Az egyik komoly jel a gleccserek drasztikus visszahúzódása, ami hatással van a nagy folyamrendszerek vízhozamának, vízjárásának alakulására. A következmények közé tartozik a potenciális ivóvízbázisok kritikus mértékű csökkenése és hosszú távon a világtenger szintjének emelkedése. Mindez százmilliókra nézve jelent egyre növekvő veszélyt. Az ENSZ egyik tanulmánya szerint a Himalája gleccserei olvadnak a leggyorsabban. Ennek következtében 35 év alatt akár teljesen eltűnhet a jégtakarója, ez pedig érinti Ázsia lakossága jelentős részének ivóvíz-ellátását és a termőföldek öntözését.

A helyzet egyre válságosabb, ami mindenképpen hatalmas változást kívánna. Ezeket szorgalmazzák a klímacsúcsok is, melyek közül a legutóbbi sajnos nem hozta meg a várt eredményt. A Glasgow-ban megrendezett ENSZ-klímakonferencia (COP26) 197 ország részvételével zajlott. A 2021. november 13-án szombaton este megszületett klímaegyezmény egyik fájó pontja, hogy az utolsó pillanatban a nagyhatalmaknak nem sikerült megállapodniuk a szénalapú energiatermelés kivezetéséről (phase out), csupán a szénalapú energiatermelés csökkentése (phase down) került bele a megállapodás szövegébe.

A konferencia első felében, november 1-én mondta el David Attenborough szívhez szóló beszédét. A 95 éves természettudós döbbenetes lelkierővel rendelkezik. Egyike azoknak az embereknek, akik elég pontosan látják, mi történik a természetben, mi felé haladunk. Ez sokakat összetörne, ő viszont hősiesen kitart, és igyekszik a veszélyek mellett a megoldásokra is felhívni a figyelmet. Sir Attenborough szerint „mi vagyunk a legnagyobb problémamegoldók, akik valaha is léteztek a Földön”. Tudjuk, mire lenne szükség a bolygónk védelme érdekében: „Több milliárd tonna szén-dioxidot kell kivonnunk a levegőből”, a megoldás pedig egy új ipari forradalom. Kiemelte, hogy a természet az emberiség szövetségese, azaz, ha regeneráljuk a környezetünket, az megfelelő mennyiségben fogja kivonni a szén-dioxidot a légkörből, és visszatér bolygónk egyensúlya.

„A válság végül is nem egyéb, mint az a világmegrendülés, amely az embert végső és határhelyzetének felismerésére kényszeríti” – írja Hamvas Béla (Világválság). A krízis tehát megállít, elgondolkodásra kényszerít, és ezzel egy új nézőpontot hozhat. Főként, ha megtaláljuk a kiemelkedési pontot a súlyos problémákból. Saint-Exupéry szerint a hegy tetejéről nézve minden vitás kérdésünk megoldódhat. A magaslatról messzebbre látunk. Olyan összefüggéseket is megérthetünk, amelyek addig homályban maradtak. Ha pedig belátjuk egy válság mélyebb okait, akkor a megoldáshoz is közelebb kerülünk.

Vajon a hegyek, ha meghallanánk őket, mit üzennének ma nekünk? Talán emlékeztetnének arra, hogy a régi korok embere mennyire kereste a kapcsolatot a láthatatlannal, a legmagasztosabbal. Ezért gyakrabban látogatták a hegyeket, és mély tisztelettel övezték őket. Ahogy ma bánunk velük és az egész természettel, azt mutatja, hogy valamiről nagyon megfeledkeztünk, ami létfontosságú lenne. Ez a szellemi gyökértelenség pedig már a túlélésünket is fenyegeti.

A mitológiákban a hegy az állandóság, az istenség szimbóluma, a világmindenség központja, axis mundi (’világtengely’). Számos népnek van valóban létező vagy mitikus szent hegye, amelyet isteni lakhelyként tisztel. Japánban a Fudzsi, az inkáknak a Machu Picchu (a fenti képen), a görögök számára pedig az Olümposz a legmagasztosabb hely, ahol összeér az ég és a föld. Ezekhez a különleges hegyekhez ma is szívesen elzarándoklunk, még ha nem is tudatosul bennünk az a lehetőség, amit a hagyomány megfogalmaz: itt lehet megtapasztalni az anyagot átható, mindenhol jelenlévő szellemi erőt, az örökkévalóság leheletét.

Az irodalomban is megjelenik a hegy egyetemes szimbolikája. Dante az Isteni színjátékban a földi Paradicsomot a Purgatórium hegyének tetejére helyezi. Az Erény hegye a földön megjelenő isteni gondviselés előképe. Thomas Mann A varázshegy című regényében a hegy a tudat által való megtisztulás, az erkölcsi, fizikai, tudati reveláció helye, Purgatórium. Hamvas Béla a Corpus Hermeticum alapján a hegyre való kapaszkodást a beavatás jelképeként említi (Scientia Sacra).

David Attenborrough Egy élet a bolygónkon című filmjében erre a következtetésre jut: „Azért jutottunk idáig, mert mi vagyunk a legértelmesebb lények, melyek valaha éltek. De a folytatáshoz az intelligenciánál többre lesz szükségünk. Nem másra mint bölcsességre.” 

A bölcs ember, amikor meg szeretne ismerni valamit, nem szétszedi, hanem „eggyéválik vele”. Azt a teljességet magában foglaló tudást éli, amit áthat a szeretet és az együttérzés. E bölcsesség nemcsak a természethez fűződő viszonyunkat alakítaná át, hanem az emberi kapcsolatainkat is harmonizálná, és általa végső soron saját magunkhoz is közelebb kerülhetnénk.

E teljes tudás egyik forrása épp maga a természet, mely szépségével, életerejével, törvényeivel tanítja a felé nyitottan és tisztelettel közeledőt.

„Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót –
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be –
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.”

(Reményik Sándor: Tündérfok – részlet)

Szabados Éva

Forrás: mhssz.hu, un.org, Szimbólumtár, Wikipédia, mek.oszk.hu, engie.hu, hvg.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.