88

Van idő meghalni

Idő – filmkritika

ido-film

A karanténhullámok közepette némileg talán mindenki átértékelte idejét. A lelassult világhelyzetben több idő juthatott olyan dolgokra, amikre addig a folytonos rohanásban nem. Az persze szinte biztos, hogy nem jutottunk így se teendőink listájának végére, de a lehetőség adott volt. Nem úgy az Idő hőseinek, akiknek egész hátralévő életük zajlik le pár óra alatt. A filmnél jobb az alapfelvetés, főképp a színészgárda menti a menthetőt a bárgyú párbeszédek közepette. És persze a marketing itt is becsapós volt…

Sok mindent lehetne mondani mind jó, mind rossz értelemben M. Night Shyamalanről, de azt semmiképp, hogy beszürkült iparos volna. Annál sokkal valamilyenebb. Mindig egy jó(nak tűnő) ötletre húzza fel filmjeit, legalábbis valami olyan gondolat mindegyikben lakozik, amellyel kitűnik a tömegből. Általában eredeti, saját fejéből kipattanó sztorikat tár elénk – persze az elrettentő ellenpélda erre Az utolsó léghajlító –, ami szintén már-már külön kiemelendő abban a ligában, ahová helyezi magát. Az Idő viszont csak részben eredeti, egy svájci képregényből merítette az alaptézist, ezt formálta át kénye-kedve szerint a rá jellemző misztikummal, végén lévő csavarral/magyarázattal (nem lövöm le, itt melyik van), és ez annyira tetten érhető, hogy süt a film több pontjáról is. Jó és rossz oldalról egyaránt.

ido-film

Viszont mielőtt mindezekbe belemennék, le kell szögezni egy igen fontos dolgot, ami kihatással lehet a film megítélésére, holott magától a kész alkotástól teljesen független. A marketing ugyanis elég erősen horrort faragott belőle, olyan tipikus vágási- és hangeffekteket használva, melyek csak hasonló formában, de egyáltalán nem horrorisztikusan köszönnek vissza a vászonról. Egy ilyet leszámítva a legfőbb trailer gyakorlatilag az összes, már a parton lévő, nem átverős jelenetből ellőtt valamennyit (amit leszámítottam, abból is csak a lényeget nem), viszont míg az röviden és koncentráltan tényleg hatásos, az egész játékidőre kinyújtva már nem az. A hangulat tehát egyáltalán nem horror, de még csak végig feszkós thriller se, így aki ezért (vagy épp ezért nem) ült volna be, az a fentiek szerint készüljön. Ha az alapötlet volt önmagában a berántó erő és nem a műfaj, úgy nem lesz baj.

Pedig feszültségesebb aztán bőven lehetett volna. Van annyira érdekes az alapszituáció, hogy ez ennél erőteljesebb legyen. Viszont itt jönnek a már említett Shyamalan jellemzők. A néhol öncélúnak tűnő fényképezés (nem minden arc teljes mutatása, kameraállás/dőlés, az épp cserélődött színészek kezelése) még egész jól működik mint hangulatfokozó, de párszor elég indokolatlan. Például mikor családi drámába próbál átmenni a film a főszereplő házaspárjának épp elromló, válásközeli kapcsolatában turkálva, akkor abban nem igazán van épkézláb funkciója az ilyesféle operatőri stílusnak. Illetve éppenséggel lenne, ha maga a drámai rész lenne izmosabb, mert hiába van egy díjszezont besöprő, lassú és mély szálnak bemutatva, ez a mozi messze legsablonosabb pontja, és ezzel időzünk a feszkósabbá tétel helyett.

ido-film

Mondjuk a thriller részeknél se mindig van párbeszédeivel díjgyanús szinten a produkció, de itt legalább érezni a próbálkozást és az igyekezetet. Nem az itt tapasztalható középszerűség rántja le az egészet, itt csupán néha áthadartnak tűnő potenciális magyarázatokat kapunk a rejtély megfejtése és a partról való szökési lehetőségek felmérése közben. E tekintetben nincs különösebb baj, csak készüljünk úgy, hogy talán jobban figyelni kell a részletekre, mint arra előzetesen számíthattunk. Jó, a rendező védjegye az apróságokkal való sztorizás, de itt nem erre értettem az iméntit, hanem hogy a szóban kiderülő fontosabb adatok/okok vagy karakterjellemzők azok, amelyek elszállhatnak, ha nem figyelünk eléggé. Persze nem egy Tenet.

