Elolvastam az írást, s utána kutakodni kezdtem az interneten, hogy képet találjak egy ilyen műtárgyról. Sikerrel jártam. Íme a cikk és Hofman Gyuláné Reök Emília gyönyörű hímzése.

A képen látható karkötő a Hadtörténeti Múzeum Tárgyiemlékanyag-gyűjteményében található. A műtárgyat eddigi tulajdonosa, Kachelmann Róbert 2002 októberében ajándékozta a múzeumnak. Az ékszert Hofman Gyuláné Reök Emília készítette. Kutakodásaink alapján megállapítottuk, hogy a hölgy Munkácsy Mihály távoli rokona volt.

Hogy Emília miért készítette el ezt a karkötőt? Szolidaritásból, emberiességből és személyes érintettsége okán. A családi iratok szerint férje révén rokonsága került Buchwald Franciskával. Ki volt ez az asszony? Maderspach Károly vasgyáros felesége, öt gyermek édesanyja és hős hazafi. A szabadságharc idején a ruszkabányai vasgyár – és ily módon a házaspár is – fontos szerepet játszott a magyar honvédség támogatásában. Gyakran vendégeltek meg honvédtiszteket is. Például 1849 augusztusában Bem és Kmetty tábornokot is vendégül látták; illetve Kossuth Lajos az utolsó előtti magyarországi éjszakáját is az ő házukban töltötte. Amikor a császári csapatok 1849. augusztus 22-én bevonultak Ruszkabányára, a csapatot vezető Gröber százados Haynau parancsára koholt vád alapján elfogatta Maderspach Károlynét. Gröber százados parancsára az asszonyt a falu főterén félmeztelenre vetkőztették, és a lakosság előtt nyilvánosan megvesszőzték, majd börtönbe vetették. A hamis vád az volt ellene, hogy a márciusi győztes csaták idején egy szalmabábut felöltöztetett császári egyenruhába, és gúnyversek kíséretében eltemetett.

A férj, Maderspach Károly nem tudta elviselni a családját ért megaláztatást, és még ugyanezen az órában egy, a saját gyárukban készült mozsárágyúval agyonlőtte magát. Maderspach Károlyné évtizedekkel túlélte a császári megtorlást. 1880. december 6-án halt meg Budapesten, jogorvoslat nélkül.

Családok sokaságát érte hasonló megaláztatás, sújtotta bírósági ítélet vagy besoroztatás. Nem csoda hát, ha máshogy nem, így fejezték ki nagyon sokan az érzéseiket, ezért lett „divatcikk” a gyászkarkötő.

Maga a szóban forgó tárgy apró gyöngyszemekből fűzött szalag, vékony barna bőrrel bélelve. A végeit lezáró ezüstpántokhoz két-két kis méretű gömb közbeiktatásával csatlakozik az 1849. évi ezüst hatkrajcárosból kialakított csat két része.

Az ékszer teljes hossza csattal együtt 188 mm, szélessége 43 mm. A gyöngyhímzés mérete 138x40 mm. A fekete mező közepén sorakozó arany betűket kék és zöld gyöngyökből kialakított apró nefelejcsek koszorúja keretezi. A szakirodalom a betűk jelentését többféleképpen magyarázza. Születtek német, illetve magyar nyelvű feloldások is. A legkeményebb talán az egyik magyar nyelvű magyarázat:

„Pokol Vigye Dinasztia Tetteit, Nemzetünk Átka Kísérje Léptöket Sírjukig.”

Hálásak lehetünk a Maderspach család leszármazottainak. Több mint 150 éven át családi ereklyeként őrizték ezt az ékszert, s a kincset érő darabot 2002-ben a múzeumnak adományozták.

1849 messze van tőlünk időben. Mégis, október 6. az a nap, amikor illő fejet hajtanunk az aradi tizenhármak és a névtelen hősök előtt. Tegyünk így!

Berente Erika

Felhasznált irodalom: Bodor Imre: Karkötő az aradi vértanúk emlékére. 221-222. oldal; kép a 311. oldalon; Ónody Magdolna: „Íme, a festő” : Munkácsy Mihályról, rokonairól, emlékhelyeiről. Békéscsaba: Magyar Téka Erkel Sándor Könyvesház, 2008.

A címlapképet a Hadtörténeti Múzeum engedélyével tesszük közzé.