Dan Forester (Chris Pratt) háborús veterán, jelenleg középiskolai tanárként a tudomány szeretetére buzdítja a fiatalokat, kevés sikerrel. Mivel csak a katonáskodáshoz és a tudományhoz ért, hiába próbál a versenyszférában érvényesülni, állandóan elutasítják, amitől egyre inkább tehetetlennek és feleslegesnek érzi magát. Már csak az segítene rajta, ha valami igazán nagy dolgot vinne véghez, és erre meg is van az esélye, amikor egy féreglyukon át katonák érkeznek, akik közlik, hogy 30 év múlva idegenek özönlik el a Földet. A bolygó teljes lakossága már csak félmillió fő, ami vészesen fogy, ezért segítségünket kérik. A jelenből elkezdenek embereket küldeni a jövőbe, de elég csekély az esély a túlélésre, és a visszatérők túlnyomó többsége fizikailag és mentálisan is emberi roncs.

Dan egy nap azon kapja magát, hogy a gyors állapotfelmérés után bevetésre alkalmasnak találják, és már ott is a kezén a karperec, ami azt jelenti, hogy el kell búcsúznia a lányától és a feleségétől. Egy vegyes összetételű, főként civilekből álló csoporttal kell egy olyan küldetést végrehajtania, amire senki nem kötne életbiztosítást, de katonai múltja miatt talán ő és néhányan túlélhetik. Merthogy az idegeneknek egyetlen céljuk van, jóízűen elfogyasztani minket. A jövőben meglepő dolgokra derül fény, és kiderül, hogy a megoldást elsősorban a jelenben kell keresni.

A ránk váró jövő nem túl rózsás, a túlnépesedés, a globális felmelegedés, a világjárványok és valamennyi olyan probléma markánsan megjelenik, amit ma még sokan elintéznek egy legyintéssel, de a jövőben már biztosan komolyabban vesznek, vagyis csak vennének, ha az idegenek nem jelentenék a végét az emberi civilizációnak. A szülő-gyerek kapcsolattól kezdve a háborús veteránok társadalomba történő visszailleszkedésén keresztül a mindenre megoldást jelentő tudományig gyakorlatilag mindent belesűrítettek a cselekménybe, ahol az akción kívül jut idő a drámára és a javak és szolgáltatások mértéktelen túlfogyasztásán alapuló közgondolkodás megfelelő mederbe történő terelésére, a nevelésre is. Chris Pratt korrekt módon eljátssza azt, akit kell, a katonát, a férjet, az apát, a fiút, a világ esetleges megmentőjét.

Bár A holnap háborúját az alkotók egy egészen új valaminek próbálják eladni, valójában egyetlen olyan jelenet, képkocka nincs benne, amit ne láttunk volna már máshol, és maga az alapötlet sem túl eredeti. Van itt időben oda-vissza utazás, Földet elözönlő, kegyelmet nem ismerő, vérszomjas űrlények (akik mit ad isten, kaptárban élnek), kihalt utcákon városi harc, szűk lépcsőházban kergetőzés, mélybe zuhanás, titkos laborban megoldáskeresés, családegyesítés ...stb., kötelező karakterek és néhány kiszámítható fordulat.

Becsületére legyen mondva, hogy jól van összerakva, frankó a CGI és mindent összevetve, szórakoztató darab, le sem tagadhatja, hogy eredetileg moziba készült. Nincsenek benne mélyenszántó gondolatok és nem mond ki örök igazságokat, de még akkor sem nevezném bugyutának, ha tudom, hogy több helyen is figyelmen kívül hagyja az iskolában tanultakat. Könnyed kikapcsolódást ígér és nyújt, nem váltja meg a világot, nem újítja meg a műfajt, de nem is kell, hogy minden film ezzel a célkitűzéssel próbálja meg kivívni a figyelmünket.

Egynek jó, ahogy tanult kollégám és barátom, Imi mondaná, de egy esetleges folytatás már vegyes érzelmeket váltana ki belőlem, pedig a sikeren felbuzdulva már folynak a tárgyalások erről, mert az executive producerként is jelenlévő Chris Pratt nem elítélhető módon szeretne magának egy olyan univerzumot, ahol ő a van a középpontban, és ahol jobban megcsillogtathatja színészi kvalitásait.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu