A tehetséges, extravagáns, mindig önmagát adó Karafiáth Orsolyáról tudni illik, hogy a brandépítés mestere, mert úgy gondolja, hogy a külsőségek támogatják a könyv tartalmát (és nem kicsit segítenek a népszerűsítésben is – a szerző). Így nem meglepő, hogy új kötete sem csak úgy simán megjelent, hanem vele együtt készült egy ruha, dalok és videó is. A dalszövegeket – természetesen – az írónő írta. Ehhez a brandhez igazodva, stílusosan, egy a könyvhöz készült látványos és találó koreográfiával kezdődött a bemutató, melyet a műhöz készült dalra (Kirschner Péter – Karafiáth Orsolya: Én úgy alszom) adott elő telt ház előtt a Tánc- és Képzőművészeti Iskola két modern tánc szakos, 10. osztályos növendéke.

Az Egymás könyve: Amikor összegyűrtük az eget – mint már a borító is mutatja – egy sorozat harmadik része. Az előző két kötet: Amikor a mama lelegelte a papa haját – Történetek felnövéshez és az Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent – Avagy így tanultuk a szerelmet a gyermekkorról, a felnőtté válásról, ill. a szerelemről szól kisprózában, ez a harmadik pedig a halálról, a halandóságról nagyprózában.

A regény két nő barátságát mutatja be, egy amolyan életre-halálra szóló, örök barátságot, s ez most szó szerint értendő, hiszen egyikük (Móna) megtudja, hogy halálos beteg (rák), a másikuk (maga a szerző) pedig végig mellette marad a halál árnyékában, miközben szembenéz saját halandóságával. Az írót az a folyamat érdekelte, amikor két ember annyira egymásra talál, annyira egy hullámhosszon van, mintha a saját tükörképét látná a másikban, és aztán elmosódna közöttük a tükör, s személyiségük (részben vagy egészben) összeolvadna. Életünkben csak kevés ilyen emberrel találkozunk, akik mellett kitartunk a végsőkig. Akivel vannak közös kapcsolódási pontjaink, közös vegyiértékeink, ami miatt tűzön-vízen is átkelünk a másikért. Hogyan rendeződnek össze ily módon az emberek, és miért pont azt szeretjük meg, akit?

Ezekre a kérdésekre keresi a nem létező választ az írónő ebben a valóságban gyökerező fikcióban, hiszen valós élményeit, érzéseit dolgozza fel. Saját bevallása szerint nála minden fikció, és semmi sem az – olyannyira keverednek az írásaiban (ebben is), hogy néha maga sem tudja, mi a valóság és mi a kitaláció. Az eredmény egy keserédes, töredékes struktúrájú és tükörszerkezetű remekmű, melyből kiviláglik, hogy a számunkra fontos emberek tükrében vizsgáljuk magunkat folyamatosan (és fordítva), ezekre reagálunk, mert csak ez számít igazán.

tmoni
Fotók: Nagy-Benczey Viktor