Valamennyi Amerika

Toxikoma – filmkritika

toxikoma-film

A Kincsem némileg megosztó, de összességében pozitív fogadtatása után ha valami, hát pont a Valami Amerika 3 nem hiányzott az alkotók karrierjéből abban a formában. Herendi Gábor viszont nem tétovázott, és hamar belevetette magát a szépítésbe, ami bár a vírushelyzet miatt szintén késlekedett, megérte várni rá. Ahhoz túl magyar történet a Toxikoma, hogy kitörjön hazánkból, de ahogy a Kincsem, úgy ez is megidézi minőségben a téma nemzetközi képviselőit. Mindezt két pazar főszereplővel!

A Toxikoma trailere is alapvetően épült arra, hogy az átlag magyar célközönség tudja, ki az a Szabó Győző és ki az a Csernus doki, ez pedig nem véletlen. In medias res alapon a film maga is elvárja, hogy tisztában legyünk velük, ezzel spórolva időt, amit aztán karaktereire tud fordítani. Persze már a hype-olás is kellően nyomatékosította, hogy itt bizony nem egy életrajzon végigszaladó alkotást kapunk, mégis az a keretes szerkezet, ami van, egyszerűen túlontúl hirtelen. Győzőtől kapunk két idézetet az elején és a végén, a nyitót meg is értjük idővel, de a zárás tényleg olyan, hogy kész: eddig volt a játékidő/pénz, itt most be is kell fejezni. Mintha nem lenne konkrét végpontja a történetnek, ami végül is magyarázható Csernus egyik mondatával összeillően, de valahogy a katarzis hiánya (amelynek nem kell feltétlen pozitívnak lennie) súlyos sebet ejt, hisz nézőként ez marad az utolsó impulzus.

toxikoma-film

Mindez azért igazán fájdalmas, mert látva az addigiakat, nagy eséllyel néznénk még tovább Molnár Áron és Bányai Kelemen Barna párosát. Persze az egész élvezeti értékéhez meg kell barátkoznunk azzal, hogy míg a dokinál kinézetben, hangban és mimikában is erősen rámentek a megidézésre, addig Áron nem épp az a Győző utánzat. Ebben nyilván hasonlít megannyi amerikai életrajzi társra, ahol nem volt szempont a hasonlóság, de így igen kontrasztos. Ha el tudjuk fogadni (és érdemes), hogy az ott Szabó Győző, akkor viszont színészileg kifogástalan a játék. Persze még így is Barna fog az emlékezetünkbe jobban beégni, mert ő konstans hozza Csernus jellemét, ami önmagában afféle hendikep ehhez, de azért Molnár is lehoz olyan pillanatokat, amelyek eszünkbe juttathatják a klasszikussá vált drogtematikájú mozikat. De nem csak ezért ugorhat be Amerika a nézés során.

toxikoma-film

Egy ilyesféle történet elmesélésénél különösen fontos a hangulatteremtés és a vizualitás átadása. Előbbi esetén a nyomasztóság megvan, ez mondjuk nem csak az alkotók érdeme, hanem azé a magyar érzésé, hogy kórházaink nagyja nem fest érdemben sokkal jobban az ezredforduló környékéhez képest. Itt beszúrnék még annyit – mint aki elég sokat töltött akkortájt egészségügyi intézményekben –, hogy az igen hiteles díszletek és kellékek (meg a Westel 900 plakát a háttérben) jól álcázzák, hogy ezúttal nem a Kincsem költségvetése állt rendelkezésre, nem mintha egy ilyen sztorihoz kellett volna ennél több. És akkor kitérve a vizualitásra: a drogos látomások megvalósítása tényleg magas minőségű. Legyen az praktikus vagy számítógépes effekt, jól működnek, bennük van a potenciál, hogy maradandóak legyenek. Bár a Liza, a rókatündérben több (és szebb) a hasonló megoldás, azóta ez a legjobb ebben itthon. A hallucinációkhoz és az atmoszférához még Hrutka Róbert jól megbúvó háttérzenéi és Szatmári Péter néhány kreatív operatőri megoldása is hozzátesz.

