De hát Neo meghalt és Trinity is, akkor mégis mit keresnek itt? Miért néz ki így Morpheus (Yahya Abdul-Mateen II), hova lettek az ügynökök, és ki ez a sok új arc? Ezernyi kérdés, amint elkezdték csepegtetni az infókat. Ezekre persze azonnal rárepültek a filmes blogok, és szanaszéjjel elemeztek minden képkockát. Lelassítva, megállítva, kinagyítva, visszafelé játszva, mindenhogy. Aztán mindenki szépen beül a filmre, és vagy azt kapja, amire számított, vagy nem.

Hogy mást vártam-e a Mátrixtól? Magamat csapnám be, ha azt írnám, igen. A Mátrix egyszeri és megismételhetetlen. Tudom, mert már kétszer megpróbálták. Rendszeres időközönként létrejönnek olyan filmes alkotások, melyek jelentős hatással vannak az emberek többségének életére. Egy-egy kedvelt szereplő halála akár egy egész korszak végét is jelenthetné, ha nem lenne ott az a fránya pénz, és ahogy feltámadt Bobby Ewing vagy a Hangya, úgy támad fel Neo is. (És amikor még film sem volt, Sherlock Holmes is.)

Neo egy ideje Thomas Andersonként él, mégpedig nem is rosszul, mert a Mátrixban átélt élményeknek köszönhetően a világ legismertebb és legjobban fizetett játékfejlesztőjévé válik. A dolog egyszerre áldás és átok, mivel jelenlegi életében nem talál magyarázatot arra, hogyan kerültek a fejébe ezek a gondolatok, így kénytelen pszichodokihoz (Neil Patrick Harris) járni. Csakhogy nagyon sokan emlékeznek még Neóra, és nagyon szeretnék, ha újra az lenne, aki volt. De vajon a Mátrixban vagyunk vagy a valóságban? Mi történt a harmadik rész után? Tényleg beköszöntött a béke, és mindenki szabadon távozhatott, aki nem akart Duracell nyusziként tovább élni? Igen is, meg nem is.

Ennél kicsivel komplikáltabb a helyzet, hiszen a jót könnyű megszokni. Zionban, vagyis a való világban az emberek úgy-ahogy elvoltak, a gépeknek is volt áramuk, a Duracell nyusziknak pedig megvolt az illúzió, hogy minden szép és jó, ráadásul a különböző vírusok, programok és programtöredékek is jól elhalászgattak a zavarosban. Mindenkinek megvolt, megvan a maga helye és szerepe, de attól kezdve, hogy valaki több hatalomra és/vagy szabadságra vágyik, már megint ott vagyunk, ahol ez az egész elkezdődött.

Bár Mr. Anderson már csak nyomokban tartalmaz Neót, legbelül valami még mocorog benne. Egy világ, ahol ő volt a kiválasztott, ahol rengeteg fegyver volt és persze kungfu. Öntudatra ébresztése veszélyes dolog, senki nem tudja, hogy ettől jobb vagy rosszabb lesz-e a világ, mint ahogy azt sem, öntudatra akar-e egyáltalán ébredni. Régi arcok, új arcok, ismerős, de némileg megváltozott arcok, itt van mindenki, aki számít és aki valaha számított. Még élnek a régi szabályok, de vannak újak is, sok-sok év telt el kint is, bent is és a nézők életében is.

A történetről legyen elég ennyi, a sok bunyó mellé kapunk egy nagy adag társadalomkritikát, a hőskultusz és a szabad akarat kérdése is újra előjön, de aktualizálva és kevésbé komoly előadásban. Meglepő fordulatok, szájtátás és homlokhoz csapkodás legfeljebb annak lesz, aki az elmúlt éveket, évtizedeket a világtól elzártan, áram és internet nélkül töltötte, de a film működik, szórakoztat és kikapcsolja az embert.

Ne szépítsünk, maga a Mátrix csak annyira eredeti, mint amennyire az autó az, hiszen kerék, motor, kormány, fék, ülés stb. előtte is volt, csak nem így összerakva. Ahogy és amit az első részben felhasználtak, attól volt új és merész, beleértve a mondanivalót és a megvalósítást. A második és harmadik talán már csak azért készült el, mert a legtöbben trilógiában gondolkodunk, hiszünk a hármas szám varázsában, szentségében. Közben maguk az alkotók (elnézést, maga az alkotó) is változtak, ami tulajdonképpen az ő dolguk, csak ne lennének ennyire híresek. Valahányszor előálltak valamivel, az mindig technológiai ugrás volt, csak hol működött alatta a történet, hol nem.

A Mátrixot ugyan felül lehetne múlni, de nem kell a teher, nem kell a mindenáron. Az utóbbi időben elárasztanak minket az eredeti ötletek sokadik újragondolásával, jövőre ugyanez vár ránk. Felültetnek a nosztalgiavonatra, aztán vagy végállomástól végállomásig utazunk, vagy közben szállunk fel- és le, vagy meghúzzuk a vészféket.

Miközben a negyedik rész a jövőben játszódik, egyfajta kiáltvány a XXI. századhoz, hiszen oda-odamondogat a közösségi médiának, a divatnak, a trendeknek, a mindenféle mozaikszavaknak és mozgalmaknak, az egyre jobban elhülyülő emberiségnek. Eközben persze nem győz elnézést kérni, amiért ugyanúgy beállt a sorba és ennyi év után előjött egy folytatással (ha mi nem csináljuk meg, akkor majd más). Kérdés, hogy ez az önirónia mennyire áll jól egy ennyire sötét és komor „brandnek”. Nézőként ennek eldöntése lesz a legfőbb dolgunk. Fanservice ide vagy oda, Mátrix-rajongóként én nemmel szavaznék.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu