A Pilinszky-költészet befogadása olyan, mint sötét, meleg nyári éjszakán lemerülni egy tó vagy folyó fekete vizébe – egy Éjféli fürdés. Egy örök élmény, de kell az elszántság a megmártózáshoz a vak feketeségben, hogy aztán jöjjenek az érzések. Mert jönnek! Megmozdulnak az érzékszervek: a koromsötétben a füleddel látsz, a bőröddel megfejtésre váró rezdüléseket érzel, az orrodban bizsereg valami titkos, de jól körvonalazható izgalom, és a szádban különös íze van ennek az egész sötétben tapogatózós felfedezősdinek. A zsigereidig hat, akár térdig gázolsz, akár nyakig merülsz, „mint isten ölén vagy egy záp tojásban”… „ég is, víz is egy velem”…

Hagyni kell hatni! Vannak sorok, amik elvesznek, de amik bekúsznak a szívünkhöz, azokat dédelgetni, ízlelgetni kell, s egy napon értéssé alakulnak. „Nincs többé szó, nincsenek lények, aggasztanak a szavak és a lények. Lények nélkül és szavak nélkül tisztább a félelem.” Mozaikérzeteket hordok magammal, s úgy érzem, mindig közelebb jutok egy kicsit az egészhez, a teljességhez.

Segít ebben, ha az ember olyan hiteles, értő művészekkel találkozik, mint Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs. Mindketten kötődnek Pilinszkyhez, a maguk módján közelítenek, szubjektíven és szuggesztíven adják át hangban, dalban, gitáron és brácsán azt a nehezen kontúrozható életművet, amelynek hátborzongató a tisztánlátása, tűpontos a megfogalmazása, s amitől a „szívünk megremeg”. A Szívárnyék című előadásban (szerkesztő-rendező Seres Tamás) finom szálakon kapcsolódik össze a színész, a zenész és a költő, s ez a közös nevező lírai mélységekbe ragadja a jelenlévőket. A befogadás katartikus, a megértés igazi szellemi izgalom. A sorokat nem lehet prózára fordítani. Szürrealista módon sorjázó mellérendelő szerkezetek, szokatlan képzettársítások, paradoxonok, a köznapitól eltérő dolgok összemosása. A mondanivaló tematikus szövete szorosan szőtt, egyetemes értelmű, talán mert egyszerre érkezik meg a költő életébe a szerelem, a második világháború, az istenkeresés, s verseiben ezek összefonódva jelennek meg. Az ember helyének kijelölése mindig a Teremtőhöz való viszonyítási pont. A világirodalomból hasonló lelki alkat talán Dosztojevszkij lehetne (milyen érdekes, épp száz év különbséggel születtek, még a hónap is egyezik). 

2021. szeptember 13-án a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében Szívárnyék című előadásukkal a két művész nem kevesebbre vállalkozott, mint „két hangon” megszólaltatni Pilinszky költészetének polifóniáját, a költő születésének századik, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából. A Szent László Látogatóközpont szervezésében megvalósuló esten több dal már ismerős volt Szabó Balázs Bandájától Az ember itt (Átjárók dupla) albumáról: Anyám, Ne félj, Locskos utcák, Őszi vázlat és még mások. A dalokat történetek, az előadók személyes élményei fűzik össze, s a végén egy igen hatásos befejezés, egy hangfelvétel, ahogy a nagy beteg Törőcsik Mari az Apokrifet mondja. Mélység és magasság! A legnagyszerűbb a „közös nevező”, amelyen ott és akkor mindannyian rezgünk. Megint közelebb jutottam!

Csak állok az éjben
A végtelen éjben
...
Merits vágy merits
Lelkem a távoli fényből.
És ömleni kezd rám
A ragyogó csillám
Fény önti el a testem
az orcám.

(Pilinszky János: Csak állok az éjben - részlet)

SzaSzi
Fotók: Győri Egyházmegye / Németh Péter

Fotógaléria: Szívárnyék - Pilinszky János két hangon

Németh Péter (Győri Egyházmegye) fotói

11 kép