85

Hatásos mellékvágány

Loki 1. évad – sorozatkritika

loki-sorozat

A WandaVízióval csak úgy berobbant az MCU Disney+-os leágazása, kihasználva a heti futás és a formátum minden báját. Aztán A Sólyom és a Tél katonája csak az átlagfilmes szintet hozta, hiába volt pár kiemelhető eleme, mint az első részek akciói. 2021-es premierként először a Loki volt eredetileg belőve, ahova kifut, érthető, miért, ám hiába érdekesebb a Kapitány kérdéskörnél, beleesik olyan hibákba, melyek miatt inkább csak egy begyújtó átvezetővé válik, és nem azzá, aminek ígérte magát…

Sok potenciál volt a Lokiban előzetesen. Persze az már lassan inkább komikus, hogy Tom Hiddlestonnak hány halál kell még a végleges kiírása előtt, de ugye ez a Loki már nem az a Loki, akit 2018-ig ismertünk. Bár csak egy rövid ideig retrózunk, mert valóban 2012-ből szökött meg, hamar megkapja gyorstalpalóját, és az 1. rész végére már el is éri azt a karakterfejlődést, amelyhez a Bosszúállók után 3 film és 6 év kellett (ráadásul az Ultron korához forgatott jeleneteit azóta se láttuk). Így aztán hiába volt a történetben pár napja, játékidőben meg 40 perce a fél New Yorkot leigázó szupergonosz, környezetével együtt a kelleténél gyorsabban átesünk oda, hogy már ne érezzük ténylegesen külön karakternek a régihez képest. Jó, sietni kellett a 6 epizód miatt, de a sorozat egyik ígért erejét csak elvesztettük.

loki-sorozat

Az, hogy a közönségkedvenc figurát ennyire gyorsan visszakapta a nép, még jobban lenyelhető lett volna, ha az évad a másik fontos előzetes marketingpontját teljesíti. Eleve azért volt óriási potenciál itt, mert az előző két címhez képest most nem konkrétan a Végjáték epilógus jeleneteit kellett továbbvinni. Hanem egy olyan cameózó karakter nyitva hagyott szálát, akivel aztán szó szerint azt kezdhettek volna, amit akartak. Nem kellett történetileg még csak a közelében se lenni a fősztoriknak (mert formabontása ellenére Wandáék is végig kapcsolódtak hozzá), szóval teljes lett volna a kreatív szabadság.

Ez tulajdonképpen teljes is lett, csak nem az ígért formájában. Hisz alapvetően volt egy „Loki a TVA foglyaként ide-oda utazgat majd a történelemben, és küldetéseket teljesít, miközben jobban megismerjük az MCU időutazásának működését” vonal a bejelentés után, de ebből vajmi keveset láthattunk. Egy korai forgatási képen az volt (amit még Feige egyik bejelentéscunamija mögé is felhasználtak), ahogy Loki 1975-ben beolvad, háttérben egy A cápát vetítő mozival. Ez alátámasztotta az ígéretet, de még csak hasonló ilyet se kaptunk.

loki-sorozat

A trailerben az is fontos helyet kapott, ahogy Loki ugrik be DB Cooper rejtélyébe, de ez se volt több egy gegnél. Időutazós vonalon, nagyon a humorra és utalgatásokra épülve A holnap legendái sorozat a DC-től úgy, ahogy, de csinálgatja azt, amit a Loki, némileg komolyabb hangvételben akart tálalni nekünk (vagy legalábbis ezt mondták), de ennek megvalósulása végül sajnos és csak talán a 2. évadra marad. Többször éreztem azt a szezon során, hogy menet közben átszabták azt egy cél érdekében, és végkicsengése ezt csak megerősítette bennem, de a spoilerek elkerülése végett erre majd a jövő évi egyik film után visszatérünk.

Ráadásul hiába 6 rész, és hiába lett volna epizodikus antológia a különböző korszakokba való ugrálással, még így is érezni filler epizódokat, amelyek bár a karakterek építéséhez és a misztikum megfejtéséhez elengedhetetlenek, csak közben a TVÁ-tól lopott időt, ami messze a legérdekesebb elem összességében, és ami legalább beváltotta ígéretét. Itt pedig átválthatok pozitívba, mert az ügynökség bizony a WandaVízió erősebb pillanati mellé simán odatehető.

loki-sorozat

Az egész ’60-as, ’70-es évekbeli retro sci-fi dizájn pazar (Légió, te vagy az?), Owen Wilsonnal együtt a történet ezen része pont az, amit vártunk, legyen ez a rejtélyesség, vagy az időutazás törvényeinek és hatásainak mélyebb megismerése. Még mindig lenne mit kifejteni, és jobban elidőzni, a kitöltő szagú egyrészes, nem földi helyszínek pont ettől vették el a helyet, bár az tény, hogy amennyit a TVÁ-val eltöltünk, ahhoz képest kellő infót kapunk a hogyanról és a miértekről. Csak ennél nagyobb dózisra gondoltunk eredetileg. És akarnánk most is, mert jó.

