Ámosz Oz 2005-ben írta a Hirtelen az erdő mélyén című kisregényét, de máig aktuális, örök érvényű mondanivalója egyre aktuálisabb lesz, minden nap mantráznia kéne minden egyes embernek a könyvben található idézetet, amelyet ügyesen kiemelt, és a védőborítón helyezett el annak tervezője, Tabák Miklós: „Beszéljetek azokkal, akik megaláznak, sőt még azokkal is, akik bántalmaznak másokat, és azokkal is, akik mindezt boldogan végignézik.” Mert mindannyian lehetünk ilyen helyzetben, mindenkivel megtörténik legalább egyszer az életben, hogy megbánt valaki mást, vagy végignézi, ahogy valakit bántanak, anélkül, hogy beleszólna, megakadályozná, ne adj Isten, maga is bántalmazott.

„Vétkesek közt cinkos, aki néma”, tartja a mondás, ez a némaság meg süt a hegyi falu lakóiról. Nagy, közös traumát élt át a település minden lakója, és hallgatnak róla, mint a sír. Van néhány kivétel, mint például Imanuela tanárnő, aki megtanítja a gyermekeknek, elmeséli, képeket mutat arról, hogyan néztek ki az állatok, hogyan éltek, milyen hangokat hallattak, a kisdiákok nagy része pedig nem hisz neki. Hisz ők egy fia állatot sem láttak életükben. Nem is igazán hallottak róla, hogy léteznek, léteztek, mert szüleik nem mesélnek róluk. Sőt, tagadják a létezésüket is. Történt ugyanis, hogy egyetlen éjszaka leforgása alatt eltűnt az összes állat a faluból és a környékéről. Mindennemű állat, a rovarok, az emlősök, a halak a patakból, minden. Nem repül át madár a házak felett, nem legelésznek őzek a mezőn, nem hallani még egy árva ciripelést sem. A felnőttek elmondása szerint Nahi, a hegy fantomja vitte el őket, és éjszakánként visszatér a házak közé kísérteni. Emiatt zárják be az ajtókat, húzzák le a rolókat, és emiatt nem merészkednek ki a házból az emberek éjszaka.

Szomorúan, csendesen éldegélnek, dolgoznak az emberek, a félelmet pedig beleplántálják gyermekeikbe kicsiny koruktól kezdve. Éjszaka tilos kijárni, az erdőbe tilos bemenni, mert elrabolhatja őket Nahi, a démon, és elkaphatják a nyerítőkórt, ami nem gyógyítható. Egy kisfiú van csupán, aki a tanárnő meséi nyomán álmodni, álmodozni kezd, egy szép nap pedig eltűnik az erdőben. Természetesen elkapja a nyerítőkórt, és amikor visszatér, a falu kirekeszti, kiveti magából. Csúfolják, megalázzák, bántják, ahol érik, még a saját szülei is elkergetik. Nem sok ennél szörnyűbb dolog létezik a világon, mint a masszív bántalmazás és a kirekesztés. A gyermekek kegyetlenek, és nincs egy felnőtt sem, aki kiállna Nimi mellett. Végül ismét eltűnik az erdőben.

Főhőseink, Nimi osztálytársai, Maja és Mati a nyomába erednek, és felfedezik az erdőt, rátalálnak Nimire, sőt még Nahival is találkoznak. Az útjuk során elindul a jellemfejlődésük, ki kell állniuk azt a próbát, amely a barátságukat is megingatja, kétséges lesz, hogy kitartanak-e egymás mellett, és amíg Maja kíváncsisága viszi előre őket, Mati félelme pedig visszatartja, rátalálnak azokra a válaszokra, amelyeket kerestek.

A regény felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szól, könnyedén olvasható, a mondanivalója, tanulsága könnyen érthető és leszűrhető, akár szájbarágósnak is mondható, ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy mi a jó és a helyes, és mi a rossz a történetben. Nem kell találgatni, latolgatni, mérlegelni, teljesen egyértelmű a könyv üzenete. Gondolkodni egyedül azon kell, hogyan reagálnánk mi magunk egy ilyen helyzetben, amikor meg kellene védeni valakit, vagy legalább szólni kellene, ha bántalmazásnak vagyunk szemtanúi. Ez viszont elég nagy horderejű kérdés, a mindennapjaink, gyermekeink életének része, és rajtunk áll, hogy megtanítsuk őket helyesen reagálni.

Gálovits Rózsa
Forrás: olvasoterem.com