A köszöntők során Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy Győr mindig emblematikus helyszíne volt a magyar hadiiparnak. Fejlesztése stratégiai kérdés, hiszen a XX. század megmutatta, hogy egy hadiipar nélküli ország pillanatok alatt elveszítheti függetlenségét, s jó lenne többet nem lépni ugyanabba a folyóba, mint a XX. században több alkalommal. Kiemelte, hogy reményei szerint a jelenleg zajló Zrínyi 2026-os haderőfejlesztési program során Győr is betölti majd szerepét.

Szeles Szabolcs, Győr alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a város gazdaságilag sok lábon áll, és annak üzemei mindig kivették részüket a honvédelemből a vagongyártól a kekszgyárig. A helyi hadiipar európai mércével mérve is jelentős hagyományokkal büszkélkedhet, s Győrben ma is vannak olyan ipari szereplők, akik tudnak és képesek hozzájárulni az ország védelmi képességeinek növeléséhez.

A Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Pintér-Péntek Imre kiemelte, hogy bár jelenleg Győr történetét gazdasági szempontból aranybetűkkel írják, a hadiipar egy olyan kitörési lehetőség, amely viharfelhők esetén rendelkezésre áll. Győr képes megfelelni ennek a feladatnak, mert mind a múlt, mind az attitűd, mind a vállalkozói réteg ehhez rendelkezésre áll.

A konferencia levezető elnöke, a HM HIM parancsnoka, dr. Kovács Vilmos ezredes köszöntőjében szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy bár manapság a honvédelmi fejlesztéseknek van egyfajta nem túl pozitív mellékíze, de ezek szükségesek egy ország megmaradásához. Kiemelte, hogy megtapasztaltuk, milyen az, amikor a magyar hadiipar romokban van, mivel 130 éven belül immár negyedszer kell nekikezdeni ennek a feladatnak.

Hetzmann Béla, a Rába Nyrt. elnök-vezérigazgatója 125 éves a legnagyobb győri hadiipari beszállító címmel röviden beszámolt a Rába múltjáról, hadiipari történetéről, s arról, hogy jelenleg milyen ehhez kapcsolódó tevékenység zajlik a cégnél. Kiemelte, hogy ma is gyártanak futóműveket az Egyesült Államok Cougar páncélozott járműveihez. Beszélt a céggel kapcsolatos tervekről, amelyek szerint a cél az, hogy a Rába a sok középszerű termék helyett kevesebb, de Európában is elsőrangú alkatrészeket legyen képes előállítani, amihez új szemlélet és sok beruházás kell a szellemi és fizikai építkezés mellett. Cél, hogy az új üzleti modell következtében a Rába beszállítóként ismét komoly szereplő legyen.

Dr. Krámli Mihály, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum neves kutatója rendszerint az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti erejéről publikál, most azonban A győri Magyar Ágyúgyár Rt. felállítása című összefoglalójában városunk egykor birodalmi jelentőségű hadi létesítményének létrejöttét vázolta fel a hallgatóságnak. Mivel a dualista állam közös ügyeihez a befizetések 1/3-át Magyarország adta, a magyar kormány követelte, hogy a hadiipari megbízások harmadát magyar cégek kapják. Igen ám, de kevés igazán komoly ilyen jellegű létesítmény volt az országban, így elhatározták egy a legnagyobb lövegek előállítására is képes gyár megalapítását. Kevéssé ismert, hogy az eredeti tervek szerint a gyár Diósgyőrben alakult volna meg, és igen komoly politikai és gazdasági csörték segítségével valósulhatott csak meg. Míg a magyar kormány elsősorban a brit Vickers-szel kívánt együttműködni ehhez, Bécs inkább a Skoda Műveket favorizálta, vagy a német Krupp vállalatot. A tárgyalások elhúzódása is okozta, hogy a gyár a világháború kezdetén még messze nem állt készen a gyártásra. A menetrend szerint 1915 közepén kezdte volna a termelést, 1917-től már nagy kaliberű mozsárágyúkat, s végül 1920-tól a monarchia csatahajóinak fő fegyverzetét jelentő hatalmas, több ezer tonnás háromlöveges páncéltornyait is képes lett volna megépíteni. Sajnos ez utóbbira már nem kerülhetett sor a történelem alakulása miatt.

