Nem születünk szülőnek, és aztán egy valóban szép napon azzá válunk. Egy teljesen új, nagyon fontos, „embert formáló” szerepben kell helytállnunk. Természetes, hogy ehhez leginkább saját eszköztárunkat használjuk. Milyen apai mintákat hozott otthonról, ismeretségi köréből vagy éppen olvasmányélményeiből?

Az apaságunk is olyan, mint az anyanyelvünk. Egy részét hozzuk a génjeinkben, másik részét otthonról a tapasztalataink révén. Harmadik részét összeszedegetjük a környezetünkből: figyeljük, mások hogyan csinálják. Végső soron pedig meghozzuk a saját döntéseinket: mit szeretnénk továbbvinni, mit akarunk elhagyni. De ahogy a nyelvhasználat esetében, az apaságunkban is sokat segít, ha tanulunk egy kis „nyelvtant”. Tudatosabbak leszünk, így számunkra is nagyobb öröm lesz az apai működés, a gyermekünkről nem is beszélve.
Én is így szedegettem össze mindazt, ami a saját apaságomat jellemzi. Ugyanakkor azt is érzem, hogy sokkal jobb lehetőségeink vannak, mint az előző generációknak. Többet tudunk az emberi lélekről, a kapcsolatok működéséről, a gyermeklélektanról. Ez persze felelősség is: a több tudással több feladat is jár. Egy biztos: nem kérhetjük számon az előző generációkon mindazt, amit ők még nem tudhattak.

Négygyermekes apaként sokat tapasztalhatott. Volt olyan nevelési helyzet, amikor jól jött volna egy kis segítség? Tanács, praktika, könyv…

Gimnazista korunk óta törekedtünk arra, hogy megtartó, hasonló élethelyzetben lévő emberekből álló közösségeknek lehessünk tagjai. Nagy hálával tapasztaltuk, hogy ezek a kapcsolatok működtek és működnek. Így aztán mindig volt segítség. A baráti körünk, a közösségeink, a hozott mintáink: mind segítséget jelentettek ahhoz, hogy végiggondoljuk, mit miért teszünk vagy nem teszünk. Igyekeztünk egy-egy döntés távolabbra ható következményeit is belekalkulálni. Biztosan sok mindent elrontottunk, de ma a gyerekeinket látva azért mégiscsak úgy tűnik, gyökeresen nem szúrtuk el.

Régebben volt a hagyományos családmodell, és a kiterjedt rokonság elérhető közelségben. Ma mintha mindez bonyolultabb lenne. Egész, mozaik és csonka családok; édesapák, pótapák, fogadott apák; gyermekükkel együtt élők és láthatásra járók... Hogyan változtat mindez az apai szerepen? Változtat egyáltalán?

Minden embernek alapvető vágya és szükséglete, hogy kapcsolódhasson másokhoz. Ez évezredek alatt sem változott. A kapcsolódás lehetőségét és módját keressük generációról generációra, ezt tesszük ma is. Az egész családban élő és a sajátos helyzetben lévő apák is erre törekszenek, mint ahogyan a gyermekeik is erre vágynak. Nem szabad, hogy az élethelyzet elfedje előlünk ezt az alapvető törekvést. Így aztán az apai alapelvek, vagyis apakulcsok is ugyanazok, csak a kifejezési formáikat kell jól megtalálnia minden, gyermekéhez kapcsolódni vágyó apának.

Mikor szánta rá magát, hogy belevág egy efféle, apákat segítő, támogató könyv megírásába?

