A Szamothrakéi Niké

Remekművek világszerte 64. rész – SzaSzi írása

szamothrakei-nike

Gyűjteményektől elkülönítve a párizsi Louvre impozáns főlépcsőjének tetején áll, és nap mint nap ámulatba ejti látogatók ezreit, sőt millióit Niké, a győzelem istennője 2,75 méter magas, igézően légies márványszobra, amelyet a görög Szamothraké szigetén találtak meg 1863-ban.

Egyes források szerint egy győztes csata dicsőségére állíttatták valamikor a Kr. u. 220 és 185 közötti időszakban. Az aprócska égei-tengeri sziget egy fogadóépületének márványlépcsőkkel és természetes sziklákkal körülölelt dísze volt egykor ez a pároszi fehér márványból készült figura. Alkotója neve az idők homályába vész.

A lélegzetelállítóan szép nőalak egy hajóorron áll, ruhájába belekap a szél, jobb kezét – amelyet későbbi ásatások során találtak meg – előrenyújtja, szárnyát széttárja, mintha most érkezett volna oda a magasból. Jól érzékelhető lendülete, amellyel győzelemre sarkallja, hajtja a görögök hajóit. Csodálatos, hogy készítője mennyire élethű és légies, lobogó ruhát formált a súlyos márványból, ugyanakkor érdekes is, hisz a korszakban ruha nélkül, esetleg lepelben jelenítették meg az emberi testet. Hiába a több mint kétezer év, hiába fejetlen (torzó), mégis elbűvöl bennünket a minden részében finom kidolgozású istennő mozdulatainak könnyedsége, mozgalmassága.

szamothrakei-nike

A görög szobrász jellemzően a mitológiából merít. Niké a győzelem istennője, Pallasz titán és Sztüx lánya. Zeusz titánokkal vívott nagy harcában anyjával és testvéreivel együtt az isten oldalán harcolt, irányította és győzelemre vitte harci szekerét, ezért Zeusz hálából befogadta az olimposziak közé. Mitikus alakja az irodalomban Hésziodosz műveiben jelenik meg először. De a hétköznapi emberek körében is népszerű, nemcsak a nagy csaták előtt fohászkodtak hozzá, hanem sportversenyeken is. Nevét jelzőként is használták, például Athéné Niké, ami valami olyasmit jelent, hogy Athéné, a győző, a győztes. A rómaiak Victoria néven éltették tovább alakját.

Sokféle alakban megmintázták, szobrok, domborművek szép számmal maradtak fenn, amelyeken láthatjuk futó testtartásban, vagy saruit felcsatoló alakként, leggyakrabban szárnyas nőként. Legszebb példája a Louvre-ban látható Szamothrakéi Niké, amely 1934-ben és 2013-ban felújításon esett át, az állagmegóvás mellett többek között megtisztították a rárakódott portól, amely már barnára színezte. A hellenisztikus kori alkotás mind a mai napig ámulatba ejti csodálóit.

SzaSzi

Forrás: Vojtech Zamarovsky: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban, 2001.; collections.louvre.fr; hu.wikipedia.org; wikiwand.com; mozis.blog.hu

A képek a Wikimedia Commons és a flickr.com gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház
45. rész: A négy tetrarcha portrészobra
46. rész: Johannes Aquila: Szent László – A veleméri templom freskórészlete
47. rész: A Colosseum
48. rész: A conwyi vár
49. rész: Antoni Gaudí: Park Güell
50. rész: A maharadzsapalota
51. rész: Niobé-kratér
52. rész: Ponte Vecchio
53. rész: Az Aranyhajó
54. rész: A Szent István-terem
55. rész: Humayun császár síremléke
56. rész: A Big Ben
57. rész: A rábaszentmiklósi Szent Miklós templom
58. rész: A Mátyás-templom
59. rész: A Sándor-erőd
60. rész: A Hohenzollern-kastély
61. rész: Gustav Klimt: A csók
62. rész: Míg a halál el nem választ... ‒ Sten Sture jegygyűrűje
63. rész: A Lánchíd

2021.11.20