A győri Magyar Ágyúgyár Rt. története és az ágyúgyár munkástelepe címmel a konferencia elnöke, dr. Kovács Vilmos ezredes következett, folytatva az előző előadást. Az ágyúgyár fő profilja rövid története során a kis- és közepes kaliberű modern lövegek gyártása volt, elsősorban a 7.5 cm-es hegyi ágyú, illetve a 10 cm-es tábori ágyú került ki a győri üzemből, mindösszesen kb. 700 darab, de gyártottak itt 15 cm-es lövegeket is. A gyár beszállítókkal működött együtt, ágyútalpak érkeztek Resicabányából, lövegcsövek Diósgyőrből, melyeket itt szereltek össze. A korszak csúcsfegyverének számító 30.5 cm-es mozsarak esetében a K.u.K. szintén rendelt a győri gyárból. Az előadó külön kiemelte, hogy helyi fejlesztések is voltak, elsősorban aknavetők terén. Szó esett a gyár dolgozóinak kiépített munkástelepről, amely a korban minőségi otthont biztosított 405 családnak, kertekkel, közösségi terekkel tervszerűen kialakítva. Habár ez csak a munkások 10%-át jelentette, Győr városképének ma is meghatározó eleme ez a városrész.

A szusszanásnyi szünet után dr. Polgár Balázs következett, aki a győrszentiván–gönyűi ágyúgyári lőtérről ismertette a kutatások eredményeit. Az előadó először a forrásokról számolt be, amelyek segítik az egykori lőtér történetének megírását, s amelyek lehetővé teszik a helyszíni bejárások során talált objektumok értelmezését. Kiemelte a bécsi Kriegsarchiv, illetve a HM HIM térképtárának kiemelkedő jelentőségét az ágyúgyári lőtérrel kapcsolatban. Eléggé ismert, hogy a lőtér I-IX-ig számozott megfigyelőállásainak egy része a mai napig fennmaradt, bár természetesen az idő vasfoga megtépte. Az állások egymástól 1.4-1.8 km-nyi távolságra feküdtek egy vonalban. Ezek elméleti rekonstrukciója a helyszíni megfigyelések és felmérések segítségével megtörtént, mintegy 7 m2-es beton-föld létesítményt kell elképzelnünk. A lőalagút maradványai is jelentősek, ahol az ágyúcsöveket lehetett vizsgálni. A feltárások során nagy mennyiségben került elő világháborús lőszer. A Győr melletti a maga idejében a monarchia legmodernebb lőtere volt, s a háborús vereség a lőtér aranykorának végét jelentette, bár a II. világháború idején újra használatba vették, sőt a szocializmus korszakában is bizonyos részeit. Polgár Balázs kiemelte, hogy a lőtér egyedülálló hadiipari emlék.

Ezután A Messerschmitt Me 109-es vadászgépek gyártása a Magyar Vagon- és Gépgyárban (1941–1944) című előadásával Áldozó István, a győri levéltár (MNL GyMSM GyL) igazgatóhelyettese lépett a pulpitushoz, s a címből következően a közismert német vadászrepülőgép győri gyártásáról beszélt. Mivel az első világháborút követően Magyarországnak tilos volt repülőgépeket üzemeltetnie honvédelmi célokra, az újrafegyverkezést a nulláról kellett kezdeni a 30-as évek végén. Ez hozta a kényszert, mely szerint licencben kellett gyártani már bevált típusokat, hiszen nem volt lehetőség saját fejlesztésre, amely amúgy is túl sokáig tartott volna. A kezdeti olasz gépeket követően a modern hadviselés igényeinek jobban megfelelő Messerschmitt Bf 109-es vadászgép magyarországi gyártásában sikerült megállapodni 1941-ben a németekkel, amely szerint a győri gyártás 2/3-át német, 1/3-át a magyar haderőnek szállítják le. A sárkányok gyártása elméletben 50 db/hónap lett volna, de ez nem ment zökkenőmentesen, ráadásul mind a háborús nyersanyaghiány, mind a német fél hibái és késései komolyan befolyásolták a mennyiséget. A termelés a települést érő nagy bombatámadást (IV. 13.) megelőző hónapban, 1944 márciusában tetőzött 40 darabbal. Győrben a Bf 109-es G-4, majd G-6 variánsai készültek, 1944-ben pedig a G-14-es. Ez utóbbi egy erősebb motorral és nagyobb kaliberű gépágyúval készülő még újabb, világszínvonalú verzió volt.

