Kalász Márton a Baranya megyei Sombereken született 1934. szeptember 8-án Krisztmann Márton néven. Tízéves koráig csak németül beszélt, s ez mindvégig meghatározó élménye maradt: „Egyszerre német is vagyok és magyar is vagyok. Van egy anyanyelvem, a német, és van egy szellemi anyanyelvem és habitusom, amely összeköt engem a magyar kultúrával” − vallotta. Gyökereihez mindvégig ragaszkodott. Többször megfordult Berlinben ösztöndíjasként, dolgozott a berlini Magyar Kulturális Intézet munkatársaként (1971-1974) és a stuttgarti Magyar Kulturális- és Tájékoztatási Központ igazgatójaként (1990-1994) is. Rengeteget fordított és lektorált német szövegeket.

Az érettségit 1952-ben Pécsett szerezte meg. Ezt követően volt népművelési előadó Siklóson (1953-1957), a művelődési ház igazgatója Szigetváron, a Falurádió riportere (1958-1970), az Európa Könyvkiadó szerkesztője, az Új Írás munkatársa (1970-1985), majd rovatvezetője, a Vigilia főmunkatársa (1986-tól) és szerkesztőbizottsági tagja, a Jelenkor szerkesztőbizottsági tagja (1986-1991). A Károli Gáspár Református Egyetemen is tanított 1995-től. 1988-1991 között a Vörösmarty Társaság, 2001-2007 között a Magyar Írószövetség elnöke, 2007 után elnökségi tagja. 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.

1955-ben jelent meg bemutatkozó verseskötete, a Hajnali szekerek. Legjelentősebb költői munkássága, amelyet a megjelent harmincegy kötet jelez. Szórendje merész, mondatszerkesztése feszültségkeltő, érzékelteti a nyelvteremtés izgalmát. Sorai a felfedezés élményével ajándékozzák meg a gondolkodó olvasót, hiszen olykor nemcsak többféleképpen értelmezhetők, hanem többféleképpen olvashatók is. Utolsó kötetének – a Virrasztó – távol – megjelenését (2022 januárjában várható) már nem élhette meg. Számottevő prózája is, amelyekből kiemelkedik 1986-ban napvilágot látott Téli bárány című önéletrajzi ihletésű regénye. Műfordítóként tizennégy könyvet ültetett át magyarra, elsősorban német nyelvről, többek között Günter Kuner, Franz Fühmann és Günter Grass műveit fordította. Fontosabb munkái: Viola d'amour (versciklus, 1969), Szállás (versciklus, 1978), Az imádkozó sáska (versciklus, 1980), Berlin – Zárt övezet. Emlékezések (2010).

Pályafutása során számos elismeréssel illették: József Attila-díj (1971), Radnóti-díj (1985), IBBY-díj (1987), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1996), Artisjus Irodalmi Nagydíj, Weöres Sándor-díj, Arany János-díj (2001), Prima-díj (2006), Stephanus-díj (2007), Balassi Bálint-emlékkard (2012), Kossuth-díj (2013), Magyar Örökség Díj (2014), a Nemzet Művésze Díj (2016). 2019 szeptemberében ünnepelhette a 85. születésnapját. Itt Győrben is elismerték munkásságát, 2012-ben átvehette a XII. Győri Könyvszalon Alkotói Díját. (A cikkünkben szereplő fotók ebből az alkalomból készültek.)

