91

Albert Soboul: A francia forradalom története (1789-1799)

Csiszár Antal könyvismertetője

albert-soboul-a-francia-forradalom-tortenete

Olyan világtörténelmi eseményről ír részletesen Albert Soboul, mely egy új korszak nyitányának bizonyult: az ún. hosszú tizenkilencedik század (1789-1914) kezdőpontját jelölte ki a Bastille bevétele július 14-én.

A kötetből képet kapunk a megelőző évtizedek gall valóságáról, górcső alá vehetjük a társadalmi rétegződést, annak előremutató és retrográd viszonylataival egyetemben, azt, hogyan izzott a feudális rend kohójában az új világ érce. A szerző teoretikus fejtegetésbe kezd az abszolút királyi hatalom természetéről, annak érvényesülési lehetőségeiről, egyúttal élesen elhatárolja az új kor Európájának abszolutizmusát a keleti despotizmustól. Megismertet a parlamentek, a tartományi rendi gyűlések működési mechanizmusaival, a rezsim financiális lehetőségeivel, egyben korlátaival.

A francia forradalom kiváltó okai a feltörekvő rétegek igénye a hatalomból való részesedésben, az abszolutizmus megszüntetése. A könyv kitér a felvilágosodás eszmekörének terjedésére, a főúri szalonokban folyó eszmecserékre, bemutatja a felvilágosodás neves képviselőit. Igaza lett Immanuel Kantnak, aki a felvilágosodást az emberiség kiskorúságból való kinövésének nevezte. Nyomon követhetjük a rendi gyűlés összehívásának folyamatát, a képviselők számának alakulását. A forradalom folyamán az Alkotmányos Nemzetgyűlést a Törvényhozó-, azt pedig a Nemzeti Konvent váltotta. Nevezetes dokumentum az Emberi és polgári jogok nyilatkozata.

A forradalom legfőbb eredménye a feudális kiváltságok eltörlése, a polgári társadalom fokozatos kikovácsolása, mindez buktatók hosszú során zajlott. A kezdetben együtt haladó társadalmi rétegek útja ketté vált, a gazdag polgárság lezárni és konszolidálni akart, az alsóbb rétegek a küzdelem továbbvitelét szorgalmazták. Föld- és kenyérnélküliség keserítette a nincstelenek hétköznapjait. Asszignátákat bocsátottak ki az elkobzott egyházi birtokok felvásárlására, de – eredeti szándékától eltérően – készpénzként funkcionált, többek között adófizetésre használták, közben elértéktelenedett, végül Napóleon vonta ki a forgalomból.

A forradalom vérpadra juttatta XVI. Lajost és feleségét, Anglia után másodszor hullott koronás fő feje a fűrészporos kosárba. Király és egyházpárti ellenforradalom, külföldi intervenciók sora következett, melyeket Albion pénzelt, s a vén kontinens hatalmasságai adták a katonai erőt. A háború győztes megvívásában az izmosodó francia burzsoázia is érdekelt volt, hogy határait a Rajnáig kiterjessze. Az egyházpolitika is éles ellenállást váltott ki, az 1791-es alkotmányra való kötelező papi eskü megosztotta a klérust. VI. Pius pápa excommunicatióval sújtotta a felesküdteket, ezzel az egyházon belül törésvonal keletkezett.

1793 és 1794 között jakobinus szélsőséges uralom jött létre, mely minden régit el kívánt törölni (új forradalmi naptár, a „Legfőbb Észlény” kultuszának szorgalmazása, mely további olajat öntött a tűzre). Ekkor tombolt a terror, mely még 1790-ben, Verdun elestének hatására lángolt fel: puszta gyanú alapján mindennemű bírósági tárgyalás nélküli kivégzésekben öltött testet. 1794-ben mindez a tetőpontjára hágott, a forradalom „felfalta gyermekeit” (Danton, Robespierre és társaik).

1794 és 1799 között nagypolgári uralom, a királypártiak leverése, Gracchus Babeuf és társainak kivégzése, általános háború volt a jellemző. Ekkor ívelt magasra Napóleon karrierje: sikeres hadjárat Itáliában, Egyiptomban, majd a főhatalom megszerzése (első konzul). Ebben az időszakban jelentős tudományos és művészeti eredmények is születtek: Antoine Lavoisier felfedezte, hogy az égéshez oxigén szükséges, ezzel cáfolta az ún. flogisztonelméletet. Ekkor határozták meg tudományosan a litert és a métert is.

Csiszár Antal

2021.09.28