpedig nem „középiskolás fokon”. Műsorait 1960 óta vetítette a Magyar Televízió, például a Nyelv világa címűt, amelyet 17 éven keresztül követhetett a közönség. A legnépszerűbbé a Vágó Istvánnal közös Álljunk meg egy szóra! lett, amelyben az utcákat róva, jó kedélyű beszélgetés közben valóban meg-megálltak, hogy egy-egy nyelvi kérdést, problémát tisztázzanak. Mindezt könnyedén és derűsen. Hangsúlyozom, hogy derűsen, mert őket hallgatva a magyar nyelv hirtelen nem csak egy tantárgy volt az iskolában, hanem egy minket körülvevő élő közeg, amire oda kell figyelni, ami lehet szórakoztató, csak a miénk, és akkor lesz szép, ha törődünk vele. A nyelvtan emberközelivé vált! „A stílus maga a Grétsy!” (Koltói Ádám). Tíz évig ment a műsor, népszerűsége a Szomszédok című teleregényével vetekedett. Olyan kérdésekre kaphattunk szellemes választ, mint hogy mennyibe kerül egy „ingyenes szabadjegy”, milyen az „áldozatot nem ismerő munka”, hogyan gyógyítsa magát egy „szájbeteg szakorvos”, hány karja lehet egy „karosszériának”. Manapság, amikor inkább divat az „észbontó” butaságon nevetni, talán sokan már el sem tudják képzelni, hogy a tudományos ismeretterjesztés is lehet rendkívül szórakoztató. A nyelvművelő tévésorozat 500. adása alkalmából a Tanár urat 1997-ben nívódíjjal tüntették ki. Sokan mondják, hogy Grétsy László Lőrincze Lajos – akit rádiós műsorsorozata tett országosan ismertté – televíziós utódja.

A Tanár úr természetesen újságok hasábjain is válaszolt a hozzá érkező rengeteg olvasói kérdésre: Mi az a vs.? Jó-e zakót kapni? Hányan vannak a hármas ikrek? Forogna-e sírjában a dízelmotor feltalálója? Hogyan lehet ülve andalogni? Mit tesz, aki zabot hegyez? A Szabad Föld Anyanyelvi őrjáratának rovatába mindig tudományosan megalapozott, megnyugtató magyarázattal szolgált, szelíd humorral mutatott rá a hibákra, bakikra. Talán ez sem túlzás, hogy szolgált, mert bár számos tisztséget viselt, mindig megállítható volt egy szóra, egy kis nyelvi útbaigazításra. Ma már kevesebben állítják meg, visszavonultan él, de aktívan tölti a mindennapjait. Már korán felkel, tornázik, sétál, aztán cikkeket ír és folyóiratot szerkeszt, hobbijainak él (olvas, sakkozik). Bár készültek róla portréműsorok a 70. születésnapja tájékán, önmagáról keveset és szerényen beszél. Talán ezért van, hogy a lexikonban hosszabb tudományos munkáinak a sora, mint maga a konkrét életrajza.

1932. február 13-án Budán született, de kétéves korától Pestszenterzsébeten laktak, később ott járt iskolába, majd a Kossuth Gimnáziumba. Gyerekkorát beárnyékolták a háború eseményei. Érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-történelem szakára járt. Eleinte az irodalomtörténet érdekelte, de aztán egyre inkább a nyelvünk története és jelene foglalkoztatta. A diploma megszerzése után a Nyelvtudományi Intézet tudományos ösztöndíjasa, majd munkatársa, főmunkatársa lett. 1971 és 1987 között a magyar nyelvi osztályt vezette. 1987-1998 között az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának Magyar Nyelvészeti Tanszékén volt tanszékvezető főiskolai tanár. Ismerői magas fokú hozzáértését és szeretetteljes, derűs, mosolygós, konfliktuskerülő, empatikus személyiségét emelik ki. „A „tanár úr” még mindig nagyon érti, ismeri a szavak hatalmát, mindent tud róluk. Ismeri múltjukat, a nyelv történetét, fejlődési irányait, élénken figyeli, követi a mai változásokat, és mindig elemez, kutat, és tanít, tanít…”

Szerkesztője, rovatvezetője volt a Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány vagy a már említett Szabad Föld című orgánumoknak. 2010 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karának professor emeritusa.

Nagy szorgalmú tudós, hosszú listán lehetne csak felsorolni valamennyi munkáját, alapvető tudományos munkákat is köszönhetünk neki. A három legjelentősebb: Mai magyar nyelvünk (1976), a két kötetben összesen 2586(!) oldalnyi Nyelvművelő kézikönyv (1980., 1985., szerk. Kovalovszky Miklóssal közösen), valamint a Nyelvművelő kéziszótár (1996., szerk.: Kemény Gáborral, második, bővített kiadása: 2005).

