A Debrecentől jó 40 kilométerre, északra lévő mezőváros még beleesett a török akciórádiuszába, sőt Johann Rauber (vagy Rueber, mindkét változatot használják) kassai főkapitány, aki 1568-tól 1584-ig, tehát viszonylag hosszú ideig töltötte be azt a tisztséget, szóval Rauber vagy Rueber hírét vette, hogy a török az aktuális békét megszegve valamiféle erődítést akar építeni Kállóban. Ezért is aztán úgy gondolkodott, hogy akkor inkább ő építi meg azt az erődöt, és az 1570-es évek elején katonákat és mérnököket küldött a városkába. Ahova aztán megérkeztek a várépítésre kirendelt, azt gyalog vagy fogatos robotként végző jobbágyok is. Nagykálló vára pedig, mivel fapalánkok, vesszőfonatok közé döngölt agyagos földből épültek falai, hát hamar el is készült. Tudjuk, sokszor még a kőváraknál is tovább bírták ezek a falak az ágyúzást, hiszen a föld szó szerint elnyelte a kilőtt kő vagy fém golyóbisokat. Egyetlen, de nagy ellenfele ezeknek a falaknak a víz volt, egy-egy erősebb esőzés vagy megáradó folyó, mint ahogyan a vályogházakban, itt is komoly károkat tudott tenni.

A kállói vár 1592-es metszeten (Katasztrófavédelem Központi Múzeuma CC BY-NC-ND)

Szóval hamar elkészülhetett Nagykálló palánkvára, mert 1575-ben a szultán máris követelte Bécstől a lerontását, hiszen Kálló léte ellentétes volt a fennálló békeszerződéssel, megváltoztatta a környéken kialakult status quo-t. Aztán első kapitánya, Prépostvári Bálint sem volt rest ember, hanem derekasan kaszabolta a környéket járó, fosztogató tatárokat és az akindzsik gyülevész hadinépét. A végvári harcok első időszaka az, a cselek, lesvetések, kettős vagy többes viadalok kora. Amiket persze Bécs és Sztambul is tiltott, de mindkettő elég messze volt ahhoz, hogy a tiltásnak igazán érvényt szerezzen. 1596-ban, talán egy ostrom vagy valami nagyobb eső után, Nagykálló várára 300 jó aranyforintot költött el a Szepesi Kamara. Négy esztendő múltán pedig a bécsi király, az inkább Prágát szerető Rudolf Káthay Mihályt tette Kálló kapitányává. Aki pedig négy esztendő múlva simán kinyitotta a kapukat Bocskai hajdúi előtt. Ezért és tehetsége révén aztán a fejedelem kancellárjává nőtte ki magát, majd a fejedelem betegségének idején megingott benne a bizalom, börtönbe került. Bocskai kassai halála után bizony Káthay uramat lekaszabolták a hajdúk, arra gondolván, hogy valóban köze lehetett szeretett uruk halálához.

Bocskai és hajdúi rézkarcon (Hajdúsági Múzeum CC BY-NC-ND)

Kálló viszont a bécsi béke után visszakerült a királysághoz, hogy aztán 1619-ben Bethlen Gábor csapatai előtt nyisson kaput. A nikolsburgi békében a vármegyével együtt meg is szerezte a várat a fejedelem, majd 1645-ben, a linzi békében I. Rákóczi Györgyöt is megerősítették Kálló birtokában. De aztán ismét királyi vár lett Nagykálló, amit 1660 körül Kücsük Mehmed, a későbbi váradi pasa sikertelenül próbált elfoglalni. 1672-ben viszont a Szuhay Mátyás által vezetett bujdosók és szegénylegények rövid időre megszállták a várat, amely aztán 1681-ben, Teleki Mihály kancellár ostroma után Apafi fejedelemé lett. Thököly is birtokolta így vagy négy esztendeig, aztán ismét csak jöttek a császári katonák a kétfejű sasos zászlóval. 1703-ban Rákóczi gyengén felfegyverzett kurucai kerítették be. Előbb a kaput törték volna be fejszével, majd gyújtónyilakkal próbálkoztak, sikertelenül. A várőrséget, negyven katonát végül a város népe győzte meg a megadásról, azok pedig szabadon el is vonulhattak. De a kállóiak sem jártak jobban, hiszen a nagyságos fejedelem 1704-ben más várakkal (pl.: Tokaj) együtt Kállót is leronttatta. Egészen 1709-ig bontották a falait, és olyan sikeresen dolgoztak, hogy Nagykálló várának tényleg nyoma sem maradt.

Címlapkép: A kállói vár egy másik korabeli metszeten (varak.hu)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu