A 2013-ban megjelent Viharvadász című verseskönyve is tartalmazott már öttevényi élményeket, ezúttal verseiben a falusi házon dolgozó építkező ember jelenét vázolja, de tükrében ott látható egy régi élet szövevénye és az egykori szereplők is.

Mennyiben lehet költői egy házbontás és -felújítás? Mit indíthatnak el az ember képzeletében ismeretlen repedések? Hogyan lesz a házalakítás tárgyilagos leírása egyre szubjektívebb élmény? Az egész munkálat milyen érzelmeket gerjeszt? A kötet nemcsak az urbánus, falura (Öttevény) költöző ember rácsodálkozása, hanem a gondolkodóé is, aki a romok maradékaiból – a régi fotónegatívok, a mestergerenda 1852-ből, a téglába vésett nevek és egyéb dolgok segítségével – igyekszik felfejteni a múltat (ennyiben ez kapcsolódik a szerző civil foglalkozásához). Miért fontos mindez a számára? Mert miközben finoman fejtegeti a múlt szövetét, kötődik hozzá, megérkezik oda, hogy „gyökeret eresszen”, s megalapozza a jövőjét.

A szerző a címadó vers metaforikus értelmét is felfejtette a beszélgetés során. Bár számos jelentéstartomány sejlik fel mögötte, valójában a Gyökeres család házáról van szó. Az elnevezés azonban jól használható költői anyaggá vált: gyökerezni a múltban, ahogy a ház előtt álló két nyírfa, gyökeret ereszteni egy új helyen, új közösségben.

A szerző képes volt a fizikai megpróbáltatásokat általános léttapasztalattá szublimálni, és a személyes perspektívát az egyetemes emberi létezés irányába mozdítani. A Gyökeres ház nemcsak az építkező ember személyes története, hanem az elődök lenyomata, generációk egymásra rakódásáé, amelyeken keresztül a mindennapi ember kérdései is megfogalmazódnak.

A kötet korábban a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér által rendezett Szeptemberi könyvnapok rendezvénysorozatában is bemutatkozott.

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs