Egy arisztokrata család mindennapjai

Visszaemlékezések a herceg Festetics-család és alkalmazottainak életére

tar-ferenc

A 20. Győri Könyvszalon szombati napjának kora délutánján, a Kisfaludy Károly Könyvtár Muzeális Gyűjteményében mutatták be a Pannon Írók Társasága kiadásában 2019-ben megjelent Egy arisztokrata család mindennapjai – Visszaemlékezések a herceg Festetics család és alkalmazottainak életére című kötetet.

A szerzővel, Tar Ferenc pedagógussal, helytörténeti kutatóval Németh Tibor, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium igazgatója beszélgetett. A 349 oldalas, fekete-fehér képekkel gazdagon illusztrált kiadvány a Festetics-család egykori alkalmazottaival, a napjainkban is Bécsben élő Festetics Györggyel az 1980-as évek második felében készült interjúkat tartalmazza. A bevezető és utószó mellett különböző levéltári anyagokkal, korabeli folyóiratok cikkeivel egészítette ki a szerző kötetét.

Tar Ferenc az 1980-as évek kezdetétől fogva a Balaton, Keszthely és környékének történetével foglalkozik. Elárulta, hogy ekkoriban találkozott és kezdett el társalogni a család egykori huszárával arról, mi volt a munkája, milyennek látta a nemesi família tagjait. Meg is egyeztek abban, hogy két hét múlva folytatják a beszélgetést, de Nemes István halála keresztülhúzta a terveket. Ekkor határozta el, hogy felkeresi azokat a még életben lévő alkalmazottakat, akik hajdanán Festeticsék szolgálatában álltak. Harminc emberrel tudott még beszélni, köztük a keszthelyi lakosok által csak kis hercegnek hívott György dadájával, szobalányokkal és más alkalmazottakkal. Ezekből az interjúkból megismerhető munkájuk természete, az ő szemszögükből a hercegi család mindennapjainak történései. Olyan fotók is helyet kaptak a kötetben, amelyek tőlük származnak.

A két vérbeli pedagógus beszélgetéséből a jelenlévők, amennyire az időkeret engedte, az arisztokrata család néhány férfi tagjáról, a hitbizomány örököseiről rengeteg érdekes információt tudhattak meg. Többek között, hogy a Horvátországból származó Festetics-családnak rangjuk és vagyonuk révén a 18. század első felétől kezdve volt jelentős szerepe Magyarországon. Kereskedelem és házasságok révén gazdagodtak meg.

Festetics (I.) György kultúrapártoló volt, egyetemet alapított, más iskolákat is támogatott, Széchenyi István nagybátyja volt, valószínűleg őt tekintette a legnagyobb magyar példaképének. Dédunokája, Festetics (II.) Tasziló idejében, 1883 és 1887 között épült meg a keszthelyi kastély a ma is látható formájában. Ő volt az, aki Velencében megismerkedett Albert monacói trónörökös külön élő feleségével, Mary Hamilton hercegnővel. Az olasz városban induló szerelmük emlékére kastélyukban még egy gondolát is elhelyeztek.

A hercegi-ág jelenlegi „feje”, Festetics (IV.) György 1940-ben született. Édesanyjával 1944 szeptemberéig éltek Keszthelyen, előbb Budapestre, majd Svájcba menekültek. 1955-ben, miután a szovjet csapatok kivonultak Ausztriából, Bécsbe költöztek, azóta is ott él. Érdekesség, hogy ennek ellenére a mai napig csak magyar és monacói állampolgársággal rendelkezik.

A családtagok két „hobbinak” is hódoltak. Kedvelték a lóversenyt, amelyeken lovaik is indultak. Fenékpusztán volt ménesük, ahol még angol tréner is alkalmazásban állt. Másik szenvedélyük a vadászat volt, amelyen számos arisztokrata, nagykövet és politikus is részt vett. 1888-ban az akkori walesi herceg, a későbbi VII. Edward is járt Festeticséknél, de Rudolf és Ferenc Ferdinánd trónörökösök is megfordultak ezeken a vadászatokon.

Még hosszan lehetne sorolni az egyes családtagokról és mindennapjaikról elhangzott érdekességeket. A beszélgetés során a kivetítőn számos képet lehetett látni azokról a családtagokról és életük szereplőiről, akikről a remek beszélgetés során a jelenlévők információkat kaphattak.

Ősze Mária
Fotó: Óbert Klára

2021.11.24