Mesék a Tejúton túlról

Életre kelt Berg Judit meséje a 20. Győri Könyvszalonon

mesek-a-tejuton-tulrol

Az Aranyszamár Bábszínház, mely már nem először lép színre a Győri Könyvszalonon, ezúttal Berg Judit Mesék a Tejúton túlról című meséjét dolgozta fel magas színvonalon. Az óvodás és kisiskolás közönség együtt emelkedhetett el a játszótér megszokott világából a két kis főszereplővel, Bojtival és Tücsökkel, és utazhatott a Tejúton, sőt azon is túl…

A nagy távlatokat nyitó mese nagyon mai, mégis felsejlenek benne a klasszikus mesehős próbatételei. Bojti és Tücsök összevesznek a kisfiú biciklijén, amikor a kétkerekű fogja magát, és az égbe röppen velük. A váratlanul jött kaland együttműködésre kényszeríti az addig egymással civakodó gyerekeket, hiszen ahhoz, hogy újra hazajuthassanak, végig kell járniuk a Bátrak útját. Próba próbát követ, melyek során egyszerre segítenek másokon és saját magukon. Legyőzik a félelmetes homokszörnyet, házat építenek az elkeseredett, kavicskönnyet potyogtató kőbehemótnak. Összebékítik a Bumfordokat és a Fűszermanókat, és még Fordítottországba is eljutnak.

A mozgalmas, dalokkal is fűszerezett produkcióban voltak ijesztő pillanatok, de a történet végén minden feloldódott, és a humor is átszőtte a báb- és filmanimációra épülő előadást. Schneider Jankó ötletgazdag rendezése és a három bábszínész, Baranyai Anita, Érsek-Csanádi Gyöngyi és Erdei Gergő profi játéka egy minőségi gyermekszínházi élménnyel gazdagította a Könyvszalont.

Szabados Éva
Fotók: Nagy-Benczey Viktor

2021.11.22