''Párizs mindig jó ötlet''

Filmvárosok: Párizs

filmvarosok-parizs

A Filmvárosok főszereplője ezúttal Párizs, hiszen maga a mozi is Párizsban született: 1895. december 28-án vetítettek le a Lumière testvérek tíz rövidfilmet a nagyközönség előtt egy kávézóban, azóta is ezt az eseményt tartjuk a mozi születésének.

A legelső, Párizsban forgatott film is a testvérek nevéhez fűződik, az egy perc hosszú Excursion automobile Paris-Meulan a városi szórakozást bemutató sorozatuk egyik része volt. Az 1910-es és 1920-as években már több film is készült a mozi fővárosában, a legismertebb történet talán a Fantômas 1913-ból. A ’30-as évekre már egyre kiforrottabb lett a filmnyelv és -technika, egyre komolyabb alkotások készültek: René Clair (Párizsi háztetők alatt), Jean Renoir (A vízből kimentett Boudu), Jean Vigo (Atalante) és Marcel Carné (Mire megvirrad) is ekkor kezdte rendezői karrierjét.

1945-ben, a már felszabadított Párizsban mutatták be Carné egyik legismertebb filmjét, a három és fél óra hosszú Szerelmek városát, amelyet szokás a francia Elfújta a szélnek is nevezni, és amelyet sokan tekintenek a francia filmművészet egyik csúcsának. Persze ez csak úttörő példája a párizsi szerelmes filmek sokaságának…

Természetesen az amerikai filmgyártás is korán felfedezte magának a francia fővárost, hiszen már a legelső Oscar-díjkiosztón egy olyan film nyert el három szobrot is, amely Párizsban játszódik: A hetedik mennyország című némafilm a legjobb rendezés, a legjobb forgatókönyv és a legjobb női főszereplő kategóriában tarolt. Bár egyáltalán nem Párizsban forgatták az Egy amerikai Párizsban-t sem, de mégis muszáj megemlíteni, mert a film kiválóan adta vissza a város hangulatát. A tengerentúli sztárok közül talán Audrey Hepburn tért vissza legtöbbször a városba, összesen hat filmje játszódik itt: három romantikus vígjáték (Sabrina, 1954; Délutáni szerelem, 1957; A lány, aki ellopta az Eiffel-tornyot, 1964), egy musical (Mókás arc, 1957) és két romantikus bűnügyi vígjáték (Amerikai fogócska, 1963; Hogyan lopjunk egymilliót?, 1966). Hepburn és Givenchy legendás kapcsolata a Sabrinával kezdődött (ebből a filmből származik a híres mondat is, amely ennek a cikknek is a címe lett), nem csoda, hogy Hepburn és az elegáns stílus örökre szinonimává vált.

De térjünk vissza a franciákhoz, és nemcsak azért, mert nekik is van egy Audrey-jük, Tautou, akinek legismertebb alakítása az Amélie csodálatos élete címszerepe. A film főleg a Montmartre-on játszódik (jelen cikk írója rendes turistához méltóan el is zarándokolt a filmben megörökített Két malom kávézóba egy Croque-monsieur-re).

A hatvanas években a francia új hullám új lendületet adott a filmes nyelvnek, így Párizs megint kicsit főszereplőjévé válhatott a hetedik művészeti ágnak. Jean-Luc Godard 1960-as Kifulladásig-ja mutatta meg a fiatal rendezők útját, de Jean-Paul Belmondo is gondoskodott arról, hogy emlékezetessé váljon a film. Godard a rendkívül izgalmas hatvanas években szinte évente készített egy filmet Párizsban: A nő, az nő, Éli az életét, Alphaville, Bolond Pierrot, Hímnem-nőnem, A kínai lány – azóta mindegyik az egyetemes filmtörténet klasszikusává érett. Az 1964-es Külön banda híres jelenete, amikor a szereplők keresztülfutnak a Louvre-on 9 perc 43 másodperc alatt, ami új világrekord (ezt majd Bertolucci forgatja újra az Álmodozókban, és persze a film címe ihlette Quentin Tarantinót is, amikor a filmcége számára keresett nevet: Band Apart).

Természetesen Godard-on kívül más rendezők sem tétlenkedtek a pezsgő hatvanas években: François Truffaut (Négyszáz csapás, Jules és Jim), Agnes Varda (Cléo 5-től 7-ig) vagy a más utakon járó Luis Buñuel (A nap szépe) mind megihletődtek Párizstól, nem beszélve az idősebb generációról, például Jacques Tatiról (Playtime) vagy René Clément-ről (Párizs ég?).