toxikoma-film

Természetes, hogy a főszereplő páros dinamikája és kémiája marad majd meg legjobban bennünk, mert ez tényleg egy kétszemélyes show. Vitathatatlanul ők a csúcspontok, és a többi színész, még ha alapvetően jól is játszik, egyszerűen eltörpülnek, és a fókusz se irányul annyira rájuk. Ez alól csak Török-Illyés Orsolya nővérkéje a kivétel, őt mind szerelmi vonalon, mind drámai fronton szépen a háttérben, szolidan építik, hogy a két nagyágyú árnyékában egy visszafogott, folyamatosan fontosabbá váló, és a végén épp ezért annál nagyobbat ütő sztoriszál kerekedjen ki belőle. Említést érdemel még a Győző első feleségét játszó Csuja Fanni, aki kaphatott volna még picit fontosabb jelenlétet, illetve a Sodró Eliza által megformált lány az elvonóról. Rövid, ám annál emlékezetesebb és egy ponton még talán lopja is a showt a két főszereplő elől. Gáspár Tibor kórházigazgatóként egy számára kisujjból hozott alakítást nyújt, de van annyi kisugárzása, hogy öröm legyen nézni így is.

toxikoma-film

A hirtelen záráson kívül objektíven a mozi legnagyobb hibája pont a már fent fejtegetett elvárás a nézőtől. Hiába teszem be erőssége miatt az alkotást egy olyan kalapba, ahol a legnagyobb drogfilmek vannak (ha ajánlani kéne a témában címeket, sorolnám ezt is, teljes odaadással), de attól még dramaturgiailag óriási baj, hogy nincsen a sztoriban előzmény. Nincs igazi bevezetés, nem látjuk Győző életének korai szakaszát, ami fontosabb, konkrétan a cuccra függést se, az csak úgy van és kész. Elvégre úgyis tudja mindenki… aha, csak épp emiatt nemzetközileg esélytelen, hogy tisztán értelmezhető legyen, pedig amit látunk, abban meglenne az erő, hogy ne csak itthoni mércével váljon melegen ajánlottá. Olyan ez, mint a Rocky IV vagy az első Space Jam, muszáj a kontextust és a korszakot is hozzájuk venni, mert csak úgy működik igazán. De azok a Toxikomával ellentétben máshogy nem is igen tudnának. Oké, hogy kb. 2 órába be kellett férni, de az arányokat se a nyitánynál, se a zárásnál nem sikerült eltalálni, holott amit meg látunk, azzal bőven nincs baj, sőt!

toxikoma-film

Mi több, ez magasan Herendi legjobb munkája. Párszor talán túl sok a kitartott jelenet/kép, vágásilag lehetett volna időt nyerni prológra és epilógusra, ám ha ezeken túl tudunk lendülni (ami azért nehéz, mert az eleje és a vége marad meg leginkább), akkor egy csodálatos alkotást kapunk. A promóció miatt a legtöbben nyilván könnyen át is tudnak lendülni, érdemes is, csak itt tényleg muszáj az objektív felépítési problémákat a szubjektív környezettel kiegészíteni. Ez olyan „tipikusan a miénk” dolog. Annak viszont messze az egyik legjobb. Csak épp erősségei ellenére se tökéletes Oscar nevezési alapanyag, hiába tudna az lenni jó pár eleme miatt…

És egy közérdekű: vannak ennél bevállalósabb drogmozik, de azok kevésbé közönségfilmek. Ez az, annak a keretén belül elég bátor, de a 18-as karika indokolt, és akinek kényelmetlen sokszor látni vénákba menő tűket és egyéb, még megrázóbb mellékhatási sebesüléseket, azok csak óvatosan közeledjenek. Hiába lehet ironikusan mosolyogtató Csernus megformálása párszor, nem a Trainspotting könnyedsége jellemzi a játékidőt, ez kőkemény dráma.

Bakay Botond
Forrás: hetediksor.hu

2022.01.03