A kötet nyitóképe a második világháború utáni első év, New York, Grand Central pályaudvar, ahol az éppen munkába igyekvő Grace egy elhagyott bőröndöt talál, amelyet ösztönös kíváncsiságtól vezérelve kinyit, és gondolkodás nélkül magához veszi a benne található tucatnyi fényképet. Maga sem érti, miért, de fontosnak érzi őket, ezért nyomozásba kezd, hogy megtudja, mi történt azokkal a lányokkal, akik a fényképeken láthatók. A második fejezetben megismerjük Eleanort, közben három évet lépünk vissza az időben, és megtudjuk, milyen volt azoknak a nőknek a kiképzése, akik életük kockáztatásával vállalták a nehéz és veszélyes feladatokat, amelyekkel a szervezet megbízta őket. Eleanor figuráját Vera Atkins román származású titkosszolgálati tiszt személye ihlette, aki a brit kémnők kiképzésének élén állt, pontosabban azokat a női ügynököket irányította, akik franciaországi bevetésekre készültek. Ezektől a nőktől elvárták, hogy higgadtak, ugyanakkor szinte vakmerően bátrak, éles eszűek, gyorsak és eltökéltek legyenek, akik a legváratlanabb és legnehezebb helyzetekben is képesek a legjobb döntéseket hozni. Természetesen feltétel volt a Nagy-Britanniával szembeni hűség és a náciellenesség is, ugyanakkor a folyékony francia nyelvtudás és „franciás” viselkedés elengedhetetlenül szükséges volt a sikeres beolvadáshoz. A vezetőség kezdetben nem támogatta a „gyenge” nők háborús területeken való bevetését, idővel azonban Eleanor kitartása beigazolta, hogy ezek a lányok képesek mindarra, amire egy férfi is képes. A célterületre érkezve, amely általában éjszaka, teliholdkor történt (és hol sikerrel járt, hol nem), a lányok beépültek a helyi lakók közé, és úgy viselkedtek, mint a franciák. Ilyen lány volt Marie is, akit a harmadik fejezetben ismerünk meg, és akitől szintén elvárják, hogy gerilla cselekedeteket hajtson végre, de közben úgy viselkedjen, mint egy francia úri lány. Feladata rádióüzenetek küldése és fogadása, egy napon azonban furcsa megérzés keríti hatalmába, és kétségei támadnak azt illetően, hogy az üzenetei eljutnak-e a címzettekhez. Ezzel egy időben Londonban is felmerül a gyanú, hogy gond lehet az időközben mesterien kiépített hálózattal, de a britek a feladatra koncentrálnak, nemsokára partra szállnak a szövetséges haderők, és úgy tűnik, senkinek sincs ideje holmi gyanús rádióüzenettel foglalkozni.

A második világháború kitörését számos olyan titkos szervezet megalakulása követte, amelyek célja az volt, hogy megfigyeljék és irányítsák az ellenséges csapatok által leadott és fogadott információkat, jelzéseket, ezáltal pedig szert tegyenek mindazokra az előnyökre, amelyek a háború alakulását és végkimenetelét jelentősen befolyásolhatják. A Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége, vagyis a SOE (Special Operations Executive) egy brit titkos szervezet volt, amelyet 1940-ben az ellenséges országokban végrehajtandó szabotázsakciókra hoztak létre, ügynökei tehát nem csak információval látták el a londoni központot, hanem a legkülönfélébb feladatokat töltötték be: robbanó anyagokat helyeztek el, csomagokat és információkat kézbesítettek vagy azok kézbesítését akadályozták meg, embereket mentettek ki, bújtattak el vagy éppen végeztek ki. A tagok a kiképzés alatt magas szintű technikai alapú képzést kaptak, kommunikációt, kódfejtést és álcázási képességeket tanultak, gyakorlatilag bármire fel kellett készülniük, a saját halálukat is beleértve. A szervezet eleinte csak férfi ügynököket alkalmazott, később azonban szükségesnek látszott nőket is kiképezni, mert bizonyos feladatok elvégzéséhez alkalmasabbnak bizonyultak, ráadásul a férfiak nagy része már a fronton harcolt, így a nők toborzása egyben kényszerűség is volt. A titkos szervezet tagjává válni sejthető módon nem nyilvános felvétellel lehetett, a jelölteket ismeretségek és ajánlások alapján toborozták, gyakran szinte vadásztak rájuk. Az ügynökök feladata az volt, hogy a megszállt területeken (legfőképpen Franciaországban) a helyi lázadók kiképzését és felfegyverzését biztosítsák. Winston Churchill miniszterelnök, aki a szervezetet alapította, gerillaakciókkal akarta támogatni a hivatalos hadászati tevékenységeket, gyengítve ezzel Hitler csapatait, elterelve a figyelmüket, megosztva az erejüket mindaddig, amíg a szövetséges csapatoknak sikerül legyőzni a nácikat.

