Megjelenik a Led Zeppelin Four Symbols című albuma

ZENE a napon: 1971. november 8. ‒ tmoni írása

led-zeppelin-four-symbols

1971-ben ezen a napon, november 8-án jelent meg a Led Zeppelin negyedik albuma, a Four Symbols az Atlantic Records kiadásában. A felvételek a hampshire-i Headley Grange-ben, a londoni Island Studiosban és a Los Angeles-i Sunset Soundban készültek, a producer Jimmy Page, az együttes gitárosa volt.

A zenész kíváncsi volt, hogy reklám nélkül, csak a zenével el lehet-e adni a lemezt, ezért nem került fel a borítóra a zenekar neve, és nem kapott igazi címet sem, 4 szimbólummal helyettesítette. Ezt viszont lehetetlen volt kimondani, így többféle néven emlegették: Led Zeppelin IV, Four Symbols (Négy Szimbólum), Runes (Rúnák), Sticks (Rőzse), Man with Sticks (A rőzsehordó ember), Zoso (az első szimbólum miatt), Four (Négy) és Untitled (Cím nélküli). A jelképeket a tagok választották, és a külső borítóra még ezek sem kerültek fel. A kiadó persze kereskedelmi öngyilkosságnak minősítette az ötletet, de Page nem hagyta magát befolyásolni, ugyanis az volt a kritikusok véleménye a Zepről, hogy sikereiket kizárólag a jó marketingnek köszönhetik. Így hát Jimmy ragaszkodott a reklámellenes megjelenéshez, Peter G. Grant (1935-1995) menedzser pedig teljes mellszélességgel támogatta.

led-zeppelin-four-symbols

És bebizonyosodott, hogy a jó zene eladja magát, hiszen több mint 37 millió példányban kelt el, így bekerült a világ legsikeresebb albumai közé, és szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben is. Az Egyesült Királyságban első lett a listákon, az Egyesült Államokban pedig második, és 259 hétig le se került róla. A Led Zeppelin IV. a mai napig szerepel a klasszikus rockzenét játszó rádiók műsorán, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen ezen található a Stairway to Heaven, minden idők egyik legnépszerűbb rockhimnusza, az együttes ikonikus szerzeménye. Nemcsak a közönség, a szakma is jól fogadta a Four Symbolst: a rock remekművének nevezték, és a heavy metal, a vidéki angol folk, a tiszta rock & roll és a városi blues zseniális ötvözetének. Epikus érzést ad a hallgatónak, de szeizmikus ritmusainak és sokrétű dinamikájának köszönhetően van egy nagyszerű drámai vonulata is. Gazdag és sokszínű. Vitathatatlan érdeme a közvetlenség, a hatásosság, a tömörség, az atmoszférikusság és a koncepcionális belső feszesség.

A lemezbemutató koncertre 1971. március 5-én, a belfasti Ulster Hallban került sor, és itt hangzott el először élőben, nyilvánosan a Black Dog, a Stairway to Heaven, a Going to California és a Rock and Roll.

Két vendégzenész is közreműködött az albumon, a Fairport Convention énekese, Sandy Denny (1947-1978) a The Battle of Evermore-ban, és a Rolling Stones zongoraművésze, Ian Stewart a(1938-1985) a Rock and Rollban. A lemezt a hetvenes években többször újra kiadták, a nyolcvanas években CD-n is, 2014-ben pedig a remasterelt változat is megjelent. Nem véletlen, hogy ilyen hosszú az utóélete ennek az egyedülálló zenei anyagnak, hiszen igazán ritkaság, ha minden ízében tökéletesre, ennyire egységesre sikerül – márpedig itt ez történt. A Led Zeppelin IV. nemcsak a zenekart határozza meg, hanem a 70-es évek hard rockjának hangzását és stílusát is. Jimmy Page (1944) kifogástalan riffjeitől, John Paul Jones (1946) zenei találékonyságán és Robert Plant (1948) tiszta énekhangján át a titáni John Bonham (1948-1980) dobhangzásig a IV. még mindig olyan frissességet sugároz, ami meghazudtolja a korát.

Tracklist:
01. Black Dog (Jimmy Page – Robert Plant – John Paul Jones)
02. Rock and Roll (Jimmy Page – Robert Plant – John Paul Jones – John Bonham)
03. The Battle of Evermore (Jimmy Page – Robert Plant)
04. Stairway to Heaven (Jimmy Page – Robert Plant)
05. Misty Mountain Hop (Jimmy Page – Robert Plant – John Paul Jones)
06. Four Sticks (Jimmy Page – Robert Plant)
07. Going to California (Jimmy Page – Robert Plant)
08. When the Levee Breaks (Jimmy Page – Robert Plant – John Paul Jones – John Bonham – Memphis Minnie – Kansas Joe McCoy)

tmoni

Forrás: Wikipédia, Wikipedia, Shock magazin, BBC, Ultimate Classic Rock, AllMusic, Louder, MonterreyRock

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

2021.11.08