A hetvenes években kissé kifulladt ez a nagy lendület, Párizs inkább a krimik és a botrányt kavaró, szexuálisan túlfűtött filmek helyszíne lett. Remek példa az elsőre A vörös kör, míg az utóbbi témáról mindenkinek beugrik az Utolsó tangó Párizsban, illetve A mama és a kurva. Ezekhez hasonló botrányt majd 2002-ben okoz még egyszer párizsi film, Gaspar Noé Visszafordíthatatlan-ja, illetve Bertolucci sem nyugodott meg, és a Tangó után pár évtizeddel a már említett Álmodozókkal megint felkavarta a kedélyeket. De a hetvenes évekből személyes kedvencem a sajnálatosan alulértékelt Marco Ferreri rendezte Ne nyúlj a fehér nőhöz!, amely egy Párizsban játszódó abszurd westernfilm(!), kiváló olasz és francia színészekkel.

A felsorolásból semmiképpen sem hagyhatjuk ki Woody Allent, aki két filmet is forgatott a franciáknál, de első afférja a várossal még forgatókönyvíróként esett meg: a Mi újság, cicamica? több jelenete a fővárosban játszódik. Harminc évet kellett Párizsnak várnia, hogy Allen rendezőként visszatérjen hozzá A varázsige: I Love You-val: a kritikusok és a közönség is jól fogadta a musicalszerűséget. Az Éjfélkor Párizsban pedig még sikeresebb lett, Woody Oscar-díjat is kapott a forgatókönyvéért.

A Mielőtt felkel a Nap népes rajongótábora már nagyon várta, hogy Jesse és Celine Bécs után megint találkozzon, a folytatás Párizsba vezette a történetet (Mielőtt lemegy a Nap). Nagyok voltak az elvárások, félő volt, hogy csalódást okoz majd a francia felvonás, de a legtöbb kritikus és rajongó elégedett lett, sőt, többre értékelték az azóta trilógiává duzzadt sztori második részét. A város csak csendben meghúzódott a folyamatos párbeszédfolyam mögött, de a könyvesbolt vagy a Szajnán való hajókázás igazán emlékezetes maradt, nem beszélve Celine elbűvölően francia lakásáról. Julie Delpy különben előszeretettel vonszolja a pasijait Párizsba, a 2 nap Párizsban a legjobb példa, szegény Adam Goldberg rendesen megküzd a franciákkal, főleg, amikor egy amerikai gyorsétteremben nem értik meg, mit kér (hamburgert).

Számtalan film maradt ki a felsorolásból, csak így kapásból a legismertebbek: a bájos Francia csók, a romantikus Felejtsd el Párizst!, a James Bond filmek közül a Halálvágta, Polanski Őrülete, a felkavaró A gyűlölet, a szemkápráztató Moulin Rouge! Vagy ott vannak a rajzfilmek: a Macskarisztokraták, a Belleville randevú és a L’ecsó. Az Éjszaka a Földön című Jim Jarmusch film harmadik epizódja is Párizsban játszódik, az elefántcsontparti sofőr és a vak lány kalandja egyszerre vicces és elgondolkodtató. Nem maradhat ki A Da Vinci-kód, amely után külön idegenvezetések indultak a történetben szereplő helyszínekre. A profi, A Sakál napja, a Ronin, a Metró és a Nikita. A 11 Oscarra jelölt A leleményes Hugo (Scorsese), vagy a szintén Oscar-díjas Szerelem (Haneke).

Párizs mindenkit megigéz és megihlet (kivéve a Frances Ha főszereplőjét), ezért aztán a filmek felsorolása még órákig tarthatna… Városismertető gyorstalpaló gyanánt esetleg megnézhetjük a Párizs, szeretlek! című filmet, amely 18 kisfilmből áll, ezek mindegyike a főváros egy-egy kerületében játszódik. Olyan rendezők vallottak így szerelmet Párizsnak, mint a Coen testvérek, Alfonso Cuarón, Gus Van Sant, Alexander Payne, Gérard Depardieu vagy Wes Craven. Utánuk már nem szégyen bevallani, ha minket is örökre elbűvölt a fények és a szerelem fővárosa.

A Jöjj el napfény!-ben a még mindig attraktív Juliette Binoche érzéki festőnőként keresi a boldogságot Párizsban. Egyszerre több férfival ismerkedik, időnként előkerül az ex is. Van köztük olyan, aki komoly kapcsolatot keres, a családosok – minden ígéret ellenére – inkább csak kalandot.

És egy kis videóösszegzés:

SZK
Forrás: hetediksor.hu

2021.10.20