Köztünk élő hősök – pedagógus legendák

A Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében 11-12. kötetének bemutatója

jeles-pedagogusok-kotet

Dupla kötetbemutatóval érkezett az „Emelj fel emlék!” Alapítvány a 20. Győri Könyvszalonra. A társszerzők munkája nyomán immáron a 11. és a 12. kötetét mutatták be annak a rendkívüli könyvsorozatnak, amely megyénkben egykor élt és dolgozott pedagógusok életpályáit kutatja. A kiadványok nem titkolt feladata a jó példa állítása és az emlékezés.

A törekvés megegyezik az alapítvány alapgondolatával is, hiszen a tagoknak célja a kulturális örökség megőrzése, gyarapítása, a pedagógiai tradíciók ápolása a nyugat-magyarországi és határon átnyúló régió felnőtt lakosságának és diákságának körében.

jeles-pedagogusok-kotet

Ahogy a rendezvényen elhangzott, a 11. kötet már 2020-ban megjelent, ám bemutatására a pandémia miatt eddig nem volt lehetőség, így most a két könyvet egyszerre tárták a nyilvánosság elé. Fontos törekvés az is, hogy a régmúlt korok oktatói mellett olyanokat is megtaláljunk a könyvekben, akiket csak nemrég veszítettünk el. A most megjelent könyvekben például olyan pedagógusról is olvashatunk, aki a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeletén élt, hiszen a II. világháború idején ezek a terek lakásokként funkcionáltak.

A legújabb két kötet is folytatja azt a hagyományt, mint a korábbiak, vagyis a legkülönbözőbb iskolatípusban tanító pedagógusok kerültek egymás mellé. A szerkesztők ezzel is mutatják, hogy egy életpálya erényét, jelentőségét nem a munkakörülmény vagy a település, hanem a minőség adja meg.

jeles-pedagogusok-kotet-

A könyvek egyre inkább lefedik a megye területét, ez idáig a 183 település 70%-ról legalább egy pedagógust már bemutattak. Az alapítvány missziója még nem ért véget, a tagok és a társzerzők már most dolgoznak a következő köteten.

Bajzát Zsuzsi
Fotók: Óbert Klára

2021.11.21