Ahol a Tisza a Gangeszbe ömlik

Szűcs Péter Dharma című kötetének bemutatója

szucs-peter

A 20. Győri Könyvszalon utolsó napján egy család regényes története elevenedett meg a Kisfaludy Károly Könyvtárban: a szerző Szűcs Péter tálalásában hallgathattuk meg a Dharma lapjain játszódó, kontinensekre kiterjedő utazás részleteit. A beszélgetőtárs Gyárfás Dorka volt.

Szűcs Péter az ELTE bölcsészkarán irodalmat, nyelvészetet, kulturális antropológiát és újságírást hallgatott, majd több mint másfél évtizedig dolgozott zsurnalisztaként – ebből öt évig a Magyar Rádió műhelyében készített magazinműsorokat divatról, utazásról, irodalomról, kultúráról. Ezután újabb öt évig a Marie Claire vezető szerkesztője volt. Ekkor született meg első, saját ötletből felépülő bookazinja, a Fashion Issue. Még később az InStyle főszerkesztőjeként a világ minden divatvárosába és divathetére eljutott. Nevéhez fűződik továbbá a PetersPlanet.travel projektje, egy olyan szórakoztató életmódmagazin, amely inspiráló utazásokon és embereken keresztül mesél arról, hogy mi az, ami igazán fontos az életben.

Abban hiszek, hogy az időnek emlékezete van, a helynek pedig energiája.Szűcs Péter a Dharmára készülve – amely családja történetéből ered – maga járt utána a helyszíneknek, kutatott familiáris eseményei (adatai) után, a regényben így valódi személynevek, sőt dokumentum(részletek) is szerepelnek. Végül saját élményeiből és gyűjtéseiből állt össze a könyv első része. Az írás során roppant módon törekedett a hitelességre és az első kézből származó tényekre annál a korszaknál (50-60-70-es évek), amelyben még nem élt.

A kötet második egysége már azokban az években játszódik, amelynek ő maga is a részese volt, így a saját emlékezetére és tapasztalataira alapozott. A történet három különböző idősíkon és nagyjából három kontinensen játszódik. A cselekmény összes kor(szak)ában „ott áll” egy létező magyar vagy világirodalmi regény, melyek egyrészt valamilyen tekintetben ikonikusak Szűcs Péter számára, másrészt pedig jellemzőek a szereplőkre. A Dharma összességében – a tények ellenére – fiktív történet, az írói szabadság mentén alakult és vált véglegessé. A könyvbemutatóra ellátogatók pedig „halkan” megtudhatták azt is, hogy már tervben van a folytatás.

Szilvási Krisztián
Fotó: Óbert Klára

2021.12.02