Ami határozottan menti a filmet a teljes érdektelenségbe süllyedéstől, az egyértelműen a casting. Bár a felnőttek inkább a „láttam már valahol” kategóriás színészek, a gyerekek viszont „az a tehetséges fiatal az xy-ból”, szóval húzónevünk nincs igazán, de akik vannak, azok egyáltalán nem szerepelnek le, és mivel ez egy sokkarakteres történet, eléggé a néző hasznára válik, hogy a látottak előadása jó. Mert még a forgatókönyv nem túl acélos részeit is úgy adják elő, hogy ne legyen kényelmetlenül fájdalmas a hallott szövegértésünk.

ido-film

Az elhidegült párt Vicky Krieps és Gael Garcia Bernal alakítja. Karakterfejlődésüket és öregedésüket is jobban lehozzák, mint azt a szkript és a sminkesek tették, bár ez utóbbi elem még pont náluk a legjobb (a többit inkább hagyjuk, ez logikai bukfenc is a filmtől, a poszteren lévő testi átváltozás meg sehol nincs). Az egyetlen gond velük, hogy hiába – elvileg – ők a központ, közel se a legemlékezetesebbek. Bár Krieps rideg és ellazulni képtelen énje Bernalnál sokkal megjegyezhetőbb. Felnőttek közül még öt jelentős figura akad.

Közülük a Rufus Sewell által játszott gazdag és nagymenő, de rasszista és labilis természetű orvos az, akire hosszabb távon is emlékezhetünk, ahogy pedig „öregedése” alatt egyre jobban beleőrül helyzetébe, az azért ironikus, mert a The Father-ben Anthony Hopkins mellett láthattuk, és mentális leépülése néha megidézi az idei Oscar-díjas alakítást. Egy hozzá is köthető műtétjelenet bitang erős, bár az nem csak az alakítások miatt. Fiatal modell feleségét Abbey Lee hozza nekünk szintén hasonlóan: ő ráncosodását és az egyre égetőbb kalciumhiányát éli meg igen kellemetlenül, egyik jelenete pedig garantáltan beleég majd a retinánkba.

ido-film

Aztán akad „kvóta házaspárunk” is, Ken Leung egy mindig segítőkész és még öregedése során is jó szellemi állapotban maradó, tiszta lelkű ápolót varázsol elénk, aki próbálja racionálisan megközelíteni szituációjukat. Tettrekészsége miatt ő is fontos eleme lesz a társaságnak, nem úgy a felesége bőrébe bújó Nikki Amuka-Bird, akiről max a két epilepsziarohama marad majd meg a nézőnek. A kissé Coolio-szerű kinézettel rendelkező, gyanús pofájú rapperként megjelenő Aaron Pierre viszont tök jól hozza az eleinte elzárkózó, tinibálvány hírességből visszavedlő közönséges srácot, hisz belőle ezt váltja ki a part.

Mellékszerepekben feltűnik a rendező maga, Francesca Eastwood (Clint Eastwood lánya) és Gustaf Hammarsten is, de az abszolút kellemes részeket a gyerekek utolsó jelentős inkarnációjaként megjelenő tehetséges trió hozza. Thomasin McKenzie a Jojo Nyuszi után ezúttal is roppantmód cuki (színészileg ott jobb), olyan igazi mintatestvér, aki messze a legszerethetőbb a szereplők közül. Alex Wolffá növi ki magát testvére, nála még hangsúlyosabb a felnövés, hisz 6 évesként indul a szerepe (és így tudata) a nyaralás elején, így ilyen fejjel kell nagyon gyorsan felnőnie. A szerelmet is megtalálja az orvos-modell pár egykorú lányával, akit a végén a Kisasszonyokból vagy a hazánkba épp érkező Amíg tart a nyárból ismert Eliza Scanlen örököl meg a gyerekszínészektől. Szerelmük és drámájuk már csak az egész gyorsasága miatt is sokkal jobban működik, mint a szülőké, mert ezt így tálalva még nem láttuk. Ez nagy erény.

ido-film

Az Idő alapja tehát jó, újszerű, de több eleme se a legjobban használt, a legfeltűnőbb az érdemi sminkhiány. Annál zavaróbb a forgatókönyv kevésbé érdekes részeivel való időtöltés, ami karöltve néhol indokolatlan operatőri/vágói megoldásokkal rontja a feszültséget. Az nem baj, hogy nem horror, az ötlethez képest a játékidő se rossz, csak kevesebb leülős rész kellett volna bele. Viszont mivel a színészek tisztességgel kipréselik magukból azt, ami az írással problémás, és adnak 1-1 emlékezetes pillanatot, a fiatalok esetén pedig még jó is nézni őket… ezért a film maga is megér egy esélyt. Nem annyira látványos, hogy igényelné a mozit, de van olyan spoileres dolog, amin a várakozás nem feltétlen segít.

Akinek az alaphelyzet felkeltette a figyelmét, vagy valamelyik feltörekvő tehetséget látná minél többet, azok bátran menjenek, de se ők, se a többiek (pláne az átvert horrorfanok) ne számítsanak semmi extrára. Egy utóbeszélgetésre alkalmas lehet abból a szempontból, hogy miként is álljunk hozzá időbeosztásunkhoz a mindennapokban. Mire és mennyit szakítsunk, megéri-e erre vagy arra áldozni? Nem filozofikus ennyire a film, de benne van ez is.

Bakay Botond
Forrás: hetediksor.hu

2021.10.01