''Hullámok'' Gülch Csaba emlékére

Borbély Károly festőművész kiállítása a győri könyvtárban

borbely-karoly-kiallitas-gyori-konyvtar

2022. január 28-án nyílt meg a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében (Győr, Baross u. 4., II. emelet) Borbély Károly festőművész kiállítása „Hullámok” Gülch Csaba emlékére címmel.

Borbély Károly festőművész 1958. október 30-án született Héderváron. A győri Tanítóképző Főiskola elvégzése (1980) után Szombathelyen, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett rajztanári diplomát 1985-ben. Ezt követően Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen ábrázoló geometria, művészettörténet és művészeti rajz szakos tanári diplomát vehetett kézhez (1988). 2006-ban a Pécsi Tudományegyetemen művészetterapeuta oklevelet szerzett, majd 2017-ben doktori fokozatot a Komáromi Selye János Egyetemen művészet pedagógia témában.

1987 októberétől a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának oktatója, 1997-től a Vizuális Nevelési Tanszék vezetője. Közben 1992-95 között a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában művészettörténetet tanított. Nemzetközi kurzusokat is vezet, művészeti programok és szimpóziumok résztvevője. 1980 óta szerepel kiállításokon, kezdetben főleg grafikával, ezen belül is sokszorosító grafikával. A 90-es évektől a festészet jelentős hangsúllyal van jelen alkotómunkájában, és bibliai tárgyú figurális kompozíciók is foglalkoztatják. 2002-től litográfiával és mélynyomással, aranyfüsttel kombinált színes anyagnyomatokat készít.

A 90-es évek óta teljesít megbízásokat, hatvannégy alkotása található templomokban és gyűjteményekben, köztük négy keresztút és két oltárkép. Műveiben az emberi létezés alapkérdéseire kérdez rá. A születés és az elmúlás folyamatai az anyagstruktúrák és felületek érzékeny minőségeivel jelennek meg alkotásain. Műveit számos díjjal ismerték már el. Tagja a Magyar Képzőművészek Országos Egyesületének, valamint alapító tagja a Győri Grafikai Műhelynek, az ART-FLEXUM Nemzetközi Művészeti Egyesületnek és a Magyar Pszichiátriai Társaságnak.

A győri könyvtárban nyílt kiállítása Gülch Csaba költő-újságírónak állít emléket, aki 2021. augusztus 6-án hunyt el. Közel három évtizedes barátság fűzte össze őket, amely a „Hullámok” címet kapott tárlaton a maga teljességében tárul a látogatók elé: a huszonegy grafika és a hozzájuk csatolt versek még sehol nem jelentek meg így egyben.

A kiállítás február 21-ig látogatható, hétköznapokon 13 és 16 óra között. (Az ettől eltérő időponthoz előzetes bejelentkezés szükséges.)

Fotók: Vas Balázs

2022.01.31