Mirandolina (Mózes Anita), a gyönyörű és fiatal fogadósnő kegyeiért versengenek a különböző rendű és rangú férfiak, így a vagyonát vesztett őrgróf, Forlipopoli (Posonyi Takács László), vagy a rangját pénzen vásárló, dúsgazdag Albafiorita gróf (Pörneczi Attila), sőt a fogadó pincére, Fabrizio (Karácsony Gergely) is. Mirandolina nem szeretne a szállóvendégei barátságával visszaélni, kedvességből elfogadja hódolatukat és ajándékaikat (ez persze Fabrizionak nem tetszik), de egyiküknek sem nyújtja a kezét, megőrzi önállóságát. De mi történik, ha a fogadóba nőgyűlölő lovag érkezik, aki egy jó vadászkutyát többre becsül egy nőnél? Ráadásul faragatlan, durva, csupán távolságtartóan udvarias! Mirandolina elhatározza, hogy megtöri Ripafratta lovag (Fejszés Attila) konok ellenállását. Eszköze pedig az őszinteség, a kedvesség, az okosság.

Megnyerő a címszereplő okossága, de akár a darabot is nevezhetném „okosnak”, különösen Vladimir Anton rendezésében. Az eszes lány népmesei alakját juttatja eszembe, aki vitt is ajándékot, meg nem is, köszönt is, meg nem is. A győri Mirandolina klasszikus is, meg modern is, drámai is, meg nem is, életszerű is, de színpadias is, komikus is, meg nem is, kosztümös is, meg nem is, és még sorolhatnám. De nézzük konkrétabban!

Goldoni mester színműve több mint két és fél évszázada állítja elénk a férfi-nő viszonyt (amelyet hol vásári komédiaként, hol koridéző színjátékként kapunk meg), ugyanakkor már saját korában modernnek számított, különösen, ha a női önállóság mintapéldájára gondolunk. A klasszikus drámai szövegbe ágyazódó mai (helyenként abszurd) kiszólások, poénok, betétdalok, plusz a meghökkentő konténeres díszlet, a „lebontott színfalak”, a háttérben megvilágításra kerülő dolgok, az időnként beinduló forgószínpad, a fényjáték XXI. századivá változtatja az egész történetet, hangsúlyozva, hogy a ma emberéhez is szól a mondanivaló. Tragédia és komédia, mert a plátói szerelem fáj, a képmutatás fáj, a nőgyűlölet fáj, a szerelmi bonyodalmak kibogozhatatlanok, de szerencsére mi, nézők tudunk ezen nevetni, és várjuk a happy endet. Meg is kapjuk, meg nem is (a mester elképesztőt csavar a történeten, mégis megnyugtatóan zárja le). Tobzódunk a karakterek bemutatásában, de fölösleges kellékszereplőkkel nem találkozunk. (A román rendező a kórusnak is megkülönböztető szerepet szán.) Forlipopoli márki és Albafiorita gróf rivalizálása rendkívül szórakoztató jeleneteket eredményez, az őket játszó színészek sziporkáznak szerepükben. Kosztümös is, meg nem is: rizsporos parókák, munkavédelmi sisakok, egy abszurdnak tűnő, kétszemélyes abroncsos szoknya, mindezek jól megférnek egymás mellett. Nem múzeumi szellemidézést, hanem nagyon is életszagú történetet kapunk. Olyannyira, hogy „úgy kezdődik a darab, hogy már megy”. A színészi improvizáció a commedia dell’arte korában is jellemző volt, ezúttal is ilyesformán indul be az élet a színpadon, sőt – nem kevés meglepetésünkre – „mindenhol”, de hamar világossá válik a rendezői szándék: közel hozni a két és fél évszázados sztorit, mert mai üzenete van, lebontani a színpad és a nézőtér közötti láthatatlan falat, és legfőképpen a közönségben élő előítéleteket és frusztrációkat.

Mondom én, hogy okos darab ez! Formabontó és tele van meglepetésekkel! Bár a győri színpadon láthattuk Goldoni mester Két úr szolgája és a Chioggiai csetepaté című komédiáit, most mégis valami mást kapunk. Mirandolina azt tanítja Ripafratta lovagnak, ha valamiről azt gondoljuk, hogy úgy van, arról még kiderülhet, nem biztos, hogy úgy van jól. Vannak más nézőpontok is! (Megjegyzem, egy jó vígjáték sosem az élet felhőtlenségét sugallja.) Vizsgálódjunk több szempontból! Legyünk nyitottak! A jelen és jövő színháza elkezdődött!

A Mirandolina teljes színlapja a Győri Nemzeti Színház honlapján olvasható.

SzaSzi
Fotók: Orosz Sándor (1-6. kép) és Molnár György (7-13. kép)

Fotógaléria: Carlo Goldoni: Mirandolina – Premier a Győri Nemzeti Színházban

Orosz Sándor (Győri Nemzeti Színház) és Molnár György fotói

13 kép