Meat Loaf mindig is különleges figurának tartotta magát a rockvilágban. „Más vagyok, mint Bette Midler, Cher vagy Sinatra” – mondta el 1993-ban a Rolling Stone magazinnak. „Lehet, hogy ez egy hatalmas egó dolog, de hajlamos vagyok úgy gondolni magamra, mint a rock Robert De Nirójára.” 1947. szeptember 27-én született Marvin Lee Aday néven a texasi Dallasban. Már kiskorában duci alkata volt – állítólag erőszakos, alkoholista apja nevezte el „meat”-nek (húsnak) négynapos korában –, termete miatt az iskolában is folyamatos zaklatások kísérték, de szerencsére a dolgok aztán megváltoztak: a középiskolai amerikaifutball-csapatban mindez már előnyösnek számított.

18 éves korában rákban meghalt tanár édesanyja, s mivel a temetés után apja részegen majdnem megölte őt, Los Angelesbe költözött, hogy a szórakoztatóiparban csináljon karriert. Megalakította a Meat Loaf Soul nevű együttest, s bár olyan előadók előtt léphetett fel, mint Taj Mahal vagy Janis Joplin, nem sikerült a kiugrás. 1968-ban azonban (egy későbbi szereposztásban) helyet kapott a Broadway-re is eljutott Hair című musicalben, amely végül elvezetett egy lemezszerződéshez és 1972-ben egy duettalbumhoz Shaun Murphy énekesnővel (Stoney & Meatloaf).

Mivel a lemez nem talált jelentős fogadtatásra, átköltözött New Yorkba, ahol szerepet kapott a Jim Steinman által a Public Theaternek készített, 1973-as More Than You Deserve musicalben. Nagybetűs pillanata az előadásban a címadó More Than You Deserve volt, amelyre 2021-ben így emlékezett vissza: „Amikor énekeltem a dalt, mindenki felállt és megőrült. Ez történt minden este, egész héten. A végére azt gondoltam, hogy talán együtt kellene dolgoznom ezzel a Steinman fickóval. Az emberek azt mondták, hogy tudok énekelni, de még sosem énekeltem úgy, mint akkor.” Szoros kötelék alakult ki közöttük, amely csak tovább erősödött, amikor Meat Loaf (John Belushi beugrójaként) csatlakozott a National Lampoon csapatához: dalokon kezdtek dolgozni, és egy közös albumról álmodoztak.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Csak 2-3 év alatt kezdtek komolyabbra fordulni a dolgok a terveket illetően, időközben pedig Meat Loaf elvállalta Eddie szerepét a Rocky Horror Picture Show című zenés filmbenm, többek között Tim Curry és Susan Sarandon mellett. Így végül csak 1977-ben valósult meg Jim Steinmannel közös vállalkozása, a Bat Out of Hell rockalbuma, amelyet bár a kritikusok nevetségesen túlburjánzónak minősítettek, végérvényes szupersztárrá és rock and roll ikonná tette. „Úgy vonultunk stúdióba, hogy egyetlen eladott album sem állt a hátunk mögött, erre csináltunk egy ötszörös platinalemezt.” A korong azóta is minden idők egyik legtöbbet eladott albumának számít, több mint 43 millió példány fogyott belőle világszerte (meg sem állt összesen 14-szeres platina minősítésig).

Aztán ahogyan az lenni szokott, jött a katasztrófa. El akarták készíteni az album folytatását, de a projekt teljes kudarcba fulladt. Számtalan probléma adódott az énekes menedzserével, az ügyvédeivel és tulajdonképpen mindennel. Erről maga Jim Steinman így beszélt 1993-ban a Rolling Stone-nak: „Valójában egyszerűen csak ott hagytam. Hét hónapot töltöttem azzal, hogy megpróbáltam vele elkészíteni a Bat out of Hell folytatását, és ez egy pokoli rémálom volt. Elvesztette a hangját, elvesztette a házát, és nagyjából kezdte elveszíteni az eszét is.” Meat Loaf a hatalmas nyomás miatt érzelmi „idegösszeomlást” kapott, amely élete egy roppant sötét fejezetének kezdetét jelentette jogi perekkel, kereskedelmi szempontból katasztrofális lemezekkel és jelentős anyagi gondokkal kikövezve.

