A Kortárs kritika sorozat részeként megjelenő kötetben Juhász Attila három alkotó életművével foglalkozik. Az írások sorrendje nem rangjelző, nem értékítélet, hanem egyszerűen követi az abc-t. Elsőként Géczi Jánosról hallhattunk eszmecserét. Mint kiderült, a szerző és Géczi személyes ismertsége éppen az egyik Könyvszalonhoz köthető. De egy írót leginkább művein keresztül lehet megismerni. Ez Géczi esetében nem egyszerű dolog, hiszen nagyon termékeny szerzőről van szó, akit talán „grafománnak” is nevezhetünk. Sok műfajban próbálkozott, és tulajdonképpen minden műnemben jegyzik a nevét. A magyar irodalmi élet egyik vezéregyénisége lehetne, de úgy tűnik, nincsenek ilyen szándékai. Ezzel együtt is Veszprémben hagyományformáló szereppel bír. A beszélgetés során szó esett néhány fontosabb művéről, például a Tiltott ábrázolások könyvéről, s megkerülhetetlen volt, hogy a Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című költemény jelentőségét is méltassák.

Az abc-ben Jász Attila („Csendes Toll”) következik, aki gyakorlatilag kivonult a városi civilizációból, és a Gerecsében él. Mitologikus érdeklődése talán „alkati jellegzetesség”, hiszen gyermekkora óta jellemző rá, s szicíliai utazása mintha felfokozta volna ezt. A beszélgetés során több fontos gondolat felvetődött: az indián romantika szinte felfoghatatlan eltűnése, az 50. életév mint a számvetés kora. A Jász Attiláról tartott diskurzus végén kicsit bővebben szóltak az El címet viselő, hét versciklust tartalmazó, illusztratív jubileumi verseskötetről.

Utolsóként Zalán Tiborról fogalmazta meg gondolatait a szerző. Zalán „gátlástalan barangoló”, nem köteleződik el sem téma, sem műfaj mellett. Ír hosszúverset, tárgyias lírát, szerelmes költeményt – vallja, hogy nem lehet ma műfajokról beszélni. Éppen ezért nagyon izgalmas felfedezni az életmű egészét, ám kellő felkészültség szükséges az olvasottak értelmezéséhez. Fogódzót jelenthet számunkra, hogy két lényeges téma vissza-visszaköszön műveiben: a szerelem és a halál. Ebből következik, hogy Zalán Tibor versein „nem fecskemódra kell átsurranni”, „meg is kell abban merülni”.

Ez a fajta fecske-tempó soha nem is volt jellemző Juhász Attilára. Hiszen erőssége éppen a lassú olvasás, a gondolatok árnyalt megfogalmazása, az alaposan kiérlelt vélemény papírra vetése. Olvassák hát lassan, az ő ütemében a könyvet, hogy a lehető legjobban megismerjék Géczi Jánost, Jász Attilát és Zalán Tibort.

Berente Erika
Fotók: Vas Balázs