A regényben három nő története fonódik össze, ezáltal fejezetről fejezetre egyre világosabban láthatjuk, hogyan alakították a felső hatalmak a háborút a saját érdekeik szerint. A németek hírhedt, Nacht und Nebel akciója során több leleplezett kémet mindenféle írásos nyom és dokumentum nélkül kínoztak meg és végeztek ki. A regényben szereplő kémnők is szembesültek a megtorló intézkedések sorozatával, amelyek túlmutattak a szabadságvesztésen vagy az életfogytiglanig tartó börtönbüntetésen, és amelyeknek célja az volt, hogy a tettes sorsa felől bizonytalanságban hagyják annak családját és feletteseit. Időközben ugyanis a nyomozása során Grace döbbenetes dolgokat sejt meg, és úgy véli, valahogyan árulás történt Európában pár éve, csak még azt nem tudja, hogy hogyan és ki tette. Forró nyomra bukkan, ez azonban teljesen átírhatja bizonyos, még élő személyek sorsát és a holtak történelmi szerepének jelentőségét.

Nem elhanyagolható tény, hogy ezekben az években a nők társadalmi szerepe eléggé vitatott és ingatag, még éppen csak kezd kialakulni az a nézet, miszerint egy nő is lehet független munkaerő, mozoghat szabadon úgy, hogy nem áll feltétlen mellette egy férfi. A New Yorkban egyedül élő és nyomozó Grace is éppúgy beleütközik ezekbe a korlátokba, mint Marie, aki végül hősiesen helytáll, amikor erre megbízói a legkevésbé számítanak, és mint Eleanor, akit a veszteségek tettek keménnyé és szívóssá, és talán valamiféle vezeklési vágy is hajtja, amiért nem tudta jóvátenni a múltat. Ezeknek a nőknek a jellemrajza a történet alakulása során formálódik; a szerző talán tudatosan mutat rá arra, hogy mennyire összetett és sokoldalú folyamatokon keresztül sikerült a világnak győzni a németek felett.

Az Elvesztek Párizsban egy történelmi fikció, ugyanakkor egy krimi is, amely ezeknek a bátor és hősies nőknek a sorsát meséli el, és feltárja az olvasó előtt a háborúban betöltött fontos szerepüket, utalva arra, hogy mennyi eltökéltség, hűség, tenni akarás lapulhat egy gyengének mondott nő lelkében, aki mindezek mellett megmarad érzékenynek és emberségesnek, és a bénító félelem ellenére képes helyesen cselekedni. Ezek a nők gyakran családjukat, gyermekeiket hagyták hátra azért, hogy az ellenséges területen heteket, hónapokat töltsenek állandó veszélyben, hiszen sosem tudhatták, hogy a németek mikor jönnek rá arra, hogy szoknyájuk alatt bombát, könyveikben kódolt üzeneteket, apró lakásaikban gramofonnak álcázott rádióadót tartanak. Pam Jenoff könyve méltó tisztelgés előttük, annak ellenére, hogy ezek az akciók és ezek a lányok sosem kaptak megfelelő méltatást azért a munkáért, amit elvégeztek. A regény érzékletesen, alapos történelmi megalapozottsággal mutatja be, milyen fontos szerepet játszottak ezek az ügynöknők a második világháborúban, és mi az, ami nekik köszönhető.

A SOE hivatalosan nem sokkal élte túl a háború végét, felszámolták, mivel egyre több tagot számlált, ez pedig mindenképpen negatív hatással volt a titkos mivoltára. Az viszont biztos, hogy a szervezet alkalmazásában dolgozó tucatnyi ügynöknő nyomtalanul eltűnt, és többjükről csak sejteni lehet a tragikus végkifejletet. Ez a könyv nagyszerű tükre annak, miként lehet fejlődni, és hogyan kell szembemenni a hatalommal, hogy az igazság nyomába érjünk. Ezt tette Eleanor, Marie és Grace is, egymásról nem tudva és egymástól függetlenül, az igazság azonban összekapcsolta őket, jobban, mint ahogy azt sejteni lehet.

Pam Jenoff amerikai szerzőnő a George Washington Egyetemen szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon, később a Cambridge-en történelem szakon mesterképzést, majd ezt követően a Pennsylvania Egyetemen jogi diplomát is. Dolgozott a Pentagonnál, az Amerikai Külügyminisztérium megbízásából ő foglalkozott Lengyelországban a holokauszt megemlékezésével kapcsolatos ügyekkel, az ebben az időszakban szerzett tapasztalatai és lengyel-zsidó kérdésekben való elmélyülése ihlette meg számos nagy sikerű történelmi regényét. Tizenegy kötet szerzője és egy novelláskötet társszerzője. Jelen regényének értékét hangsúlyozza a tény, hogy egy olyan témát dolgoz fel, amely kevésbé ismert, és amely vitatott a második világháború kapcsán.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com