„Különleges kis adóvevő készülék, amely össze van hangolva az állandósággal, érzi a közösség feszítőkeretét.” Nem mindennapi kapcsolata van a természettel, rajzórákat vesz az öreg Pete-től (akit Flúgos Pete-nek gúnyolnak a közösségben), és szokatlan kérdéseket tesz fel: „Mit gondolsz, melyik kitartóbb, a gondolat vagy a remény?” Nem csoda, hogy a halott Fogacsán apó is felfigyel rá. A hóbortos, öreg, halott Fogacsánt ugyanis csak egy dolog tudja igazán felvidítani: a hallgatózás. Úgy hallgatja a falu gondolatait, mint egy szimfóniát, de Lanny hangja kiugróan éles és tiszta.

Lanny és szülei, Robert és Jolie a városból költöztek vidékre. A cselekmény helyszíne a kis angol falu, ahol kevesebb mint ötven vörös téglás porta áll (csupán a kocsma és a templom szakítja meg ezek egyhangúságát) és a falut körülvevő tisztás, erdő. Míg a térbeli vonal stabil és valóságos, az idő hol lineárisan halad, hol felgyorsul, hol kihagy, ingadozik és rendetlenkedik. A történések pedig ötvözik a reálist a fantáziával, a mindennapit a különlegessel, a valóságot a mítosszal, az egész egy konstans ingadozás a holvan-holnincs között. Ez a kavalkád nehézzé teszi a könyv besorolását: angolszász kortárs szépirodalom fantasztikus irodalommal keverve, mágikus és horrorisztikus elemekkel, néhol agresszív jelenetekkel. A felsorolt jegyek miatt felnőttek számára alkalmas olvasmány, de a tartalom is hozzájuk illő: a bizalom-bizalmatlanság dilemmája, felnőtt és gyermek közti barátságot illető előítéletek, apai elidegenedés, látszat és valóság közti különbségek. Mindez nemcsak figyelmet igényel, hanem időt is. Nem egy könnyed olvasmány, amit a munkaszüneti ebéd idejére zsúfolunk be, hogy még átfussunk ebéd után pár oldalt. A szabadidőnket igényli, és annak ellenére, hogy 284 oldal – nagy sorközzel, rövid mondatokkal –, mégis elfáradunk, mire a végére érünk.

Bár kezdetben egyszerű történetnek tűnik, egy szokatlan gyermek misztifikálásának, hamarosan rájövünk, hogy olvasóként komoly témákkal kell szembenéznünk. Max Porter különös, mondhatnánk posztmodern módot választott ennek a történetnek a megírására. A narrátor csupán az egyik mesélő, ő az, akinek teljes rálátása van az eseményekre. Az ő objektivitása keveredik Lanny mamája, Lanny papája és Pete szubjektív elbeszélésével. Érdekes módon Lanny szemszöge hiányzik. Őt csupán más szemszögéből halljuk beszélni, sajátosságait, jellemvonásait is más szereplő által ismerjük meg, következtetjük ki. Mindeközben végig ott van a falu moraja, háttérzaja. Gondolatfoszlányok kavarognak a fő narratíva köré. Kezdetben teljesen függetlenek, egy egész falu gondolat-áradatával kell szembenéznünk, mindenki apró-cseprő bajával, vágyával, bevásárlólistájával, egészen addig, amíg Lanny el nem tűnik. Akkortól a gondolatok Lanny eltűnése és megtalálása köré koncentrálódnak. Az ártatlan, bújócskának tűnő játék az órák és napok elteltével kíméletlen valósággá torzul. Az idő ketyegésével párhuzamosan a társadalomkritika is fokozódik: míg eleinte Lanny rakoncátlansága és a szülők hanyagsága és fegyelmezésének hiánya a téma tárgya, a nyomozás előrehaladtával szóba kerül a pedofília, a rablás és az elhalálozás is. Az értékítéletek egyre kegyetlenebbek. Jolie, Robert és Pete a kétségbeesettek triászaként minden lehetségest és lehetetlent megtesz, hogy előkerítsék Lanny-t. A fantasztikus elemek fokozódnak, a szereplők és az olvasók egyaránt elvesztik a tájékozódó képességüket és a kapcsolatukat a valósággal. A tempó is élénkül, már csak gyors egymás után következő félmondatokat olvasunk, de ez elég is. Nemcsak értjük, de része is vagyunk a történetnek.

Olvasóként biztos megvannak azok a könyvek, amelyek igazán különlegesek számunkra. Azok a könyvek, amelyek kirántják alólunk a talajt, és beszippantanak. Annyira felemésztenek, hogy már nem koncentrálunk sem a cselekményvezetésre, sem a szereplők fejlődésére, sem a nyelvezetre, nem jegyzetelünk és nem húzzuk alá a kedvenc idézeteket – csak száguldunk az oldalakon. Mikor mesélni akarunk róla a barátainknak, mintha képtelenek lennénk megragadni a lényegét, egyediségét. A Lanny egy ilyen könyv, amely beszippant, részünkké válik, és utána még sok ideig velünk marad. Társadalomkritikája nem annyira rejtett, és ha eddig nem voltunk tudatában bizonyos előítéleteknek, fájdalmas szembesülés vár ránk. Talán a legmegrázóbb példa erre Flúgos Pete és Lanny barátsága. Kettejük közt tartalmas, igazi barátság alakul ki. Összeköti őket a művészet szeretete, a kíváncsiság és a természet iránti rajongás. „…és én még mindig a nevetés könnyeit törölgettem a szememből, és megállapítottam, mennyire meglepő, hogy egy ilyen vénember, mint én, aki a szép pályájának meg az élete többnyire mindvégig magányos útjának legvégét tapossa, ennyire jó barátra leljen ebben a kiskölyökben.” Mindennek ellenére mégis Pete az első számú gyanúsított, amikor Lanny eltűnik, a közösség tagjai is inkább az előítéleteknek hisznek, és az önbíráskodást választják a nyomozás és igazságszolgáltatás ellenében.

Nehéz elmondani, milyen érzéssel maradunk, miután befejeztük a könyvet. Nem vitás, méltányos véget kapott a történet, a szerző a szálakat elvarrta, és minden a helyére került. Talán emiatt is tűnik kissé banálisnak. Annyi varázslat, fantasztikus elem, mágia és irrealitás után valósággal meglep a földhözragadt, kerek befejezés. A történet elengedte az olvasót, az olvasónak viszont szüksége van időre és elmélkedésre, mielőtt benne is megszületik a lezárás.

Max Porter 1981-ben született angol kortárs író. Első publikált regénye A bánat egy tollas állat (Jelenkor Kiadó, 2020), amellyel elsöprő sikert aratott, és megnyerte a The Sunday Times „Az év fiatal írója” díját, valamint a Dylan Thomas-díjat. Megrázó történet a veszteségről, gyászfeldolgozásról és továbblépésről. Közel harminc nyelvre fordították le, és nemzetközi sikerként könyvelhető el. A Lanny a második regénye; harmadik regényét (The Death of Francis Bacon – 2021) még nem fordították magyar nyelvre.

Farkas Kinga Kaszandra
Forrás: olvasoterem.com