Ha már Owen Wilson, kitérek a színészekre. Ezen a téren egyértelműen Wilson játéka marad a legemlékezetesebb, úgy is, hogy nem ő mozog a legnagyobb skálán, de maga a karakter tipikusan az a berántós fajta, akit csak úgy jó nézni. Tom Hiddleston nyilván kisujjból kihúzza Lokit immár egy évtizede, de eddigi főszereplőink közül nála éreztem először azt, hogy nem adott sorozatával a filmekhez még egy réteget, igaz, ő azért a többiekkel ellentétben minden mozijában eleve fontos szereplő volt a Végjáték előtt. Másik címszereplőnk, a Sophia Di Martino által megformált női Loki variáns, Sylvie. Általánosan az egész gárdáról el tudom mondani, hogy senkit nem tudok igazán kiemelni (csak egy spoileres szereplőt), ez az előző két sorozattal nem volt így, de a színésznő és Hiddleston között kellően jó a kémia. Legalábbis arra mindenképp, hogy ne lógjon ki negatívumként, mert amúgy semmi extra.

loki-sorozat

Fontosabb szálat még ketten kapnak, a TVA ügynökség igazgatóját játszó Gugu Mbatha-Raw és az egyik begyűjtő kommandósának bőrében Wunmi Mosaku. Wilson mellett a legnagyobb karakterfejlődésen ők esnek át (Hiddlestont kivenném a filmek miatt), mindketten persze a sorozatban legjobban működő sztoriszál miatt. Rajtuk kívül csomó olyan arc kap főszereplői kiírást, akik max az évad felében szerepelnek, de ott se jelentősen, vagy csupán érdemben 1 részük van. Ezt a stáblistázást egyre szokatlanabbul csinálják, de itt éreztem legkevésbé indokoltnak így kezelni „mindenkit”. Azért Richard E. Grant klasszikus hacukás öreg Lokija (aki elmondja, hogy lehetett volna Thanost is túlélni) elviszi a show-t, mikor a képen van, és a Tara Strong által szinkronizált animációs óra – aki picit olyasmi, mint Mr. DNS a Jurassic Parkból – is jópofa. Hangként, ha nagyon figyelünk, akkor egy Chris Hemsworth cameo is befigyel (nem beszédként), ráadásul flashbackben beköszön Jaimie Alexander is, akit a Thor 2 óta csak a SHIELD ügynökeiben láttunk epizódszerepelni 7 éve, de a 4-ben is benne lesz.

Technikailag a Loki szépen hozza a Marvel által felállított mércét, bár most nem volt olyan óriásakció, mint Sólyom repkedése, és évtizedekre átépített díszletház sincs (pedig ilyesmi lehetett volna), képi világa azért emlékezetes, leginkább ezt is a TVA által elérve. Bár a WandaVízióba tett operatőri kreativitás itt alig felfedezhető, csupán néha akad, szóval a díszletekhez nem ér föl. Két rész viszont erősen műtermi hatású, ami persze oké, nem a Földön vagy időben behatárolható helyen játszódik, de hiába vannak megépített díszletek azon epizódokban is, inkább csak a túlzásba vitt CGI marad majd meg belőlük. Az évadzáró spoileres karakterére már fent se tértem ki, de a hozzá kapcsolódó helyszín ugyancsak szép tervezésű set, szóval szerencsére nem csak az ügynökség az egyetlen pozitívum. A nyomozós krimiket idéző montázsra tett főcím itt se rossz, de másra nem igen figyeltem fel a zenéből.

loki-sorozat

Az évadzáróra behozott karakter és történés – ismerve, mire készül most két közeljövőben érkező filmben is a stúdió – a Lokit egy csapásra az eddigi legfontosabb sorozattá teszi. Olyanná, ami könnyen meghatározhatja a következő 2-3 fázist, így pedig ez lényegében egy megalapozása lett az univerzum következő 10 évének. Viszont ezt nagyon távolról indítva, hirtelen teszi meg. Távolról, ezzel nincs is baj, hisz tudtuk, hogy a fősodortól távoli lesz a sztorigerinc, de az időutazgatós kiegészítő jelleg helyett teljesen mást kaptunk, és végül közel se egy kiegészítést. Fontos, amire kifut a sztori, de az a mellékvágány előtte, ami ráadásul más, mint amivel hitegettek… nagyon felemássá teszi az élményt. Persze ez ízlés és elvárások kérdése, és objektíven nézve azért nincs túl nagy gond a végül megkapott cucc minőségével.

loki-sorozat

A WandaVízió így még mindig a legjobban egyben lévő a Disney+-os címekből, az még talán jobb is lett az elvárásoknál. A Sólyom és a Tél katonája túl átlag lett, de sokkal többet nem várhattunk. A Loki viszont hiába van minőségben köztük, bizony apró csalódásként debütált, de az MCU-ra gyakorolt hatása miatt pont a legmegkerülhetetlenebb. Legalábbis most így áll a dolog, 3-4 mozihoz jelenlegi tudásunk alapján is jó háttér lehet. Aztán persze kiderül…

Owen Wilson zárójelenete érdekes cliffhanger, a pletykák szerint a Doctor Strange 2-ben folytatódik majd közvetlenül, mielőtt a 2. évad hogyan továbbjáról hallanánk. Most, hogy ezt a szálat bebikázta az univerzumba az eredeti tervek szerint 2021-et (ez alapján nem véletlenül) nyitó 6 rész, remélhetőleg legközelebb már azt is megkapjuk, amit megígértek nekünk. Mert jó, jó a Loki, de lehetett volna ez ennél jobb is. Szóval csak legyen is!

Bakay Botond
Forrás: hetediksor.hu

2021.09.28