A Győri Szerszámgépgyár tevékenységét 1951-1964 között dr. Honvári János, a Széchenyi Egyetem professzora foglalta össze. Sajnos a szerszámgépgyár története forráshiányos, iratanyaga nagyrészt eltűnt. Rövid történeti keret után az 1951-ben önállósült gyár kezdeti nehézségeit ismertette az előadó, amelyek egyszerre voltak személyi és anyagi természetűek. A gyár profilja sem volt tisztázva, a háború után elsősorban mezőgazdasági gépek, illetve tűzhelyek készültek itt. Az első nagy katonai projekt a 37 mm-es légvédelmi ágyú volt, amelyből több mint ezer készült Győrben 1953-ig. A gyár életében nagy változást hozott az 1951-ben igazgatói székbe került Horváth Ede, aki kemény, önfejű ember volt, ugyanakkor elődjével ellentétben sikert ért el a szerszámgépgyár felfuttatásában. A győri ipar történetében jelentős Horváth Edéről az előadó megjegyezte, hogy szükség lenne végre egy jó, modern biográfiára róla. A korszakot ugyanis személyi ellentétek és belső pártharcok is jellemezték. Nagy Imre miniszterelnökségével ismét a polgári termékek gyártása került előtérbe, egészen a vagongyárral való 1963-as egyesülésig.

A konferencia zárásaként dr. Germuska Pál, az Országos Levéltár igazgatóhelyettese adta elő Páncélozott járművek gyártása az 1960-1970-es években című előadását. A győri páncélozott járművek gyártása azt követően kezdődött, hogy a KGST 1957 után elkezdte kialakítani, melyik tagország milyen hadiipari termékek gyártására szakosodjon. E profilozás során hazánkra többek közt a páncélozott szállító harcjárművek (a katonai szakzsargonban PSZH-k) estek, melyeket Győrben kellett előállítani. Az ilyen járművek iránti igény akkor nőtt meg, mikor a gépkocsizó lövészeket a harcászatban felváltották a gépesített lövészek, akiket már nemcsak a csatatér közelébe szállít a teherautó, hanem komoly tűzerejű, terepen is bevethető járműről harcolnak. A magyar tervezésű D-442 FUG (Felderítő Úszó Gépkocsi) a korszak jellegzetes harcjárműve, amely viszonylag jó páncélvédettséget adott, kissé gyenge motorteljesítmény mellett. Az irreális várakozások miatt a gyártás nem ment ütem szerint, de 1965-től már nagy mennyiségben kerültek a honvédséghez a FUG-ok. E jármű továbbfejlesztése volt a D-944, vagyis a röviden csak PSZH-nak hívott PSZH, amely már 14.5 mm-es géppuskát kapott toronyban. Az 1978-ig tartó gyártás során évente több száz jármű készült Győrben, köztük jelentős mennyiségben exportra más KGST államokba.

Összegezve elmondható, hogy a szép számú közönség érdekes és tartalmas előadásokban hallgathatta meg Győr ipartörténetének egyik különleges szegmensét, s remélhetőleg majd mások is megismerhetik, mivel a rendezvény során többször kiemelésre került, hogy szándékaik szerint a konferencia anyaga kötetben is kiadásra kerül majd, illetve a Hadtörténeti Intézet szívesen támogatná egy kiállítás létrejöttét a témában.

Horváth Gábor