Emlékezzünk rá a pályatársaktól származó gondolatokkal:

„Kalász Márton verseit olvasni hálatelt foglalatosság, hiszen elcsöndesedéssel ajándékoznak meg. E békesség elősegítője a mindennapi társ: felesége is, Éva, akinek az egész kötetet ajánlotta. S csakugyan, a szellemi-lelki társra találás, a szerelem lírai krónikáját kapjuk, az összetartozás már-már naplószerű történetét. Ám e szerelmetes krónikának számtalan egyéb vetülete van: utazások, hangverseny- és kiállításélmények, nemkülönben a családtörténet, a személyes múlt eseményei.” (Látható, láthatatlan c. kötetének fülszövege)

„A zenekritikusok tudják, vannak kortárs komponisták, kiknek partitúráiból a szakértő beleérzés sem bogozhatja ki a muzsikát, hallani kell a művet, hogy a hangszerek, szólamok rétegződéséből kiderüljön, mi rejlik a kottafejekben. Az olvasó, még az avatott verskedvelő is nemegyszer hasonló bizonytalansággal szemléli Kalász Márton folyóiratokban elszórt írásait. Az ő igazi bemutatkozása, hangversenye a kép és gondolat kölcsönhatásait megvilágosító, az ihlet erőterét fölmutató csoportos publikálás: a kötet. (…) A kifejezés súlyáért és tisztaságáért való küzdelem új, Változatok a reményre című gyűjteményében (1967) is jellemzője maradt. Nemzedékében ily módon nincs még valaki, aki ennyire próbára tenné értelmezőit, de ki egyúttal oly bőven fizetne is az elmélyedő türelemért. A líra föllazulása, a mértékvesztett regisztrálás, a magukért tetszelgő szép leírások, rejtelmes ábrák sokadalma idején Kalász költészete önkínzóan a végső jelentést kereső, görcsösen tömör. Vannak sikeres versei, melyek párhuzamosan emelkedő dikciója egyetlen mondat racionális csattanójába sűrűsül (Törvény). A robbanásig hevített feszültség nemcsak a metaforákban, nemcsak két egymásba ékelt kifejezés áramkülönbségében, néha egyetlen szó atmoszférájában is jelen van. Mindez nem volna lehetséges a költő történelemmel és közösséggel determinált érvényes mondanivalója, egyéni látása nélkül.” (Fodor András)

„Kalász Márton költészetének alighanem egyik legmélyebb indítéka, lírájának belső feszültséget adó ereje a kétnyelvűsége. S ezen a ponton nem valami felszínes, külsőséges jelekre kell gondolni, hanem egy olyan napi szinten megélt, átélt valóságra és természetesen folyamatos ellentmondásra, tragikusan megélt dilemmára, amely a kisebbségi létből hozott szellemi, lelki gyökerekhez való visszavágyódás és a magyarsághoz való tudatos elköteleződés között feszül. (…) Ő az a költő, akire ráillik az a néhány sor, amit barátjáról, Günter Kunertről ír, mely szerint nála: „Műhelymunka folyik, s mekkora igénnyel! Kell a józanság, a reneszánsz szorgalom és tájékozódás, a szintetizáló merészség. Századunk java költői ezt megérezték, ehhez igazodnak.” Kalász költészetében ennek megfelelően nincsenek könnyű megoldások, benső tartása kivetül a verseire is. (Bartusz-Dobosi László)

„… gyöngéden és cizelláltan intim és monumentális, realista és vizionárius, földönjáró és apokaliptikus, görcsökkel teli, ugyanakkor egzisztenciálisan zenei, elliptikusan tömör, de pontos és színes -  és mindenekfölött: össze nem téveszthetően egyéni.” (Csorba Győző)

„...egy nagyon korai Kalász Márton-vers, amely jóslatszerűen foglalja össze ennek a költészetnek a lényegét: „Nem lazíthat ügyemen senki / A versekben mindent szabad. / S legnehezebb kiverekedni / érdes világosságomat.” A küzdelmet én nagyon sikeresnek ítélem: az érdes világosság van, létezik, fényt és erőt ad.” (Nagy Gáspár)

Összeállította: SzaSzi
Fotók: Szabó Béla

Források: Bartusz-Dobosi László: Kalász Márton. Kismonográfia. Budapest. 2017. MMA Kiadó, 12., 253-254. p.; Fodor András: Kalász Márton költészete, lásd reader.dia.hu; Nagy Gáspár: Szavak a rengetegből, lásd reader.dia.hu; mmakademia.hu; pim.hu