Horváth József a költői pálya kezdeteiről kérdezte Czigány Györgyöt. Az első, hatévesen faragott rímes vers is Győrhöz köti a Budapesten született művészt, hiszen féléves korától 1942-ig itt élt. Mély érzelmi szálak fűzik a városhoz. „Szeretem a vizeket, a hidakat… Olyan gyönyörűségek ezek, amelyek kevés helyen találhatóak meg.” A Bácsai úti házat lebontották már, de a költő emlékezetében elevenen él, mint annyi minden. Például a gyakorlóiskola vagy a Bencés Gimnázium, vagy amikor képzeletében megfilmesítve az órákon tanultakat, a Széchenyi téren „látta”, amint épp megégetik a reneszánsz filozófust, Giordano Brunót. „A maradandó élmények ide kötnek, hiszen ez eszmélésem városa.”

Hálás szeretetének esszenciája a Győri Te Deum, diáriumának címadó verse. „Győrben mindörökké nyár van” – írja Czigány György, kifejezve azt a kapcsolódást, amely állandó forrást jelent alkotóerejének. Bár 11-12 éves volt, amikor újra Budapestre költöztek, mai napig sok szállal kötődik gyermekkora helyszínéhez. A Duna-part, a Káptalan-domb és a Püspök-erdő őrzi lépteit, a szeretteivel közös élményeit: „élővel holt sétálgat itt”.

Már diplomás zongoraművész, és másfél évtizede a Magyar Rádió munkatársa, ahol nagyon sokat tesz a magyar kultúra terjesztéséért, amikor 1971-ben, negyvenévesen, költőként is a közönség elé áll. Kiérlelt hangú bemutatkozás ez, amelyhez Borsos Miklós írt bevezetőt (23 vers egy antológiás kötetben), az a nemzetközileg is elismert képzőművész, akit hasonló módon élete egy meghatározó szakasza Győrhöz köt, s akinek rajzaihoz később Czigány György verseket is írt – a rokonlelkűségüket hirdető közös kötet címe: Ima.

A Szent István Társulat a kerek évfordulóra méltó összefoglalóként egy személyes válogatást kért az írótól. Feleségével, Simon Erikával igyekeztek derűs és gyászt magához ölelő, emlékező műveket egyaránt beválogatni. Az írások között vannak játékosabbak, elvontabbak is. A kötetben nem a kronológia a fő szempont, de teljességre törekszik. Ennek köszönhetően kerülhetett bele az a novella is, amellyel az író 15 évesen első díjat nyert a Szent Gellért irodalmi pályázaton. Az elismerést pedig Mindszenty József hercegprímás kezéből vehette át.

A verseskötet végén olvasható Kemsei István hosszú tanulmánya, aki ezt írta egy esszéjében Czigány Györgyről: „Ha egy költő életművében található legalább tíz emlékezetes vers, az jogot formálhat a halhatatlanságra, legalábbis az emlékezetben maradásra. Nos, Czigány Györgynek a Tíz mondatokból van legalább ennyi. És akkor még nem is említettük az Orpheus-éjt, a Délt, a Győri Te Deum-ot, a Kápolnát, a Gyászgondolát, a Fiam, Petőfi Sándort, az Elalvás Zsoltárait, a Trionfo della mortét, a Vers a külső sávbólt, a Csak értük-et. Talán elég…”

Velünk együtt él a költészet, mint egy fa, változik, és közben létünk legfontosabb kérdéseiről szól. Czigány György „fájának” gyökerei Győrből is táplálkoznak, ágai pedig az ég felé igyekeznek már kilencven éve, szelíd, de kitartó hangon kérdezve-kutatva az élet és halál rejtélyeit.

„A test megbízhatóan öregszik, múlik. De mit kezd e fogyatékosságok közt gyermeki vágyaival a lélek?” (Tíz mondat az öregségről)

Szabados Éva
Fotók: Vas Balázs