Méhes Károly: Ferrari

A 75 éves Scuderia története a Könyvszalonon

mehes-karoly

A 20. Győri Könyvszalon szombati napján, 10 órakor a Pódiumszínpadon Méhes Károly íróval, költővel, Forma 1-es szakíróval Hancz Gábor újságíró beszélgetett a 75 éves versenyistállóról szóló könyvről.

A kiadvány témájának megválasztása több szempontból sem véletlen. Egyrészt a Forma-1 történetében a Ferrari az egyetlen olyan csapat, amely a kezdetek, azaz 1950 óta valamennyi évben indult a világbajnokságon. Talán a Ferrari az egyedüli, amelynek népszerűségét a sikertelenség sem kezdheti ki, nemcsak Olaszországon belül, de világszerte számtalan rajongójuk él, lehet beszélni a csapatot körüllengő valamiféle mítoszról is. Másrészt Méhes Károly gyermekkora óta Forma-1 és Ferrari rajongó. Érdekesség, hogy ezen kívül más sportágat nem is követ. 1973-ban orvos édesapja kinevezése révén került Győrbe, ezáltal rendszeresen nézhették az osztrák állami tévé két csatornáját. Habár látott már korábban is futamokat, de a legnagyobb hatást Niki Lauda 1976-os nürburgringi balesete gyakorolta rá. Az osztrák pilóta életveszélyes égési sérülései ellenére hat héttel később visszatért a száguldó cirkusz világába, amit gyermekként valódi hősies tettnek tartott. A szerző elárulta, hogy egyértelműen Lauda miatt lett a Ferrari csapat rajongója is. Szakírói pályafutása pedig a Dunántúli Naplónál indult, miután kiderült, hogy egyetlen ottani újságíró sem foglalkozik a Forma-1-gyel. Az elmúlt évtizedek során 20 Forma 1-hez kapcsolódó könyvet írt, hazai és nemzetközi kapcsolatokat egyaránt kiépített.

Járt már Maranellóban is, a Ferrari rajongók Mekkájában, ez a látogatás természetesen az ő életéből sem maradhatott ki, ahogy elhangzott, „oda el kell zarándokolni”. Itt olyan kiállítás látható, amelynek anyaga állandóan cserélődik, autókat, különböző relikviákat egyaránt kiállítanak, akár még régi pilótákkal is össze lehet futni.

Az érdeklődők Hancz Gábor kérdése nyomán azt is megtudhatták, hogy ki az öt kedvenc Ferrari-pilótája a szerzőnek. A sor nem meglepő módon Niki Laudával indult, mellette egy másik világbajnok, Gilles Villeneuve, a 80-as évek pilótája, Michele Alboreto, Rubens Barichello, akinek kapcsán megemlítette, hogy ő a másodvonalhoz tartozókat is tudta és tudja kedvelni, a sor Sebastian Vettellel zárult. A mostani versenyzők közül pedig Charles Leclerc a favoritja.

Hancz Gábor szerint a könyv értékei közé két dolog tartozik. Egyrészt érzékelhető, hogy személyes emlékekből állította össze, másrészt a fantasztikus képanyag. Méhes Károly elmondta, hogy nem azt írta meg, ami a edzéseken vagy a versenyeken zajlott, hiszen annak bárki utánanézhet, hanem a színfalak mögött történetekre, bennfentes információkra koncentrált. A képanyag egy része annyira unikális, hogy külföldi kiadványokban sem jelent meg. Vannak köztük olyanok, amelyek még hagyományos fényképezőgépekkel készültek az 1950-es és 1970-es évek között, vagy épp olyan teszteléseken, amelyeken a főszponzorok munkatársai és családjai vehettek részt.

A kötet első változata a 70. évforduló tiszteletére jelent meg öt évvel ezelőtt, az összes példány elfogyott. Újranyomni nem akarták, inkább kibővítette a szerző: ezen időszak alatt hunyt el Niki Lauda, emellett újabb versenyekről és az új pilótákról is szó esik ebben a jubileumi kiadványban.

Várható-e a Ferrari feltámadása mostanság? – hangzott az utolsó kérdés. Ugyanis Kimi Räikkönen világbajnoki győzelme, azaz 2007 óta, immáron 14 éve nem nyert a Scuderia egyéni világbajnokságot. Méhes Károly elárulta, hogy sem nem optimista, sem nem pesszimista. Bízik abban, hogy az új szabályok, amelyek alapján 2022-re új autókat kell építeniük a csapatoknak, a Ferrarinak kedveznek.

Ősze Mária
Fotó: Vas Balázs

2021.11.25