„Aki veszi a fáradságot és alaposan elmélyed ezekben a szakkönyvekben, láthatja, hogy komoly, veretes, átgondolt és maradandó koncepció van mögöttük. Elsősorban kiemelendő a nyelvi tények felkutatása és tiszteletben tartása. Ezután következik a grammatikai, jelentéstani leírás: nagyon sokszor – új nyelvi tényekről lévén szó – első, felfedezői leírás, megnevezés, rendszerbe helyezés. Nem szokták kiemelni, de a nyelvművelői attitűdből fakad a pontos pragmatikai behatárolás. És csak ezt követi a stilisztikai, nyelvhelyességi besorolás, ez utóbbi is mindig a Lőrincze Lajos nyomán vallott „emberközpontú” és „pozitív” nyelvművelés szellemében. Nagyon sok mai tudományos gondolatnak a magva van elrejtve vagy kifejtve ezekben a munkákban. Magam sok olyan adatot és ötletet merítek belőlük, amelyek az antropológiai vagy kognitív nyelvészet számára alapvető példát, igazolást jelenthetnek. Számos nagy mai fölfedezés gyökere ott van ezekben a könyvekben!” – írja Balázs Géza nyelvész.

Munkái a magyar nyelvművelés felfogásának gyakorlatát, kritikáját és új szemléletét ötvözik, számos esetben egy-egy nyelvi jelenség első leírását ezek a művek tartalmazzák! Minden nyelvhasználati kérdésben alapos, a korszak színvonalán álló grammatikai, jelentéstani és pragmatikai vizsgálatok alapján mondanak véleményt, adnak eligazítást. Foglalkozott a tömegkommunikáció, a hivatalos nyelv, a nyelvi illem kérdéseivel is. A nyelvi játékokról szóló gyűjteménye, A mi nyelvünk című gyűjteménye (2000) kiváló oktató-ismeretterjesztő eszköz. 1992-től az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnöke, 2006-tól tiszteletbeli elnöke. Hosszú évtizedekig volt az egyik legnagyobb magyarországi civil szerveződésnek, az 1989-ben alakult Anyanyelvápolók Szövetségének előbb főtitkára, alelnöke, majd ügyvezető elnöke.

A magyar nyelvművelés emblematikus egyéniségének tevékenységét számos elismeréssel honorálták: tudósi és nyelvművelő tevékenységéért 1992-ben Apáczai Csere János-díjat, 2007-ben Magyar Örökség díjat, 2012-ben pedig Prima Primissima díjat kapott. A közszeretetet talán leginkább az példázza, hogy a 65. születésnapján közvetlen munkatársai, a 70. születésnapján 106 nyelvész és közéleti személyiség tanulmánykötettel köszöntötték. 2020-ban megkapta a közmédia egyik legrangosabb elismerését, a Tőkéczki László-díjat. A médiumok még mindig gyakran faggatják aktuális nyelvi kérdésekről, legutóbb például a világjárvány nyelvünkre gyakorolt hatásairól.

Érdemes megszívlelni az életről vallott gondolatát: „A derűs ember boldogabban él, mint akinek fejében örökösen vészjósló, komor gondolatok kavarognak, s figyelme a jelen és a jövő megítélésében is szinte mindig csak a már meglevő, valamint a bekövetkezendőnek, elkerülhetetlennek vélt bajok, sérelmek, bosszúságok körül forog.”

Nyolcvanadik születésnapján „derűsen” Arany Jánost idézte: „Nyolcvan év, ritka szép…” Vajon most mit mondhat a kilencvenedikre?

A magunk részéről erőt és jó egészséget kívánunk!

SzaSzi

A portrét a Tinta Kiadó engedélyével tesszük közzé. Forrása ezen a linken található.

Források: Éltető anyanyelvünk. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk.: Balázs Géza, A. Jászó Anna, Koltói Ádám. Tinta Könyvkiadó, Budapest, é. n. [2002]; Oktatási tapasztalatok – kutatási eredmények. Tanulmányok az anyanyelv használatának kérdéseiről. Grétsy László tiszteletére. Szerk.: Fercsik Erzsébet, T. Somogyi Magda. Korona Nova Kiadó, Budapest, 1997.; anyanyelvcsavar.blog.hu, szabadfold.hu, 40plusz.hu, mediaklikk.hu, elte.hu, magyarorokseg.hu, nyelvor.c3.hu, femina.hu