189

Robert Hannaford és Cam Scale: Wheat Bags to Sand Bags (Owen, Ausztrália)

Street art – utcai művészet 7. rész – Szilvási Krisztián írása

robert-hannaford-cam-scale-wheat-bags-to-sand-bags

Ausztráliában egyáltalán nem ritka a silóművészet, a kontinens déli részének egy kicsiny településén, Owenben például olyan történelmi témát pingált fel Robert Hannaford és Cam Scale egy hat tagból álló óriástároló külső felületére, amely a búzazsákoktól a homokzsákokig (Wheat Bags to Sand Bags) állít emléket hazájuk régmúltjának.

A nagyjából 400 lelket számláló Owen apró települését Dél-Ausztráliában kell keresnünk, ahol a pompás vidéki életet élvező lakosság egy része a viszonylag közeli Adelaide-be és a környező regionális központokba jár dolgozni. 1865 körül kezdtek itt földeket vásárolni a farmerek a remek gabonatermesztő adottságok miatt, néhány évvel később, 1879-ben pedig már várost is alapítottak, miután a Balaklavából induló keskeny nyomtávú vasútvonal végre összekötötte a Moonta körzeteket Hamley Bridge-dzsel és Adelaide-del is. Owenben 1906-tól havi állatvásár működött, a 20. század elején pedig a városnak már volt egy jéggyára és egy kis vajgyára is. Az 1930-as években aztán a vasútvonalat széles nyomtávúvá alakították át.

Azt az eredeti hatos silót, amelyen a Wheat Bags to Sand Bags megjelenik, 1964-ben állították fel (a többit a városban az 1970-es években). A murális alkotás terveit Robert Hannaford készítette: az Owen környéki szántóföldeken búzazsákokat töltögető fiatal földműves fiatalok, valamint ugyanők, amint az első világháború alatt a gallipoli lövészárkok homokzsákjait töltögetik, stilizált,  ámde élő és érzelemdús ábrázolásai a farmokon és a háborúban dolgozóknak. Hannaford a jól ismert silóművésszel, Cam Scale-lel működött együtt, aki a rajzot áttervezte a siló külső felületére, majd közösen álltak neki a festésnek. A projekt végül 2021 márciusában vette kezdetét.

Az ábrázolt időszak egy apró, ám kulcsfontosságú része Ausztrália történelmének. A kontinens lakói csupán 1901-ben váltak valódi nemzetiséggé, 1914-ben viszont már fiatal férfiakat és nőket hívtak be katonának: a vidék földművesei és mezőgazdasági munkásai hatalmas személyes és közösségi áldozatok árán a búzamezőket az európai csatamezőkre cserélték. A műalkotás az ő tiszteletükre készült, ahol az első képen a férfiak búzazsákokat rakodnak lovak által húzott kocsira, a következőn pedig már Gallipoliban vagyunk, ahol végül az ANZAC (az ausztrál és az új-zélandi hadseregek egységei) katonái az első világháborús veszteségeik 30%-át szenvedték el...

Robert Lyall „Alfie” Hannaford egy farmon nőtt fel a dél-ausztráliai Riverton mellett, művészi karrierje autodidakta festőként és szobrászként alakult. Művei között számos neves ausztrál hivatalos portréja szerepel, bronzszobrai közül pedig Sir Donald Bradman világhírű krikettjátékos és II. Erzsébet királynő megformálása érdemel említést (utóbbi az adelaide-i Government House udvarán látható). A Wheat Bags to Sand Bags az első siló-munkája. Cam Scale a 2000-es évek elején kezdett festeni, mára széles körben elismert murális művész. Sydney-ben született és nevelkedett, majd egy évtizedet töltött Melbourne-ben festőként. Jelenleg Új-Dél-Wales északi partvidékén él. Ez már a harmadik silóművészeti alkotása. Összességében pedig az oweni siló Dél-Ausztrália 10-edik silója, amelyet festmény takar be.

Szilvási Krisztián

Forrás: flickr.com, australiansiloarttrail.com, owensiloart.com.au

A kép a flickr.com gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Dan Kitchener: A Rainy Night in Tokyo (Camden, London)
2. rész: Bordalo II: Lince Ibérico (Parque das Nações, Lisszabon)
3. rész: Hunto & Mister Thoms: Connectivity Matters (Shoreditch, London)
4. rész: Claes Oldenburg és Coosje van Bruggen: Houseball (Mitte, Berlin)
5. rész: Tadas Šimkus és Žygimantas Amelynas: The Master – Wise Old Man (Kaunas, Litvánia)
6. rész: Bjørn Okholm Skaarup: Hippo Ballerina (Manhattan, New York)

2021.09.22