Amikor rájöttem arra, hogy mi a különbség modell és alapelv között. Miután 2008-ban megjelent Apa-kép-írás című könyvem, csodálkozva és örömmel láttam, hogy egy évtized alatt számos egyéb, apák által írt történetgyűjtemény látott napvilágot. Ezt a felfutást még ma is lehet érezni. Úgy tűnik, szeretünk történeteket olvasni – és írni is. Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy egy történet mindig csak modell lehet: azaz annak az apának, annak a gyereknek, annak a családnak az adott helyzetben megélt tapasztalata. Örömmel olvassuk őket, de a legtöbb esetben nagyon kis mértékben tudjuk a saját életünkre alkalmazni.
Néhány évvel ezelőtt azt kezdtem keresni, vajon vannak-e a modellek mélyén olyan alapelvek, amelyeket már nem kell a saját helyzetünkre „lefordítani”, hanem amelyeket bármelyik apa, bármely élethelyzetben, bármelyik gyermekével kapcsolatban alkalmazni tud. Kerestem a közös nevezőt, hiszen nagyon sokféleképpen vagyunk apák. Vannak köztünk házasságban élők, egyedül élők, gyermeküket egyedül nevelők, gyermeküket csak bizonyos időszakokban látók, mozaikcsaládban élők… rengetegféle élethelyzetben kell apának lennünk. Azokat a kapaszkodókat akartam megtalálni, amelyek bármelyikünk számára segítséget jelentenek, amikor a gyermekünkkel való kapcsolódáson dolgozunk. Rájöttem, hogy három ilyen alapelv van. Ezek az apakulcsok. És arra is rájöttem, hogy a tudás kulcsához, a jóakarat kulcsához és a szövetség kulcsához csak akkor tudunk közelebb kerülni, ha apróbb részfeladatokra bontjuk őket. Ezért szerepel a könyvben mindhárom apakulcs mellett négy-négy kihívás. Ezek segítenek igazán gyakorlottá válni a kulcsok használatában.

Mi volt a legfontosabb gondolat, amit szeretett volna elmondani a kötettel?

Hogy van remény. Van remény arra, hogy napról napra, hétről hétre egy kicsivel jobb apák lehessünk. És nemcsak remény van rá, hanem eszközeink is vannak hozzá. Hogy az az apa, aki nehezen találja a kapcsolódás módját, mégiscsak el tudjon indulni ezen az úton. És apró lépésekkel, de folyamatosan haladni tudjon. Ha egy apának a mindennapokban eszébe jut az ismerd – szeresd – támogasd hármas kulcsa, már sokat tett a gyermekével való kapcsolódásért.

Megakadt a szemem a könyv egy mondatán: „Mert a kapcsolódásainkban élünk tovább. Ez az öröklétünk.” Kifejtené egy kicsi bővebben ezt a gondolatot?

Rengeteg apát kérdeztem meg arról, mit szeretne, mire emlékezzen a gyermeke a vele töltött időből. Kivétel nélkül mindenki élményeket és viszonyulásokat sorolt fel. Amikor együtt kirándultunk, amikor átöleltem a vállát, amikor megnevettetett, amikor meg tudtam lepni a régóta vágyott plüsskutyával… És tudja, hogy mit mondanak a gyerekek, amikor őket kérdezem arról, mire emlékeznek szívesen az apjukkal töltött időből? Pontosan ugyanezeket az élményeket sorolják fel. Soha senki nem említett még pénzösszegeket, ruhamárkákat vagy épp autótípusokat. Csak az marad számunkra egymásból, ami kapcsolódásból született. Az emlékeink, az élményeink – és azok a tárgyaink, amelyekhez emlék és élmény kapcsolódik. Mindannyian elmúlunk erről a földről. Csak a kapcsolataink maradnak. Ezért mondom, hogy ez az öröklétünk.

A kötet nem kínál kész recepteket. Kihívásokat állít olvasói elé, feladatokkal sorozza meg, teszteket kínál. Mindezt úgy, hogy az apró lépések módszerét hirdeti. Óvja olvasóját az azonnali sikerek erőltetésétől. Ennyire eredményorientáltak lennének az apukák? Vajon képesek lesznek lassítani?

