Sandro Botticelli (Firenze, 1445. március 1. – 1510. május 17.) itáliai festő, a korai reneszánsz (quattrocento) idején a firenzei iskola egyik legjelesebb képviselője. Az 1470-es években került szoros kapcsolatba a Medici-családdal. Az Il Magnifico által alapított neoplatonista Firenzei Akadémia tagjait, köztük Angelo Poliziano költőt és Marsilio Ficino filozófust is jól ismerte. Ficino Platón műveinek fordítója, kommentárt is írt Platón Lakomájához A szerelemről címmel. Az írást Janus Pannoniusnak ajánlotta.

„A firenzei Marsilio Ficino üdvözletét küldi Janus Pannoniusnak, a pécsi püspöknek. Úgy határoztam, hogy a Platón Lakomájához írott, a minap befejezett kommentárjaimat mindenekelőtt neked ajánlom, jeles férfiú, aki kiváltképpen Platón követője vagy, és hozzánk erős baráti szeretet fűz…” (részlet Marsilio Ficino 1469. augusztus 5-én írott leveléből)

Valószínűleg az ebben a könyvben összefoglalt tanítások ihlették Botticellit a Vénusz születése és a Tavasz című képek megalkotására. Nem véletlenül nevezik a szakértők a reneszánsz újplatonizmus csúcsának a festészetben.

A Tavasz „születési dátumát” nem ismerjük pontosan, az 1470-es évek végére vagy az 1480-as évek elejére teszik. A legtöbb kutató szerint a Medici-család fiatalabb ágából származó Lorenzo di Pierfrancesco által 1477-ben megvásárolt Villa di Castello épületében készült (a fenti képen). 1638-ban még szerepelt a Mediciek levéltárában, majd egy homályba vesző időszak után 1815-ben átszállították az Uffizi Képtárba. A második világháború alatt a képet a Montegufoni kastélyba helyezték át Firenzétől körülbelül tíz kilométerre, hogy megvédjék a háborús bombázástól. Végül újra visszakerült az Uffizibe, ahol a mai napig is őrzik.

„Botticelli festménye a Villa di Castello művelt látogatói felé (…) mélyértelmű összefüggések felismerésének izgalmas feladatát kínálta” – írja Boskovits Miklós művészettörténész. Talán épp ezekben a szimbolikus rétegekben rejlik a Tavasz időtlen kisugárzásának titka. Az eltelt évszázadok dacára képes közvetíteni a szépséget, mert ennek egyetemes szintjét tudta megragadni.

Első ránézésre látszik, hogy a színpadképre emlékeztető alkotás megfejtéséhez kulcsokra van szükség, melyekért a görög-római mitológiához és a már említett firenzei filozófushoz, Marsilio Ficinóhoz fordulunk. A festményen mitológiai alakok láthatók olyan jelenetekben, amelyeket Ovidius is megörökít a Fastiban.

A jobb szélen azt láthatjuk, amint Khlórisz nimfa menekül Zephürosz elől, aki nem más, mint a tavaszindító nyugati szél. A nimfa, amint kapcsolatba kerül vele, „kihajt”, és egy kivirágzott, rózsákat hintő női alakká változik át: Florává. Ő a virágok és a tavaszi időszak istennője, valamint a fiatalságé.

A kép központi alakja Vénusz, a szépség és szerelem istennője. Ő az egész kompozíció tengelye. Kifejezi azt a neoplatonikus gondolatot, amely szerint a szerelem mindent áthat, sőt irányítja a megnyilvánult világot. Mindezt szelíden, mert a szépség hatására mindenkiben ébred a vágy, hogy magától kövesse iránymutatását.

És ő a kép bal oldala felé irányítja a tekintetünket, ahol a Három Grácia járja szent táncát. A jobb oldali Grácia Pulchritudo, avagy a Szépség, a középső Castitas, vagyis a Tisztaság, a bal oldali pedig Voluptas, a Gyönyör. A Tisztaságot az égből, a középpontból a bekötött szemű Erósz/Amor veszi célba lángoló nyilával. A Tisztaság a benne ébredő égi szerelem hatására hátat fordít a világnak, és Hermész-Merkúr isten, a bölcsesség mestere, a titkok tudója felé néz.

Ha Marsilio Ficino A szerelemről című könyvének fényében nézünk végig a képen, akkor akár így is összegezhetnénk üzenetét: a kétféle Vénusz hatása, avagy a lélek útja a földi termékenységtől az égi halhatatlanságig. Ficino így jellemzi a kétféle Vénuszt, mindkettőnek fontos szerepet tulajdonítva: „Az égi Vénusz intelligenciája által a magasabb dolgok szépségét önmagában igyekszik kimunkálni. A földi Vénusz az égi magvak megtermékenyítő erejétől megfoganva a nála lévő isteni eredetű szépséget a világ anyagában iparkodik megszülni.”

Az égi Vénusz magától Uránosztól született, anya nélkül. Épp ezt ábrázolja Botticelli Vénusz születése című festménye (a lenti képen). Ezen a képen láthatjuk a szépség és szerelem istennője első földi megnyilvánulásának pillanatát.

Az égi Vénusz a Tavasz című kép központi alakja, akit már a kiteljesedésében szemlélhetünk. Ki lehet a földi Vénusz Botticelli képén? „Flora, aki a Nympha szájából özönlő virágokat ruháján s ölében felfogva széthinti az egész világba, hogy hírül adja: itt az idő, teremni és teremteni kell” – írja Fraser-Imregh Monika kutató, Ficino könyvének fordítója.

A harmadik kiemelkedő istenség a festményen Hermész/Merkúr, aki életen s halálon át vezérli a lelkeket: pszükhopomposz. Kettős kígyó övezte mágikus botjával, a kaduceusszal szétoszlatja a tudatlanság sötét felhőit, és megmutatja az ember lehetséges legmagasabb célját, a szellemi halhatatlanságot.

„Mindent összefoglalva tehát Botticelli Tavaszának valódi témája az emberi lélek lehetséges megvalósítási útjának allegóriája, ahol is a kép iránya balról jobbra mutat: a születéstől a halál vagy az újjászületés felé – az utódok nemzésén keresztül megvalósuló földi halhatatlanságtól az önmagunkat istenbe visszavezető szellemi-égi-isteni halhatatlanság irányába, mely úthoz kalauzunk, segítőnk, szekerünk két szárnyas lova a következő kettő: a szépség és a szerelem.” (Fraser-Imregh Monika)

Remélem, az olvasó kedvet kapott, hogy kicsit hosszabban elidőzzön Botticelli csodás festménye előtt. Hiszen már a befogadása is jó hatással lehet ránk. A megfelelő műalkotások szemlélése még az agyi áramköreinket is pozitívan befolyásolhatja. Ha pedig még el is gondolkodunk, akár olvasunk róluk, az már – mellékhatások nélkül – segítheti lelki regenerálódásunkat, belső reneszánszunkat.

Szabados Éva

Forrás: Marsilio Ficino: A szerelemről – Kommentár Platón A lakoma című művéhez, ujakropolisz.hu, okorportal.hu, hu.wikipedia.org, dailyartmagazine.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd
64. rész: A Szamothrakéi Niké
65. rész: A Bostoni Operaház