Az erdélyi kortárs fotós és természetjáró Dezső László ebben a párját ritkító kiadványban foglalta össze mindazt az ismeretanyagot és 200 válogatott fényképet, melyet a kárpáti barna medvéről tudni érdemes. Egy évtized alatt több száz napot és éjszakát töltött a hegyekben, ahol természetes környezetükben tanulmányozhatta és fényképezhette őket, hiszen – a zerge és a siketfajd mellett – ez az egyik kedvenc állata. Megismerhetjük a műből a medvék életét: szokásaikat, viselkedésüket, az emberhez való viszonyukat és persze a fejlődésüket, azaz hogyan válik a kis medvebocs domináns hímmé. Őszintén szólva a képanyag – mely a beszélgetés alatt a kivetítőn látható volt – önmagában is roppant kifejező és sokatmondó, hiszen mindenféle plusz információ nélkül is megmutatja a medvelét minden örömét és bánatát.

Székelyföldön ez az állat megosztó jelenség: sokan kedvelik, de sokan gyűlölik is őket. Ez utóbbi oka a „rossz marketingben” és a tudatlanságban keresendő. Az utóbbi 3 évben megtiltották a medvék vadászatát, ami – legalábbis a sajtóban megjelent hírek alapján – túlszaporulathoz és emberre veszélyes támadásokhoz vezetett. A valóságban a rémhírek 40%-a bizonyult valósnak, ami az állatok számát illeti – legalábbis a Fogarasi-havasokban végzett tudományos vizsgálatok ezt mutatták ki. A sajtótermékek arról persze nem írnak egy szót sem, hogy mennyivel csökkentették a medvék életterét az erdőirtásokkal, és nem azzal foglalkoznak, hogy megismerjék és megismertessék a medvék viselkedését az emberekkel, hiszen mindig attól félünk a legjobban, amit nem ismerünk. Dezső Lászlót sose bántotta egyetlen medve sem, mert nem fenyegette őket, és nem tanúsított ellenséges magatartást. Szerinte még kommunikálni is lehet velük. Ez az egyik oka a könyv megszületésének, a medve „népszerűsítése”.

A saját építésű lesben töltött órák alatt, valamint a hegyeket járva sok érdekes történetnek lett szereplője a szerző – természetesen medvék társaságában. Ezekből is ízelítőt kapott a hallgatóság: egyszer például három bocs kukkantott be hozzá a barlangba, ahol éjszakázott, majd hamarosan megjött az anya is, aki kiterelte őket, s bár habzó szájjal kimutatta nemtetszését, nem bántotta a fotóst. Egy alkalommal pedig egy elkóborolt ifjú állat szegődött hozzá, akivel azóta is különös barátság köti össze, amelyről egy dokumentumfilm is készült. Ennek köszönhető, hogy rendszeresen tudta közelről fotózni fejlődésének különböző szakaszaiban, mindenféle élethelyzetben Lekvár nevű cimboráját.

A könyv nyelvezete ízig-vérig székely, megjelenése pedig igényes, már-már iparművészeti remekmű, mely a debreceni Alföldi Nyomdában készült.

tmoni
Fotó: Óbert Klára