Mindannyian a „gyorsan valami finomat” és a „két nap alatt mínusz tíz kiló” bűvöletében élünk. És miközben tudjuk, hogy lehetetlen, amit ígérnek és mit kívánunk, mégis újra meg újra elhisszük, hogy lehetséges. Eszem ágában sincs hazudni az apáknak – köztük saját magamnak. A kapcsolódást felépíteni és megtartani nem öt perc alatt lehetséges. Ez ugyanakkor könnyebbség is: apaként sem az a dolgom, hogy minden erőmet megfeszítsem, és egy hétig kitartsak valami rettenetes erőpróbában. Épp ellenkezőleg: határozzak el valami apróságot. Amellett viszont tartsak ki hűségesen. Az apró lépések módszere nem meríti ki az erőmet két nap alatt, hanem fenntartható változást hoz az apai életembe. Hiszen tartósan kapcsolódni nem kampányüzemmódban lehet, hanem hosszú távra tervezve.
Az Apakulcs közösségében hármas segítséget ajánlok a fejlődni vágyó apáknak. Az első „láb” természetesen az Apakulcs könyv. A második az a hét ingyenesen kitölthető teszt, amelyek egymás után megjelennek az apakulcs.hu oldalon. Egyelőre a saját apaságomat felmérő Apakulcs – Alapteszt, illetve a saját apamintámat feltérképező Apakulcs – Örökségteszt tölthető ki. Decemberben aktiváljuk a Családi teszteket, amelyek segítségével a gyermekem és a társam tudja elmondani, hogy milyen apának tapasztalnak engem. Illetve a három apakulcsot részletesebben felmérő Mélységi tesztek is elérhetővé válnak 2022 elején.
Biztos vagyok abban, hogy a könyv szemléletével, lelkesítő üzenetével jól összhangba kerül, ha valaki objektív képet kap saját apai működéséről. És bár a tesztek kifejlesztése sok munkaórába és pénzbe került, fontosnak tartom, hogy minden apa hozzáférjen, akinek ez segítséget jelenthet. Ezért döntöttem úgy, hogy a tesztek továbbra is ingyenesek maradnak, illetve fenntartásuk önkéntes adományokkal támogatható.
Az Apakulcs támogató közegének harmadik „lába” pedig az előadások és tréningek világa. Mert nagyon értékes, ha saját magamról megtudom a legfontosabbakat, de amikor mindezt hasonló élethelyzetben lévő „sorstársakkal” is meg tudom osztani és együtt tudunk gondolkodni a fejlődés lehetőségéről, az mindenkinek lelkesítést és erőt ad, és valóban megkoronázza ezt a folyamatot.

Aki ismeri a pályáját, jól tudja, hogy istenhívő. Elkerülhetetlen volt, hogy ebben a kötetben erről is szó essék. Mennyiben más keresztényként megélni a családapai hivatást? Magasabb a mérce? Vagy éppen több az erőforrás?

Leginkább annak tudatát jelenti, hogy semmim sincs, amit én magam is ne kaptam volna. És csak azt tudom továbbadni, amit én is ajándékba kaptam. Számomra fontos, hogy saját magamat ne középpontnak, hanem inkább közvetítőnek lássam. A saját apaságomat végső soron nem tudom máshonnan eredeztetni, csak a mindenható Atyától, aki nekem is édesapám, apukám. Aki velem is kapcsolódásra törekszik. És – csodák csodája – Ő sem tesz mást, mint használja a három apakulcsot: ismerni, szeretni és támogatni akar engem. Erre a párhuzamra rácsodálkozni számomra kifejezetten felszabadító élmény.

A kötet végén, az apakulcsok használatának összegzésekor egy szimbolikus kulcskarikát és egy kulcstartót „ajándékozott” olvasóinak. A könyvet olvasva azonban az én szemem elé végig egy „családi” szerszámos táska képe tolakodott, amelyben „anyacsavarok” és „apakulcsok” lapultak meg. Ezért kérdezem, hogy a kötet lehet-e a szülőpár közös olvasmánya? Használhatók-e az apás módszerek az anyák számára is?

Feleségem, Margit fogalmazta meg, hogy az apák és az anyák számára alapvetően más jelenti a feladatot a gyerekeikkel való viszonyban. Az apák számára talán a közeledés és a kapcsolódás a legfőbb kihívás, az anyák számára pedig épp az elengedés, a távolodás. Nyilván vannak kivételek, de talán a nagy átlagot nézve igaz lehet ez a különbség. Épp ezért izgalmas kérdés, hogyan tudjuk egymást támogatni a családi helyzetekben. Egészen biztos vagyok abban, ha egy anya elolvassa az Apakulcsot, akkor számos ötlete támad arra vonatkozóan, hogyan segítse a társát a gyerekeivel való kapcsolódásban, és ez jól is van így. Csak ne felejtse el megkérdezni tőle, valóban jól gondolja-e.

Süveges Gergő Apakulcs című kötetének bemutatójára november 21-én, vasárnap délután 14 órakor kerül sor a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán. A szerzővel Ihász Anna beszélget.

Berente Erika