A Keresztény Múzeumot Simor János esztergomi érsek, hercegprímás alapította, aki nagy mecénásként óriási összegeket áldozott templomokra, műkincsekkel gyarapította a templomok kincstárait, irodalmi műveket adott ki. Már győri püspöksége idején elkezdett képeket gyűjteni, 80 festményt hozott magával Esztergomba. Itt tovább folytatta a gyűjtést, figyelte az árveréseket, így sikerült megszereznie az eredetileg a garamszentbenedeki bencés kolostorban a nagyheti szertartások során használt úrkoporsót, vagy MS mester selmecbányai passióképét.

1875. október 12-én nyitotta meg gyűjteményét a nagy nyilvánosság számára, ideiglenesen az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár emeleti helyiségeiben. 1878-ban a római Raffaele Bertinelli kanonok reneszánsz táblaképekből álló hatvandarabos hagyatékát vásárolta meg a múzeum számára. Egy régi jezsuita kolostor bővítése révén a következő években felépült a neoreneszánsz stílusú új prímási palota a vár alatt, a Duna partján (a képen) – 1883-ban, ennek második emeletén kapott helyet a gyűjtemény, amely jogilag 1887-ben lett a magángyűjteményből múzeum.

Simor János múzeumát az esztergomi főszékesegyházra hagyta, gondozásával pedig az esztergomi főszékesegyházi káptalant bízta meg. Innentől nevezzük Keresztény Múzeumnak, amelyben az alkotások túlnyomó része három törzsgyűjteményhez tartozik. A gyarapodás az első világháború után indult be, Csernoch János hercegprímás ideje alatt. Ekkor a múzeum két nagyobb kollekcióval gyarapodott: Ipolyi Arnold nagyváradi püspök és San Marco herceg gyűjteményével.

Ipolyi Arnold jelentős műgyűjtő volt, a festményeken kívül érdekelte a textilművészet, gyűjtötte a szőnyegeket és a népi hímzéseket is. 1886-ban bekövetkezett halála előtt, nagyváradi püspökként úgy végrendelkezett, hogy gyűjteményéből egy keresztény múzeumot alapítsanak Nagyváradon, vagy ha ott nem lehetséges, akkor Esztergomban. 1918-ban a nagyváradiak szerették volna gyűjteményét elmenekíteni a közeledő román hadsereg elől, ezért vagonokba pakolták, és Esztergomba szállíttatták. A háború után a román állam pert indított az Ipolyi-féle gyűjteményért, amelyet azonban 1926-ban a magyar állam nyert meg, így az Esztergomban maradhatott.

1926-ban Anna Mileva grófnő, Guilio San Marco herceg özvegye a múzeumnak adományozta férje hagyatékát. A San Marco-gyűjtemény főleg iparművészeti tárgyakból áll, része egy porcelán- és egy szelencegyűjtemény, ötvöstárgyak, valamint itáliai barokk festmények is találhatók benne. A II. világháború után a múzeumot nem államosították, a Balassa Bálint Múzeum igazgatása alá került. A kiállítást 1954-ben újrarendezték, időszakos kiállítások 1955 óta láthatók benne. 1982-ben Lékai László bíboros a palota földszintjén három újabb termet rendezett be az időszakos tárlatok számára.

A Képtár magyar, olasz, németalföldi, német és osztrák anyaga révén az ország harmadik legjelentősebb festészeti gyűjteményeként ismert, mely szorosan követi a budapesti Szépművészeti Múzeumot és a Magyar Nemzeti Galériát. Az alapgyűjtemény leghíresebb darabjai: M. S. mester, Kolozsvári Tamás festményei, Gianpietrino Madonnája, Maulbertsch Utolsó vacsorája, a garamszentbenedeki úrkoporsó. Iparművészeti gyűjteményének legszebb darabjai ötvösművek, elefántcsont-faragványok, órák, szelencék, kerámiák üvegfestmények, keleti csomózott szőnyegek.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia; Cséfalvay Pál: Esztergom : Keresztény Múzeum. Budapest : Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület, 1980; tudasbazis.sulinet.hu; kdnp.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.