Ha jól emlékszem, a Csángálló együttes kapcsán hallottam először a nevedet. De azután több zenekarral is dolgoztál, dolgozol. Mit emelnél ki a munkáid közül?

Nagyon meghatározó számomra a Csángálló, ami egy négyéves komoly munkakapcsolat volt. Hamar kialakult a közös irány: a moldvai népzene. Olyannyira belemerültünk, hogy jártunk ki gyűjteni, és volt, hogy egy egész hónapot eltöltöttünk Moldvában vagy Gyimesben. Ezt nagyon szerettem. De a többi zenekar is nagyon fontos az életemben. Sokakkal működtem együtt. Szeretem a beugrásokat, amikor csak egyetlen egyszer van lehetőség dolgozni azokkal az emberekkel, és akkor kell jól megcsinálni valamit. Élvezem ezt a fajta kihívást.

Hallottam tőled egy Kaszás Attila dalt, és nagyon jól áll ez a stílus is. Milyen műfajokban szeretnéd kipróbálni magad?

Kaszás Attila a keresztapukám volt, és felkértek az emlékműsorba énekelni. Csak akkor épp nem lehetett átmenni a határon a Covid miatt. Kértek, hogy legalább egy videót küldjek. Így készült el a felvétel (Úgy néztél rám – szöveg: Kaszás Attila, zene: Skuta Miklós, Németh Gergely átiratában). Úgyhogy néha kísérletezem, de egyelőre nem tartom magam elég jónak, hogy teljesen más műfajokban elinduljak. A népdal ad egy stabilitást, és inkább az a kihívás számomra, hogyan tudom minél többféleképpen, más-más köntösbe bújtatva megmutatni. Mi történik például, ha megváltoztatom a ritmusát, vagy variálom a sorokat, ismétléseket teszek bele.

Meg tudnád fogalmazni dióhéjban, hogy mit jelent számodra a népzene?

Az életet. Minden benne van, ami fontos. Ha megnéznénk három népdal szövegét egymás mellé helyezve, mindent megtalálnánk, szomorúságot, örömet. Az életem bármelyik pillanatára tudnék egy népdalt mondani. És nagyon szeretem a benne lévő őserőt.

Akárhányszor látlak interjúban, színpadon, egy kiegyensúlyozott, magabiztos ember benyomását kelted. Mi ennek a titka?

A színpadon mindig tudnom kell, hogy mi fog történni. Másrészt a tapasztalatok segítenek, hogyha bármi hibalehetőség van, azt tudjam korrigálni. És nagyon fontos, hogy általában olyan emberekkel, zenészekkel vagyok körbevéve, akikben megbízhatok. Az életben abból fakad a magabiztosságom, hogy bármi történjék, én nagyon pozitívan állok mindenhez. Sokszor nem látom előre, hogy mi lesz. De akkor is várom, mert valami úgyis jönni fog, és azt majd a helyén fogom tudni kezelni.

Ezt a szemléletet hogyan adod át a gyermekeidnek?

Először is úgy, hogy bármiről lehet otthon beszélni. Ezt mindig kihangsúlyozom: ahhoz, hogy bízni tudjunk egymásban, őszinteségre van szükség. Lehet, hogy mérges leszek – persze megpróbálok nem az lenni –, de utána rögtön a megoldásra koncentrálunk. Szerintem a magabiztosság egyik alapja, hogy az érzéseinket merjük, tudjuk kifejezni. És a megoldásra összpontosítsunk az önsajnálat helyett.

Mennyire volt tudatos a részedről, hogy fiatalon lettél háromgyermekes anyuka?

Nem volt tudatos, de valahol mélyen mégis. Mindig nagyon szerettem a kicsiket. Korán elkezdtek dolgozni bennem az anyai ösztönök. Én már kislányként elterveztem, hogy húszévesen férjhez megyek, és aztán jöhetnek is a gyerekek, és négyet akarok. Háromnál tartunk, és talán most ez így egyelőre elég is. Reméljük, ennyire durván nem fog bekövetkezni minden, amit elképzeltem.

Mennyire része a családi életeteknek a zene? Szoktál otthon énekelni?

Igen, és a gyerekeim időnként nehezen viselik. Az én szüleim zenészek, és én imádtam velük járni koncertezni. Annyira szerettem látni, ahogy ők másokat szórakoztatnak. Büszke voltam rájuk. Próbáltam ezt az életérzést a gyerekeimnek is átadni. De ők vagy zokogtak, amikor koncertem volt, hogy miért nem velük foglalkozom, vagy látványosan unták magukat. Úgyhogy nem erőltetem a dolgot.
Ugyanakkor a zene mégis jelen van nálunk, mert a kislányom most kezdett el zongorázni. Nagyon szereti. Érez benne valamit. Nem zeneiskolai keretek között tanul, hanem egy magántanárt hívtunk, akit a Konziból ismerek. Azért döntöttem így, mert a gyerekeken amúgy is rengeteg teher van az iskolában. Nem akartam, hogy a zenéhez is a vizsganyomás, a stressz kapcsolódjon. Úgyhogy szoktunk együtt gyakorolni, ha van valami a zongoraórán, vagy ha énekórára tanulnak valami dalt.

Milyen pozitív hatását látod a zenének a nevelésben? Mit adhat szerinted a gyerekeknek?