S bár az 1981-es Dead Ringer című albummal az emocionális holtponton már szerencsésen túljutott, sikertelen maradt a próbálkozás, ráadásul az ezt követő Midnight at the Lost and Found (1983), Bad Attitude (1984) és Blind Before I Stop (1986) még rosszabbul sikerültek, így végül pénzügyi csődöt jelentett. De nem hagyta abba a turnézást, különösen Európában, ahol hűséges rajongói voltak, és feltűnt olyan filmekben is, mint a Wayne világa, a Páratlan prédikátor vagy a Mordály a tarsolyomban.

Aztán 1993-ban – évekig tartó beszélgetések és félresikerült próbálkozások után – Jim Steinman újra összeállt Meat Loaffal, hogy elkészítsék a Bat Out of Hell II: Back Into Hell című albumot. És a csoda megtörtént! 14 millió példányt adtak el belőle – nagyrészt az I’d Do Anything For Love (But I Won’t Do That) című balladának köszönhetően –, elősegítve a rocktörténelem egyik legelképesztőbb visszatérését. „Jim nem tud róla – mondta el egy magazinnak a lemez megjelenése előtt –, de egy médium azt mondta nekem, hogy már megírta a legjobb anyagát, és soha többé nem lesz képes ilyenre. Ha ez nem ér el három-négy milliót, akkor a pokolban lesz egy hideg nap, mielőtt megengedik, hogy még egyet csináljunk.”

Meat Loaf hirtelen ismét sztár lett, számtalan színészi munkát kapott – köztük egy emlékezetes szerepet 1999-ben a zseniális Harcosok klubjában. A Bat Out of Hell II-őt követő – Steinmant nélkülöző – lemezek (Welcome to the Neighbourhood, 1995; Couldn’t Have Said It Better, 2003) azonban nagyrészt csalódást keltettek, a Bat III-ra tett kísérletüket pedig Steinman agyvérzése húzta keresztül. Végül 2006-ban hozta tető alá Desmond Child producerkedésével a Bat Out of Hell III: The Monster Is Loose című albumát, amely végül sem egyértelmű siker, sem egyértelmű bukás nem lett.

A 2000-es években is folytatta sűrű turnézásait, valamint három újabb koronggal rukkolt elő (Hang Cool Teddy Bear, 2010; Hell in a Handbasket, 2011; Braver Than We Are, 2016), de a fizikai igénybevételek kezdték megviselni az egészségét. 2016-ban egy koncerten összeesett a színpadon a kanadai Edmontonban, végül ez is lett karrierje utolsó turnéja. A Rolling Stone magazin 2018-ban kereste fel otthonában, akkor azt nyilatkozta, hogy ideje nagy részét tévézéssel, online szerepjátékokkal tölti, illetve azzal, hogy vitatkozik a Facebookon a rajongóival. Egyúttal elismerte, hogy az énekhangja már jócskán megváltozott. „Ami most más, az a hangszínem. Azt mondják, hogy tompa, hogy nem a hangnemben van. De nem az. Csak a hangszínem lett teljesen más, mint korábban volt, és ez ellen nem tudok mit tenni.”

Amikor Jim Steinman 2021 áprilisában meghalt, Meat Loaf két napon keresztül nyilatkozott a Rolling Stone-nak hosszú együttműködésükről, és időnként megállt egy kicsit, hogy sírjon egyet. „Nem akarok meghalni, de lehet, hogy idén meghalok Jim miatt. Mindig vele vagyok, és ő most is itt van velem. Mindig Jim mellett voltam, és Jim mindig velem volt. Szívvel-lélekkel egymáshoz tartoztunk. Nem ismertük egymást. Mi voltunk egymás.”

2022. január 20-án, 74 éves korában Meat Loaf – a koronavírus szövődményei következtében – aztán végleg megpihent. Jim Steinmannel együtt mindketten immár örökké a zenetörténelem részei.

Szilvási Krisztián

Forrás: rollingstone.com, en.wikipedia.org, nostalgiacentral.com, iloveclassicrock.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videók a következő linkeken találhatók a feltöltők megnevezésével: 1. videó, 2. videó, 3. videó.