Élni arany, olvasni ezüst, írni ötvözet – ez a mottója a szerzőnek, melyet jó szívvel ajánl minden pályakezdő írónak, sőt azon túl mindenkinek, hiszen életvezetési tanácsként is felfogható. Ez fontossági, prioritási sorrend is. Az élet élvezete a legfontosabb, tapasztalatok gyűjtése, majd ezek kitágítása, szintetizálása művelődés által, s az eredmény az, ami leírható, az írás pedig az a tevékenység, amikor minden letisztul, értelmet nyer, világossá válik. Ezért tanácsos legalább feljegyzések, napló formájában rögzíteni gondolatainkat, élményeinket, érzéseinket. Íróknak pedig ennél jobb útmutatás nem adható.

Sok tapasztalatot, megfigyelést, elvet, elméletet, koncepciót gyűjtött össze Vámos Miklós ebben a kötetben, melyről a tőle megszokott élvezetes, humoros, sztorizgatós stílusban beszélt közönségének. Megtudtuk, hogy a mű nem tervezettként jött létre, hiszen az anyaga feljegyzések, szösszenetek, kisebb-nagyobb írások formájában évtizedek alatt gyűlt össze, és megjelentetésének az adta az ötletet, hogy mindig is sokan fordultak hozzá tanácsért. Először csak pályakezdő írók, később – a televíziós műsorok után – mások is. Nemet kellett volna mindenkinek mondania, mert aki írni akar, annak hiába mond bármit, úgyis írni fog, személyes problémák esetében pedig milyen alapon szólhatna hozzá a konkrét esetekhez? De ő elég nehezen tud nemet mondani, miáltal sokszor kerül kellemetlen helyzetekbe. Megunta, s most már bárki megkeresi, ezt a könyvet ajánlja neki, mert benne van minden, amit mondhatna – válassza ki a neki tetszőt.

A kötet számos eszmefuttatást tartalmaz az írásról, az írott mű megítéléséről, mely nagyon is ingoványos talaj, hiszen attól függ az értéke a legtöbb ember szemében, hogy kinek akar megfelelni. A szerkesztőknek? A kritikusoknak? Az olvasóknak? Mindegyiknek nem lehet, mert mások az elvárások, mások a szempontok. Dönteni kell, de ennél sokkal fontosabb, hogy az írónak tetszik-e az alkotása, hiszen ő maga saját első olvasója. Vámos Miklós szerint – és ezzel egyet kell értenem – az az igazán jó írás, amely egyedi – vagy legalábbis található benne valami egyediség ‒, nem emlékeztet más művekre. De ez meglehetősen nehéz dolog, és James Joyce Ulyssesére hivatkozott, azt állítva, hogy minden írói metódus, trükk, amit a mai szerzők használnak, megtalálható benne.

A gondolatmenet az olvasással, az olvasási szokásokkal, az olvasnivaló kiválasztásával folytatódott az író szórakoztató stílusában. Egy átlagos olvasó ember kb. 500 könyvet olvas el életében a hihetetlenül nagy kínálatból. Ebből nagyjából 50-70 mű az, amely igazán mély nyomot hagy benne, mégis elpazarolja az idejét a többire. Nagyjából 100 könyv még tetszik neki, 100-at átlagosnak tart (egyszer el lehet olvasni), a többi egyáltalán nem jön be neki – mégis mindnek a végére jár. Ha csak az utolsó – vagy jobb esetben a két utolsó – kategóriába tartozó könyveket letennénk, és újakat keresnénk helyettük, akkor nagyobb eséllyel növelhetnénk az első kategóriába tartozók számát.

Végül azzal zárta a bemutatót a szerző, hogy mindenkinek ajánlja az Igen című kötetet, aki élni, olvasni és írni akar.

tmoni
Fotók: Nagy-Benczey Viktor