Az nagyon nagy előny, hogy több mindenre kell odafigyelni. Ahhoz, hogy egy dalt el tudjon játszani, vagy akár három hangot, ami a kottában van, előbb meg kell tanulnia. Aztán agyban fel kell dolgozni, hogy azok a hangok hol vannak a billentyűn. És ha még mögé van írva, hogy harmadik ujj, akkor máris káosz tud válni belőle.
Tehát több dologra kell koncentrálni, folyamatosan és előre. Mindez nagyon fejlesztő. De én nem ezt hangsúlyoznám ki nálunk. Inkább az a lényeg, hogy a zenének sok szempontból jó hatása van. Például a kislányom érzelmileg felszabadultabbá vált. És az is nagyon fontos, hogy azt érezheti, még valamiben jó, van valami produktum, amit fel tud mutatni.

Változtatott-e valamit az énekléseden, a művészi attitűdödön, hogy anya lettél?

Hogyne, rengeteget. A hormonok miatt a női hangszín sokszor teltebbé, érettebbé válik. Ezt érzékelem. A másik nagy változás, hogy mivel a zenélés, a színpadi lét lett az én-időm, érzelmileg nagyon ki tudok benne kapcsolni. Rettenetesen tudom élvezni, és terápiává is vált számomra.

A sok zenekari koncert mellett felléptél egy különleges népzenei produkcióban a Mohácsi Kossuth Teátrumban, és a Generációk Táncműhellyel is a Komáromi Jókai Színházban. Hogyan tudod összehozni a családdal a művészéletet?

Nagyon fontos a támogató hátország. Mert ha zenészként nekem gyermekem születik, az én munkám már nemcsak az én munkám, hanem a családé is. Hatalmas logisztikát igényel. Az én feladatom mindenkit végigkérdezni a rokonságban, és utána beosztani az időt. Ilyenkor egy nagy katyvaszból próbálok megteremteni egy átlátható rendszert. Szerencsére a párom megértő, mert a színházban dolgozik. Így viszont, ha munka van, keveset találkozunk. De tudjuk egymást lelkileg is támogatni, mert értjük, hogy épp mit él át a másik.

Ha megkérdeznék, hogy mi az, amit az életedben még mindenképpen szeretnél megtenni, mit mondanál?

Gondolkodtam már ezen. Sokan mondják ilyenkor, hogy még szeretnék elutazni ide, szeretném kipróbálni azt. Egy ideje rádöbbentem, hogy nekem igazából mindenem megvan. Számomra leginkább az a fontos, hogy a környezetem ne érezzen semmiféle hiányt. Erre törekszem mind anyaként, mind zenészként, mind párként.

Van olyan, amire azt mondanád: ez az életfeladatom – ezt tudom adni az embereknek?

Nem szeretek nagy szavakat használni. Én önmagamat szeretem adni, és ha az valakinek jó, annak örülök. S ha nem, azt is elfogadom. Az őszinteség nagyon fontos. Ha én őszinte vagyok valakivel, akkor azzal benne is meg tudom nyitni a kapukat.

Mi segít őszintének lenni?

Az, hogy nem akarok senkinek megfelelni. Sokáig küzdöttem ezzel én is, de amióta három gyerekem lett, megtanítottak arra, hogy úgysem lehet mindenkinek megfelelni. Mert ha az egyiknek épp igen, akkor a másik kettőnek nagyon nem. Vagy a munkában igen, de otthon nem. Vagy a páromnak igen, de a munkában nem… Az egész egy ördögi kör. És rájöttem, hogy bárhogy sakkozok, bármit csinálok, nem fog menni. Úgyhogy eljutottam arra a pontra, hogy én senkinek sem akarok megfelelni.

Ehhez nagy belső erőre van szükség. Miből merítetted?

A válásom után történt, hogy elkezdtem elég mélyre menni magamban. Egy ilyen élethelyzet kudarcot jelent az ember számára. Feltettem a kérdést, ki is vagyok. Itt maradtam egyedül három gyerekkel. Hogy lehet így élni? Hogy fogom tudni én ezt végigcsinálni? Ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, hogy ne essek szét, nagyon mélyre kellett ásnom magamban. Mert nekem biztonságos környezetet kell nyújtanom a gyerekeim számára. Úgyhogy a magabiztosságomat a mínuszból és belülről kellett felépítenem. Méghozzá sürgősen. Mert mindennap el kell vinnem a gyerekeket iskolába, óvodába, és haza kell hoznom őket. El kell mennem bevásárolni, főznöm kell, takarítanom kell. Úgyhogy itt nem lehet szétesni.

Milyen terveid vannak?

Minden annyira bizonytalan, nem nagyon van mire támaszkodni. Egy biztos pontom van, Szarka Gyula két éve rendszeresen engem hív a lemezeihez, hogy színesítsem a produkciót. Ezt a bizalmat innen is köszönöm neki. Van már egy gyerekműsorunk és egy felnőttműsorunk. És most készült el a jövőre megjelenő karácsonyi lemez. És persze nagyon sok tervem van, sok megvalósításra váró projekt, amihez jól jönne egy pályázat vagy egy mecénás.

Szabados Éva
Fotó: Vas Balázs (1-2. kép)

A Művészanyukák cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Matuza Adrienn
2. rész: Markó-Valentyik Anna